Végső búcsút vettek Keleti Ágnestől, a legendás sportolótól, aki örökre beírta magát a történelembe. Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke is megemlékezett róla, szívhez szóló üzenetében hangsúlyozva a kivételes teljesítményét és örökségét.
A Mandiner több cikkben is megemlékezett arról, hogy január 2-án életét vesztette az ötszörös olimpiai bajnok, aki a Nemzet Sportolója címmel is büszkélkedhetett. A részletekért kattints ide: ITT, ITT és ITT.
Keleti Ágnes, Magyarország legsikeresebb női olimpiai sportolója, a világ legidősebb élő olimpiai bajnoka volt, egészen haláláig. 1952-ben, Helsinkiben, a műszabadgyakorlat (jelenlegi nevén talaj) versenyszámban aranyérmet szerzett, emellett csapatban ezüstöt, valamint felemás korláton és a kéziszercsapat tagjaként bronzot is elnyert. 1956-ban, Melbourne-ben megvédte talajon elért aranyérmét, továbbá gerendán, felemás korláton és a kéziszercsapatban újabb aranyérmeket szerzett, míg egyéni összetettben és csapatban ezüstérmet hozott haza. Érdemei és teljesítménye máig példaként szolgálnak a sport világában.
A magyar és a nemzetközi tornasport kiemelkedő alakjától több százan vettek búcsút a helyszínen, egy szál virággal tisztelegve emlékének. Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor, koszorút küldött a temetésre, míg a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, Thomas Bach búcsúlevélben fejezte ki tiszteletét Keleti Ágnes előtt. Bach levélben írt gondolatait teljes terjedelmében megosztjuk:
Tisztelt Gyászoló Család, Kedves Sportbarátok! A szívből jövő részvételünket szeretnénk kifejezni Önök felé.
Keleti Ágnes távozásával egyedülálló olimpiai közösségünk egy fénylő csillagot és egy inspiráló bajnokot gyászol.