Valóban ennyire súlyos a helyzet az egészségügyi ellátásunkban?

A pártpolitikai csatározásokban soha nem az egészségügyi állapotunk, a várható, egészségben eltöltött éveink száma, hanem a kapacitásaink mennyisége és minősége, a köz- vagy magántulajdonú ellátás a téma.

Nem a célt tartjuk szem előtt, hanem az egészséges életévek számának növeléséhez igazítjuk az eszközeinket. Inkább az eszközökről folytatunk vitát, miközben tudatában vagyunk, hogy egészségügyi állapotunk és jövőbeli kilátásaink csupán 20 százalékban függenek az egészségügyi ellátórendszertől.

Az alábbiakban négy kulcspontban szeretném bemutatni, hogy...

Milyen mértékben határozza meg az egészségügyi infrastruktúra legfontosabb célunkat, hogy minél hosszabban és minél egészségesebben éljünk?

Az egészségi állapot és az egészségben eltöltött életévek, vagyis a Healthy Life Years (HLY) alakulása nem csupán az egészségügyi ellátórendszer hatékonyságától függ, hanem számos más tényezőtől is. A nemzetközi egészségpolitikai szakirodalom szerint az egészségügyi ellátórendszer hozzájárulása körülbelül 10-20 százalékot képvisel. Ezen kívül a genetikai faktorok is jelentős szerepet játszanak, körülbelül 20 százalékban befolyásolják életünket. A környezeti hatások szintén 20 százalékos részesedéssel bírnak, míg az életmódunk és a tudatos egészségmegőrzés a legnagyobb hatással bír, hiszen ez a tényező a teljes hatás 40-50 százalékát teszi ki. Ezért a hosszú és egészséges élet kulcsa nem csupán az orvosi ellátásban rejlik, hanem a tudatos döntéseinkben és a környezetünk formálásában is.

Az egészségügyi ellátórendszer kiemelkedő szerepet játszik az akut, életveszélyes állapotok kezelésében, valamint az életmentő sürgősségi beavatkozásokban. Emellett jelentős hatással van a krónikus betegségek szövődményeinek késleltetésére és csökkentésére, ezáltal hozzájárulva az egészséges életévek számának növekedéséhez. Azonban fontos hangsúlyozni, hogy a rendszer hatékonysága nagyban függ a megelőzésen, szűrésen és az egészségmegőrzésen; ezek nélkül az ellátórendszer önmagában csupán korlátozott mértékben képes javítani az egészségben eltöltött évek számát. A legnagyobb hatást, körülbelül 40%-ot, a prevenciós intézkedések jelentik, amelyek nélkül az egészségügyi rendszer teljes potenciálja nem valósulhat meg.

A magyar lakosság egészségügyi tudatossága sajnos még mindig elmarad a kívánt szinttől, hiszen a széles körben hirdetett és könnyen hozzáférhető ingyenes szűrőprogramok iránti érdeklődés minimális. Ennek hátterében nem a magyar emberek lustasága áll, mint ahogyan azt sokan gondolják, hanem inkább a megfelelő motiváció és ösztönzés hiánya.

A mindenki számára rendelkezésre álló szűréseken való részvétel nagyban könnyítené az egészségügyi ellátórendszer terheit, ezt mutatják azon országok adatai, ahol a lakosság kisebb egészségügyi kapacitások mellett hosszabb és egészségesebb életet él. Az emlőszűrés, tüdőszűrés, méhnyakrák-szűrés, kardiológiai szűrések rendelkezésre állnak, a hozzáférés és a visszacsatolás egyszerűen tovább javítható is lenne jól szervezett szűrőkamionokkal, teljes körű adatfeldolgozással, visszacsatolással.

Minden olyan országban, ahol az egészségbiztosítás valóban funkcionál, a biztosítási díjak mértéke szorosan összefonódik a szűréseken való részvétellel. Ez azt jelenti, hogy a lakosság magasabb arányban vesz részt a szűréseken, mivel anyagi ösztönzők is motiválják őket a rendszeres egészségügyi ellenőrzések elvégzésére.

Az ingyenes mammográfiai szűréseken a 50-69 év közötti magyar nők 30 százaléka vett részt, az OECD átlag 54 százalék, Dánia, Finnország, Svédország 80 százalék fölött van.

A méhnyakrák szűrésének statisztikái elég eltérő képet mutatnak Magyarország és Svédország között. Hazánkban a 20-69 éves nők körében csupán 26%-os részvételi arányt tapasztalunk, míg Svédországban ez az arány lenyűgöző 79% -ra rúg. A vastagbélrák szűrés esetében a különbségek még szembetűnőbbek: Magyarországon mindössze 3%-os részvétel figyelhető meg, míg Svédországban ez szintén 79%-ra emelkedik. Az OECD átlag pedig 44%-nál áll. Ezek az adatok rávilágítanak arra, mennyire fontos a szűrések népszerűsítése és a tudatosság növelése a megfelelő egészségügyi ellátás érdekében.

Jelenleg nem végzünk szűrővizsgálatokat, miközben a lakosság 24 százaléka dohányzik, ami jelentősen meghaladja az OECD 16 százalékos átlagát. Az alkoholfogyasztás terén is aggasztó a helyzet: 25 százalékkal több alkoholt iszunk, mint az OECD országok átlaga. Ráadásul a túlsúlyos emberek aránya is magas, hiszen a 30-as BMI-vel rendelkező lakosok aránya nálunk 24 százalék, míg az OECD átlag csupán 19,5 százalék.

A 2021-es OECD statisztikák szerint Magyarországon százezer lakosra jutó szívinfarktus és egyéb keringési rendellenesség miatti halálozás 297 fő, ami rendkívül magasnak számít. Ezzel szemben Koreában mindössze 29, míg Lengyelországban 133 halálesetet jegyeztek fel. Az OECD átlag 114, így hazánk a 38 vizsgált ország közül a 36. helyen áll. A stroke-okkal kapcsolatos halálozási arány is aggasztó: nálunk 107 fő jut 100 ezer lakosra, míg az OECD átlag 61, Lengyelország esetében pedig 80.

A 2021-es adatok szerint, amelyek 38 OECD ország átlagát tükrözik, Magyarországon a 65 éves korúak várható élettartama mindössze 15,5 év, amivel a rangsor 35. helyén állunk. Ezzel szemben Japánban ez a szám 22 év, Spanyolországban pedig 21 év. Ráadásul ezen 15 évből körülbelül a felét már egészségügyi problémák árnyékában töltjük.

Magyarországon ingyenesen vehető igénybe sok olyan szűrés, ami más országokban nincs vagy térítéses. Van vastagbélrák-szűrés, emlőszűrés, tüdőszűrés, méhnyakrák-szűrés, kockázat alapon szűrik a hepatitist, diabetest, van lehetősége minden állampolgárnak kardiovaszkuláris rizikófelmérésre, az Egészségfejlesztési Irodák helyi szűrőnapokat, egészségnapokat tartanak, a szűrőbuszos programok a kistelepüléseken végeznek rizikófelmérést.

Azaz rendelkezésünkre áll és egyszerűen bővíthető a teljes népesség szűrését lehetővé tevő egészségügyi infrastruktúra.

A szűréseken való részvétel elmaradóinak kötelező egészségbiztosítási járulékának csekély mértékű emelése jelentős ösztönző hatással bírna, és már néhány éven belül jelentős egészségügyi előnyöket hozhatna. Az emberek fokozatosan hozzászoknának a szűréseken való részvételhez, ez pedig természetes része lenne a mindennapi életüknek, különösen abban az esetben, ha a szűréseket „házhoz szállítanák”.

Az OECD/WHO 2023-as adatai alapján a magyar lakosság alacsony várható élettartama nem az egészségügyi ellátórendszernek és a rossz hozzáférésnek tudható be. Az 1000 lakosra jutó orvosos száma (3,3) alig marad el az OECD átlagtól (3,7), de magasabb Japánnál, Angliánál, az USA-nál.

Az orvos-beteg találkozások száma nálunk 9,5 évente, az OECD átlag 6, Svédországban 2,3, úgy, hogy a 100.00 lakosra jutó orvosok száma meghaladja Magyarországét (3,3 vs 4,3), mégis a svéd lakosság 74 százaléka elégedett a minőségi ellátáshoz való hozzáféréssel, míg ugyanez az adat nálunk 44 százalék, az OECD átlag 67 százalék.

A kórházi tartózkodás átlagos időtartama Magyarországon továbbra is magasabb, mint az OECD által megfigyelt 7,7 napos átlag; nálunk ez az érték 9,6 napra rúg. Ezzel szemben az Egyesült Államokban mindössze 6,5 napot, míg Svédországban csupán 5,5 napot töltenek a páciensek a kórházban. Ez a hosszabb tartózkodás természetesen növeli az egészségügyi ellátás költségeit. Bár a 100 ezer lakosra jutó CT, MRI és PET CT készülékek száma nálunk alacsony (mindössze 16, míg az OECD átlag 48), az egymillió lakosra jutó éves vizsgálatok száma viszont kedvezőbb képet mutat: 257, amely felülmúlja az OECD átlagát (254) és a svájci, holland, angol statisztikákat is.

Érdekes és figyelemfelkeltő statisztikák érkeztek a várakozási idők alakulásáról. Magyarországon a 3 hónapnál hosszabb ideig várakozók aránya a legalacsonyabbak között van az OECD országok között, mind a csípő-, mind a térdprotézis műtétek kapcsán. Például Norvégiában a betegek 79%-a kénytelen három hónapnál hosszabb időt várni csípőprotézisre, míg térdprotézis esetén ez az arány még magasabb, 86%. Ezzel szemben hazánkban csupán 35%-a várakozik három hónapnál hosszabb ideig csípőprotézisre, és 51%-a térdprotézisre.

A daganatos betegségek diagnosztizálására és kezelésének megkezdésére vonatkozó szabályozások Európában a legszigorúbbak közé tartoznak. A célzott terápiákhoz való hozzáférés nem csupán a biztosítási csomagok kérdése, hanem a rendszer egészének működését is tükrözi. Például a koronaria bypass műtétre való várakozási idő hazánkban 22 nap, míg Norvégiában ez 62 napra, Angliában pedig 55 napra rúg. A prosztataműtétek esetében nálunk mindössze 10 napos várakozás szükséges, ami jelentősen alacsonyabb az OECD átlag 51 napjához képest. Érdemes megemlíteni, hogy míg hazánk egy lakosra vetítve körülbelül 3000 dollárt költ az egészségügyi ellátásra, addig Ausztria, Norvégia és Németország esetében ez az összeg 6000-8000 dollár között mozog.

A magyar egészségügyi ellátórendszer teljesítménye figyelemre méltó, hiszen a beavatkozások, az orvos-beteg találkozók és az ellátásszámok terén egyaránt meghaladja az OECD átlagot. Ez a siker nem csupán a GDP arányos költés viszonylag alacsony szintjéhez viszonyítva érvényes, hanem objektív mutatók alapján is egyértelműen kimutatható, amit a statisztikák is alátámasztanak.

Tehát a hazai egészségügyi ellátás szintje lényegesen fejlettebb, mint amit az Egyesült Államokban vagy Nyugat-Európában tapasztalhatunk azok esetében, akik nem rendelkeznek kiegészítő vagy teljes magánbiztosítással. Ennek ellenére mi, sem a lakosság, sem a média, sem a szakmai közeg, nem hasonlítjuk magunkat ezekhez a rendszerekhez.

Az elvárt színvonal, amit a német, angol, holland és svéd egészségügyi rendszerek nyújtanak, a jövedelem akár 15 százalékát kitevő állami és magánbiztosítások révén valósul meg. Ezzel szemben Magyarország nem alkalmazta ezt a modellt. Korábban a gyorsabb ellátás érdekében a hálapénz intézménye volt elterjedt, míg napjainkban a magánegészségügyi szolgáltatások, melyek teljes mértékben zsebből finanszírozhatók, csupán részleges megoldást nyújtanak a helyzet orvoslására.

Összességében, az a hozzáférés, amit Magyarországon rendelkezésre áll, megfelelő szolgáltatással, betegútszervezéssel, a hatékonysági tartalékok kihasználásával és a redundanciák, pazarlások megszüntetésével valamint a biztosító biztosítóként való működésével tovább javítható lenne.

Az utolsó száz év során, valamint a XXI. században, az egészségügy vált a legdinamikusabban fejlődő ágazattá. Az orvosi kezelési módszerek, a gyógyító környezetek, az alkalmazott eszközök, valamint a gyógyszerek és gyógyítási technikák terén folyamatosan újabb és újabb innovációk születtek.

Mindannyian arra vágyunk, hogy betegség esetén a legújabb technológiák és gyógyszerek segítségével a lehető legjobb gyógyulási esélyeket kapjuk. Azonban ez a folyamat jelentős költségekkel jár, és a különböző kormányzatok eltérő módszerekkel és forrásokkal próbálnak megfelelni a folyamatosan növekvő igényeknek. Az egyre hosszabb élettartam is hozzájárul az egészségügyi ellátások költségeinek emelkedéséhez, hiszen a cél nem csupán az életkor növelése, hanem az egészségesen eltöltött évek számának fokozása is.

Magyarország olyan irányt választott, amely szerint a nemzet egy közös kockázatközösséget alkot, és minden biztosított személy jogosult az ellátásokra. Fontos kiemelni, hogy az egészségügyi kiadások milyen mértékben vannak biztosítva; hazánk a 72,5%-os arányával az OECD átlag (75,9%) alatt teljesít. Ezzel szemben az Egyesült Államokban ez a mutató 83,6%-ot, míg Németországban 85%-ot mutat, ami jelentős eltéréseket tükröz az egészségügyi ellátás finanszírozásában.

Ugyanakkor gyakran elfeledkeznek arról a statisztikákban, hogy a jövedelmünk mekkora hányada megy el az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés költségeire, illetve az egészségbiztosítás díjára. Ez azt jelenti, hogy nemcsak az egyének, hanem a munkáltatók számára is jelentős terhet jelent ez a lefedettség.

A hozzájárulás lehetővé teszi az egészségügy összes szolgáltatásnak igénybevételét a nyugdíj, a CSED, a GYED alatt is, és automatikusan jár a korlátlan egészségügyi ellátás minden felsőfokú tanulmányt végző felnőttnek és természetesen a gyermekeknek. Emellett minden olyan magyar állampolgár, aki nem munkavállaló, napi 390 forintért, azaz kevesebb, mint egy gombóc fagylalt áráért, teljes körű, minden vizsgálatra és beavatkozásra feljogosító szolgáltatást vásárolhat. A 7 százalék illetve napi 390 forint nem tartalmazza a gyógyszerek, segédeszközök teljes árát, egyes fogorvosi ellátásokat, azaz a maradék 27,5 százalékot zsebből (out of pocket) fizetjük.

A munkáltatók által befizetett szociális hozzájárulás, közismert nevén "szochó", a bruttó bérünk 13%-át képezi. Ebből körülbelül 10% - vagyis 1,3% - az egészségbiztosítási alapot gazdagítja, míg a fennmaradó 90% nyugdíjjárulékként kerül felhasználásra.

Magyarországon az egészségbiztosításra fordított összeg a munkavállalók jövedelmének 7%-át, míg a munkáltatók esetében 1,3%-át jelenti.

A statisztikák szerint Lengyelországban a jövedelmek körülbelül 9, illetve 5 százalékát fordítják az egészségügyi hozzájárulásra. Csehországban ez az arány 4,5 százalék, valamint 9 százalék, míg Szlovákiában 4 és 10 százalék között mozog. Németországban a magas jövedelműek 8,5, illetve 7,3 százalékot fizetnek be az egészségbiztosítási alapba. Angliában pedig 8 és körülbelül 15 százalék közötti hozzájárulásokkal számolhatunk. A legtöbb országban a magasabb jövedelműek számára kötelező, hogy plusz járulékokat fizessenek az egészségügyi rendszer fenntartásába.

Egyértelmű, hogy a teljes körű ellátás költségei, legyen szó akár a V4-országokról, akár Németországról vagy Angliáról, messze meghaladják a 7+1,3 százalékot, valamint a napi 390 forintos szintet, így közvetlenül érintve a lakosságot és a munkáltatókat.

Felmerülhet a kérdés, hogy miért nem emeli meg egyik kormány sem a dolgozók sem a munkáltatók egészségügyi hozzájárulását, és/vagy miért nem szűkíti az ellátások körét. Az utóbbit a humánumra, a társadalom felelősségére hivatkozva szerencsére nem léptük meg, az előbbinek politikai, illetve versenyképességi okai vannak.

Fontos hangsúlyozni, hogy más országokban a lakosság a teljes körű egészségügyi ellátás igénybevételéhez jövedelmének lényegesen nagyobb hányadát kénytelen befizetni.

A GDP-hez viszonyítva az egészségügyi kiadások és a várható élettartam között általában összefüggés figyelhető meg. Ugyanakkor akadnak figyelemre méltó eltérések is, mint például az Egyesült Államok, ahol a GDP 16,6%-át fordítják egészségügyre, de a várható élettartam csupán 76,4 év. Ezzel szemben Dél-Korea, amely a GDP 9,7%-át költi egészségügyre, 83,6 éves várható élettartammal büszkélkedhet, míg Izrael, ahol a kiadások a GDP 7,4%-át teszik ki, szintén magas, 82,6 éves átlagot mutat.

A számokat nézve az Egészségbiztosítási Alap 2024-es bevétele 4 503 milliárd forint volt, ebből az egészség-biztosítási járulék 2 304, a szociális hozzájárulás E-alapot megillető része 329 milliárd forint volt.

Az egészség-biztosítási hozzájárulás 2 százalékos emelése nagyságrendileg 658 milliárd forint plusz bevételt jelenthetne az E-Alap számára. Nincs adatunk arra vonatkozóan, hány fő veszi igénybe a napi 390 forintért kapható teljes körű egészségügyi ellátást, de feltehető, hogy azon külföldön adót fizető honfitársaink számára, akik a költséges és hosszú várólistájú nyugat-európai ellátások miatt csak egészségügyi ellátásra jönnek haza, megfizethető lenne ezen összeg duplája is.

Összességében, a magyar lakosság jövedelméből jóval alacsonyabb szinten költ egészségügyre, és a minden ellátásra kiterjedő egészség-biztosítás értékét nem fizetjük meg abban az arányban, mint Nyugat-Európa vagy akár a V4 országok.

Ha ebből az aspektusból vizsgáljuk ellátórendszerünket, elfogadhatónak tartom azt, hogy a gyorsabb vagy jobbnak gondolt ellátásokért pluszban fizessünk, de szerencsésebb lenne ezt szigorú minőségbiztosítás mellett, lehetőleg biztosítási konstrukciókkal megtenni.

Bármilyen mértékben is bővül a kötelező egészségbiztosítás által kínált szolgáltatások köre egy adott országban, mindig megtalálhatók azok a szolgáltatók, akik túlmutatnak a kötelező kereteken. Ezek az intézmények például esztétikai orvosi beavatkozásokat kínálnak, vagy olyan gyors és kényelmes hozzáférést biztosítanak, amely személyre szabott élményt nyújt a pácienseknek.

Ha ezek a szolgáltatások biztosítói háttérrel bírnak, a biztosító alaposan megvizsgálja azt, hogy az ellátás abban a minőségben és mértékben történik-e, ami elvárható vagy szükséges.

A magánellátás világában sajnos hiányzik a megfelelő ellenőrzés, ami miatt nem világos, hogy a szolgáltatók mit kínálnak, milyen színvonalon és szakmai alapossággal. Ennek következtében nehezen megítélhető, hogy a magánszolgáltatások milyen funkciót töltenek be az egészségügyi rendszer keretein belül. Ezért előfordulhat, hogy a fogyasztást feleslegesen növelik a kínált szolgáltatások.

Lehetne látni, hogy mit és miért nem látott el a közellátás, szakavatott biztosító mérné fel a biztosítottak egészségügyi állapotát, tenné érdekeltté őket az egészséges életmódban és a szűrésekben, és transzparens módon, az ellátókat minősítve kompenzálnák azokat az egészségügyi szolgáltatásokat, melyeket valamely ok miatt a lakosság nem kap meg az állami rendszerben.

Ezzel elismernénk, hogy az egészségügyi ellátórendszerünk - a fent említettek fényében, bár nem rossz a hozzáférés - nem képes minden igényt maradéktalanul kielégíteni. Jelenleg sokan a saját zsebükből, ad hoc módon próbálják megoldani egészségügyi problémáikat. Azonban van lehetőség arra, hogy egy biztosítási konstrukció vagy előtakarékossági forma révén "vásároljunk" magunknak jobb vagy gyorsabb hozzáférést, szebb környezetet vagy neves szakembereket.

A magyar piacon tapasztalható kis méretből adódóan valószínű, hogy a legelőnyösebb megoldás piaci alapon az lenne, ha az állam versenyt hirdetne a biztosítók között. Így egyetlen biztosító lenne felelős a fent említett igények kielégítéséért, bevonva minden akkreditált magánszolgáltatót a folyamatba.

Ez hosszú távon lehetőséget teremthet a szektorsemleges finanszírozás alapjainak lefektetésére is. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy az állam és a magánbiztosítók azonos elveket és kontroll-mechanizmusokat alkalmazzanak az ellátások értékelése és finanszírozása során, biztosítva ezzel a szolgáltatások egységes minőségét.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.