Trump dühös lett, Putyin elégedetten mosolyog, az Unió pedig aggódva figyeli az eseményeket.

Donald Trump megválasztása már korábban is utalt arra, hogy a hagyományos nemzetközi kapcsolatok új irányba terelődhetnek, de az utolsó hét eseményei szó szerint felforgatták a régi világrendet. Az Egyesült Államok a NATO keretein kívül, saját érdekeinek keretein belül folytatja a diplomáciai tárgyalásokat, míg az európai országok egyelőre csak tanácstalanul szemlélik a kialakult helyzetet.

Trump megválasztása után sokan remélték, hogy az orosz-ukrán háború, amely 2022 februárjában új fordulatot vett, hamarosan véget ér. Az amerikai elnök maga is büszkén hangoztatta kampányában, hogy képes lesz a konfliktust néhány nap alatt rendezni. Azonban a megoldás részletei rejtve maradtak, mivel konkrét javaslatokat nem osztott meg. Közben az ukrán hadsereg és állam támogatásával többek között az Európai Unió tagállamai is mélyen belefolytak a háborúba, amely gazdasági szempontból különösen az EU-ra gyakorolt jelentős hatást.

Az elmúlt héten folyamatosan érkeztek hírek arról, hogy az Egyesült Államok ténylegesen aktivizálja magát a nemzetközi porondon. Trump egyszerre tette egyértelművé a Moszkva elleni szankciók szigorításának lehetőségét, miközben az azok feloldásáról is beszélt. Közben Ukrajnától az ásványkincsekhez való hozzáférés iránt érdeklődött. A helyzet néhány nap leforgása alatt drámaian felerősödött: az Egyesült Államok már tárgyalásokat folytat Oroszországgal, miközben az Európai Unió nagyobb tagállamai válságkezelő tanácskozásokat hívnak össze. A konfliktus feloldásának lehetősége a két világhatalom határozatai felett születhet meg, figyelmen kívül hagyva a többi érintett, köztük az ukránok érdekeit.

A múlt héten tartották meg a Müncheni Biztonsági Konferenciát, melynek központi témája az orosz-ukrán háború rendezése. Magát a konferencia már hatvan éve rendszeresen megszervezik, a rangos találkozó a világ egyik legfontosabb kül- és biztonságpolitikai fóruma.

Idén JD Vance, az Egyesült Államok alelnöke, egy váratlan és vitákat generáló főbeszédet tartott a fórumon, amely felháborodást és pánikot váltott ki a résztvevők körében. A nagyhatalmak arra számítottak, hogy Vance világos irányvonalat mutat a háborús konfliktusokkal és a regionális hatalmi viszonyokkal kapcsolatban, ám a politikai vezér inkább a kultúrpolitikai dilemmákra helyezte a hangsúlyt. Beszédében kiemelte, hogy Európa legnagyobb fenyegetése nem Kína vagy Oroszország, hanem saját belső problémái, mint például a technológiai cégek szabályozásának hiánya, a szólásszabadság csorbítása és a különböző nézetek elnyomása. Ezzel a megközelítéssel a jelenlévő európai elit meglehetősen elégedetlen volt: az Egyesült Államok nem a baráti gesztusokkal, hanem nyílt kritikával illette azokat az országokat, akikkel korábban együttműködtek, különösen Ukrajna ügyében, ahol a partnerség látszatát próbálták fenntartani.

Valószínű, hogy nem csupán egy véletlen esemény zajlik, hiszen az amerikai külügyminiszter véleménye teljes mértékben összhangban van Donald Trump elnök nézeteivel. Trump, aki már régóta bírálja a NATO-t, most arra is készül, hogy büntetőtarifákkal sújtsa az uniós tagállamokat.

Trump véleménye szerint az Észak-Atlanti Szerződés tele van "potyautas" államokkal, amelyek nem hajlandók megfelelően hozzájárulni a védelmi kiadásokhoz, miközben elvárják, hogy a nagyobb költségvetéssel rendelkező országok, különösen az Egyesült Államok, biztosítsák számukra a védelmet. Az új amerikai stratégia keretében az ukrán-orosz konfliktust nem tekintik egy lényeges geopolitikai összecsapásnak, amelynek célja Oroszország hatalmának csökkentése, hanem inkább egy pénzügyi és energiapazarló problémának, amelyet sürgősen meg kell oldani, hogy az Egyesült Államok figyelme más, fontosabb területekre irányulhasson.

Megjegyzendő, hogy a kontinens ügyeiből való kivonulás egy természetes fejlődési folyamat vége: az európai ügyek évtizedek alatt vált egyre kevésbé fontossá Washingtonnak, például Ázsia kárára.

Vance bejelentésére azonnali reakció érkezett: Emmanuel Macron francia elnök kezdeményezésére Párizsban hétfőn egy spontán találkozót szerveztek, amelyen több jelentős uniós tagállam képviseltette magát, valamint Nagy-Britannia, a NATO főtitkára és az Európai Bizottság elnöke is részt vett. A résztvevők kiválasztásának szempontjai azonban nem voltak egyértelműek. Jelen volt például Giorgia Meloni, az olasz miniszterelnök, aki a katonai megoldásokkal szembeni kritikájáról ismert, míg a legszorosabb ukrán szövetségesek között számon tartott Csehország képviselője hiányzott a találkozóról.

Magyarország és Szlovákia sajnos nem részesültek meghívásban a közelmúltban tartott megbeszélésre, amelynek kimenetele nem bizonyult kedvezőnek. A találkozón résztvevő felek között nem alakult ki egységes vélemény arról, hogyan is kellene közelíteniük az ukrajnai békekötés kérdéséhez. Az eltérő nézetek miatt a diskurzus nem vezetett konkrét eredményekhez.

Nyilvánvaló, hogy különböző érdekek ütköznek abban a kérdésben, hogy melyik nagy európai ország lenne hajlandó katonai erőt biztosítani Kijev számára – akár békefenntartó misszió keretében, akár más szerepben. Emellett a béketárgyalások fejlődése azt is jelzi, hogy Ukrajna a közelmúltban az Egyesült Államok konfliktusból való látványos visszavonulása után sem kíván, sem pedig nem képes az európai katonai és humanitárius támogatásra támaszkodni.

A nagy európai hatalmak úgy nem kerülhetnek ki a konfliktus megoldásából, hogy a véleményük vagy a tiltakozásuk egyszerűen nem érdekli sem az orosz, sem az amerikai felet. Ráadásul egyelőre nem úgy tűnik, hogy a válság miatt bármiféle egység jönne létre az Európai Unión belül: a katonai jelenlét kapcsán gyökeresen eltér egymástól a német, a francia, vagy a lengyel álláspont, Meloni pedig egyenesen kijelentette, hogy nincs értelme Trump-ellenes platformot kialakítani a Washingtonnal való együttműködés helyett.

Kedd reggel Szaúd-Arábiában már az asztalnál ültek a két nagyhatalom delegációi, élükön Marco Rubio amerikai és Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel. Ez a diplomáciai színtéren rendkívül gyorsnak számít, hiszen a két fél közti megbeszélések ilyen ütemben ritkák. Az azonban még kérdéses, hogy mennyire kívánják sürgetni a megállapodást egymás között. Egyes források szerint tíz nap múlva személyesen is találkozhat Trump és Putyin, amennyiben a megállapodás feltételei mindkét fél számára megfelelőek lesznek. Eközben Ukrajna háttérbe szorult, mivel Volodimir Zelenszkij kijelentette, hogy nem küld delegációt Rijádba.

Arról, hogy pontosan miként nézne ki az amerikai békejavaslat, nem tudni sokat, maga Vance sem ismertette a fő pontjait Münchenben. Az elszórt megjegyzésekből és utalásokból csak következtethetünk pár kitételére.

Valószínűnek tűnik, hogy Oroszország valamilyen formában megtarthatja azokat a területeket, melyeket a 2022-es invázió óta megszállt és a Krím státuszát is véglegesíthetik. Elképzelhető továbbá, hogy az amerikai garanciákért cserébe az USA koncessziókat szerez Ukrajnában - ami különösen fájhat azoknak az európai államoknak, beleértve Szlovákiát és Magyarországot, akik az ország újjáépítésében szerettek volna tevékeny részt vállalni.

A békemegállapodás következményei az európai-orosz kapcsolatokra még mindig ködbe burkolóznak. Münchenben az amerikai visszahúzódás egyértelmű jeleként az internetes diskurzus sokan az 1938-as müncheni egyezményhez hasonlította. Akkor a nyugati hatalmak, hogy elkerüljék a háborút, beleegyeztek Csehszlovákia részleges felosztásába Adolf Hitler javára. A történelmi párhuzamok aggasztóak, hiszen most is kérdéses, hogy Vlagyimir Putyin területi ambíciói bátorítást nyernek-e az ukrajnai események kapcsán, vagy esetleg az európai-orosz kapcsolatok egyfajta normalizálódásnak indulnak a jövőben. A helyzet tehát nyitott, és a válaszok a közeljövő politikai dinamikáitól függenek.