Szentesi Éva: Az első diagnózisom óta sokkal jobban érzem magam, még ha a járás is nehézkes számomra – Könyves magazin

Szentesi Éva életében immár harmadik alkalommal lépett vissza a rák árnyéka, ám most sokkal erősebbnek és egészségesebbnek érzi magát, mint valaha. Az Ott Anna által vezetett podcastban az író őszintén megosztotta élményeit a szülei válásáról, valamint arról, hogy ez a tapasztalat hogyan formálta őt. Beszélt a gyerekvállalásról alkotott nézeteiről, és arról is, hogy miként kapcsolódik össze a női identitás és a betegség kérdése.

Podcastunk második évadában a szülőség és az alkotás izgalmas világába merülünk el, ahol eddig olyan kiemelkedő vendégeink voltak, mint Nyáry Krisztián, Gyurkó Szilvia, Gryllus Dorka és édesanyja, Kőváry Katalin, továbbá Cseke Eszter és S. Takács András, valamint Réz Anna. A legújabb epizódunkban Szentesi Éva osztotta meg velünk gondolatait. Az interjú során Anna mélyreható kérdéseket tett fel Évának gyermekkora, betegségéről, a szülői válásról és a női identitásról. Tarts velünk, és fedezd fel az anyaság és az írás rejtelmeit!

"A legelső érzés és illat, ami eszembe jut a gyerekkoromból, nagyapám fóliasátrának varázsa. Ő volt az, akivel a legszorosabb kapcsolatot ápoltam, mindössze 14 éves voltam, amikor elment. A mellettünk álló házban laktak, és majomszeretettel lógtam rajta" - mesélte Szentesi Éva. Érdekes módon édesapja nem élvezhette ezt a különleges köteléket a saját apjával, de Éva nagyapjától megkapta azt a figyelmet és szeretetet, amire édesapjának nem volt lehetősége.

"Mesevilágként" emlékszik a gyerekkorára, de aztán jöttek a veszteségek: elveszítették a nagypapát, a szülei elváltak, majd elhunyt a nagymamája is. "Amikor anyuék elváltak, mi apával maradtunk, hárman lányok. Egy vidéki kisvárosban ez egy teljesen felháborító dolog volt, de ezt a mai napig így ítéli meg a társadalom.

Mi az, hogy a nő elmegy, és nem viszi a gyerekét?"

Meghatározta a tinédzserkorát, hogy próbált válaszokat keresni, csak később értette meg, miért döntött így az anyja.

Apámnak volt egy olyan mondása, amely mindig visszhangzik bennem: ha anyám valaha úgy döntene, hogy elviszi a három lányát, vagy akár csak egyet is, ő azt nem bírná elviselni, belehalna. Az ő életében sorra következtek be olyan traumák, amiket nagyon nehéz feldolgozni: először elveszítette az apját, majd néhány hónappal később anyám is eltávozott, végül a nagymamám halála is súlyos csapás volt. Az addig szoros családi kötelék, amelyben együtt éltünk, teljesen széthullott. Ráadásul apámnak van egy értelmi fogyatékos öccse, aki másfél évvel fiatalabb nála, és neki jutott a gyámság feladata. Mindketten a nagyszüleink házában élnek, ahol a múlt árnyai kísértenek. Ez a sorozatos tragédia, amely apám életét végigkísérte, olyan teher, amit rendkívül nehéz feldolgozni egy ember számára.

Anyám jól tudta, hogy ez nem csupán kifogás volt a részéről. Valóban így volt, hogy ha ott maradok, apátok nem tudta volna elviselni a helyzetet – és ez tényleg igaz.

Az édesanyja új életet kezdett, de az édesapjának másképp alakult a sorsa: "40 éves volt akkor, amikor elváltak, ő azóta egyedül van. Nagyon fájó volt nekünk azt végignézni, hogy úgy dönt, nem kezd új életet."

Szentesi Évának komoly feladatot jelentett mindkét szülőjével rendezni a kapcsolatát. Amikor először került betegséggel szembe, édesanyja azonnal mellette állt, mindenféle kétség nélkül: "Itt van, és most szükség van rá. Azonnal érkezett, mindent félredobott, a munkát, a családját, hogy támogasson."

Az anyámmal sosem tudtam volna elképzelni, hogy olyan mély kapcsolat alakuljon ki közöttünk, ha nem lettem volna beteg. Úgy érzem, a betegségem nélkül talán soha nem fedeztük volna fel ezt a különleges köteléket.

Szentesi édesanyjának rákdiagnózisa 2018-ban érkezett, és amikor a fiatal férfi először hallotta a hírt, úgy érezte, mintha csak egy zord tréfát meséltek volna el neki. Szerencsére az édesanyja legyőzte a betegséget, de tragikus módon 2021-ben elhunyt a COVID-19 következtében. Az édesapjával való kapcsolatát az onkológus közvetítette újra, miután hosszú éveken át nem tartották a kapcsolatot.

Ő rendkívül mélyrehatóan közelít a betegeihez; nem csupán a kemoterápiás kezelések vagy terápiás lehetőségek kiválasztására összpontosít, hanem arra is, hogy mi zajlik az emberek lelkében és gondolataiban. Különösen figyelmet szentelt az apai kapcsolatomnak, ezért hívtam fel júniusban, az első műtét után, mivel a professzor ezt nagyon erősen ajánlotta. Ez a lépés pedig valóban jót tett, hiszen most először érzem, hogy valódi szeretettel és elfogadással fordulok apám felé. Nincsenek elvárásaim azzal kapcsolatban, hogy milyennek kellene lennie, vagy hogyan kellene viselkednie. Ezt az elfogadást kérem én is tőle: ne várjon el tőlem semmit, csak ismerje fel azt az embert, aki most vagyok, és ne a 14-15 éves énemre gondoljon.

A betegség lehetséges lelki hátteréről Szentesi Éva kifejtette, hogy csupán feltételezések szintjén lehet beszélni arról, mi állhat a rák kialakulásának hátterében. Kiemelte, hogy elfogadhatatlan, ha valaki saját nézetei alapján próbálja megmagyarázni mások betegségét. "Rengeteg olyan üzenetet kaptam, amelyekben az emberek jószándékból próbálnak tanácsot adni, hogy merre keressek gyógyulást, és sokan leírják, hogy szerintük miért beteg valaki, mert..."

Ez szerintem egy iszonyatos durva határátlépés, az onkológusom és a terapeutám sem tenne soha ilyen kijelentést."

A podcast középpontjában a gyerekvállalás kérdése áll, és Szentesi Éva őszintén megosztotta, hogy sosem képzelte el magát az anya szerepében.

"Száz százalékosan azt gondoltam, hogy én nem leszek soha anya, vagy én erre nem vagyok alkalmas. (...) Közben pedig végig kerestem a családot, mindig olyan párjaim voltak, ahol a család valamilyen formában megvolt. (...) Vágytam rá, valahol elképzeltem, hogy lesz, de azt sose gondoltam, hogy szülök gyerekeket és lesz egy férjem. Ez még a mai napig sem jut eszembe, nyilván azért is, mert gyereket nem tudok szülni, de örökbe fogadni tudnék, de nem akarunk. Megtaláltam a páromat (...), vele is készen jött egy család, akiket nagyon szeretek. A vágyaim beteljesülnek, mindig találok egy családot, ahol befogadnak."

Felemelő és egyben félelmetes kihívás volt számára a felelősség tudata: egy másik lény iránti elköteleződés, akit egész életén át kell támogatnia, óvnia, és formálnia kell. Mégis, ahogy elkezdte felfedezni ezt az érzést, egyre inkább vágyott arra, hogy gondoskodjon valakiről. Végül a kutya mellett tette le a voksát, hiszen úgy érezte, hogy ez az élőlény a legjobb társ lehet a közös kalandjaikhoz.

Úgy érzem, hogy az életem jelenlegi szakasza nem igazán kedvezne egy gyermek érkezésének. A jövőmben nem látom a szülői szerepet, és úgy érzem, hogy ez nem része a sorsomnak.

- fogalmazott, kifejezve gondolatait egyedi stílusában.

A beszélgetésben kitértek arra is, hogy hogyan lehet megélni a nőiséget, amikor valaki harmadik alkalommal küzd meg a rákkal: "Ugyanolyan nőnek gondolom magam, mint 10 vagy 12 évvel ezelőtt. Teljesen független a méhemtől vagy attól, hogy most éppen sztómám van-e, kopasz vagyok-e vagy sem."

Bár meglepő, Szentesi Éva ma sokkal jobban érzi magát, mint korábban. „Jelenleg sokkal egészségesebbnek tartom magam, mint például 2013-ban, az első diagnózisom előtt. Még akkor is, ha esetleg vannak rákos sejteim, vagy már hat nagy hasi műtéten estem át, és járásom is nehézkes. Így tekintek magamra most, és a kapcsolataim is egészségesebbek” – fogalmazott Éva.

A podcastunkat könnyedén elérheted Spotifyon, YouTube-on és PodBeanen is!

Ha szívesen megosztanád velünk a gondolataidat, kérdéseidet, tapasztalataidat vagy akár a saját történeteidet a podcastsorozatban felmerülő témákkal kapcsolatban, ne habozz, írj nekünk az [email protected] e-mail címre! Szívesen hallgatunk rád!