Vác 950! - A múlt varázsa: Egy évszázaddal ezelőtti május végi pillanatok a Váci Napló Online tükrében.

A Tragor Ignác Múzeum Vác 950! rovatának írásait hétről-hétre Forró Katalinnak köszönhetjük, aki ezúttal egy 100 évvel ezelőtti, májusvégi váci hangulatképpel ajándékozza meg az olvasót.

A május hajnala szelíd napfényével simogatta a várost, miközben hétfő reggel elindult. Hogyan is érdemes kezdeni egy új hetet, egy új napot? Tragor Ignác számára a válasz mindig is egy nagy csésze illatos, habos kávé volt. Ahogy átsétált a Kossuth téren, a Műcsarnok kávéház ajtaja már kitárult előtte. A pincér, aki ismerte Ignác szokásait, a megszokott asztalhoz vezette, ahol a kávéja már készen várta őt.

Természetesen! Íme egy egyedibb megfogalmazás: - A megszokott módon, vezérigazgató úr?

Tragor arcán egy kedves mosoly terült el: - Igen... és mi lenne, ha egy frissen sült briós is várna ránk?

- Azonnal elintézem! Kérem, ne habozzon...

A Műcsarnok a város legbájolóbb kávéházaként ragyogott. A vörös plüss huzatok és a finoman ívelt Thonet székek eleganciát sugároztak, míg a nagy, zöld huzatú biliárdasztal hívogatóan állt a középpontban… A falakat díszítő képek pedig egy különleges atmoszférát teremtettek. Az öreg Velzer mesterien alakította át ezt a helyet, mintha egy igazi műcsarnok lenne, hiszen nemcsak vendéglátó, hanem műkereskedő is volt. A pletykák szerint a legszebb alkotásokat otthon őrizte, míg a kevésbé figyelemre méltó darabokat itt lógatta. Noha népszerű művek másolatai díszítették a falakat, mégis különlegessé tették a hely hangulatát. Az ember szinte úgy érezte magát, mintha egy elegáns szalonban ülne. Tragor mindig kérte a reggeli lapokat, hiszen itt az olvasás öröme is a Műcsarnok élvezetéhez tartozott. Az új bérlő még külföldi újságokat is hozatott, így a szellemi táplálék sosem fogyott el.

Csend honolt, csak néhány hivatalba siető ember lépkedett a közelben, a téren pedig alig akadt valaki. Az ajtó kinyílásával a hársfa édes, fanyar illata lehelt be a helyiségbe, mintha a természet próbálta volna megtörni a szürke hétköznapok monotóniáját. A szomszédos kávéház még zárva tartott, bent pedig az éjszakai verekedés nyomait próbálták eltüntetni, mint valami elfeledett titkot. A Műcsarnok és a mellette található Központi Kávéház éles ellentétben állt egymással: az egyik a nappali elegancia színtere volt, míg a másik a hajnalig tartó mulatozások színhelyévé vált. Talán éppen ez a kontraszt tette lehetővé, hogy békésen megférjenek egymás mellett.

Tragor a faliórára pillantott, melynek aranyozott kerete ragyogott a fényben. Ideje volt elindulni. Gyorsan letörölte a bajuszáról a habot, kifizette a számlát, felkapta a kalapját, és nekivágott az útnak.

- Gyönyörű ez a város - merengett magában. A legelbűvölőbb mind közül. Ahogy egyre jobban megismerem, úgy bontakozik ki előttem a szépsége és rejtélyei. Bízom benne, hogy amikor eljön az idő, és mások is kezükbe veszik a róla írt soraimat, ők is felfedezik majd ezt a varázslatos helyet. ♦