Ijesztő vízkatasztrófa fenyegetheti Magyarországot, amennyiben ezt a lépést valóban megvalósítják: a klímaváltozás hatásai nélkül is bekövetkezhet - figyelmeztet a Pénzcentrum.

A rendszerváltás idején a bős-nagymarosi vízlépcső kérdése a legélesebb viták közé tartozott, mélyen megosztva a társadalmat. Ez a téma nem csupán a környezetvédelem és a gazdasági érdekek összecsapásáról szólt, hanem egyben az állami döntéshozatal kérdéseit is feszegette. Generációk nőttek fel e szimbolikus konfliktus árnyékában, amely számos aspektusát érintette a vízgazdálkodásnak és az energiapolitikának. Most, hosszú évek után, úgy tűnik, elérkezett a végső döntés pillanata: a kormány hivatalosan is bejelentette, hogy a nagymarosi duzzasztó nem épül meg. De vajon valóban egy bölcs és régóta várt döntést hoztunk, vagy valami fontos lehetőséget zártunk be magunk mögött, amely esetleg hosszú távon is formálhatta volna Magyarország vízgazdálkodását és energiastratégiáját? Az elkövetkező években kiderülhet, hogy milyen hatással lesz ez a lépés a jövőnk szempontjából.

A mai középkorú generáció számára talán még élénken él a rendszerváltás egyik legnagyobb és legmegosztóbb politikai ügye: a bős-nagymarosi vízlépcső megépítésének terve. Kevés olyan infrastrukturális beruházás volt Magyarország modern történetében, amely ekkora társadalmi és politikai vihart kavart volna. A projekt nem csupán környezetvédelmi, hanem jogi, gazdasági, energetikai és nem utolsósorban nemzetpolitikai kérdések egész sorát vetette fel. A vita ráadásul nemcsak a magyar közéletet osztotta meg, hanem éveken át terhelte viszonyunkat is szomszédos országokkal, miközben az ügy szimbolikussá vált: egy új korszak hajnalán a múlt terheitől való megszabadulás, vagy épp azok továbbcipelése lett a tét.

A kilencvenes évek óta folyamatosan felbukkant a vízlépcsőrendszer befejezésének gondolata, időnként háttéralkuk, kormányzati programok vagy energiapolitikai viták révén. Ennek ellenére a szükséges politikai támogatás sosem állt rendelkezésre. A közvélemény ellenállása, a civil kezdeményezések és a korábbi próbálkozások kudarcai rendre megakadályozták, hogy a terv újra napirendre kerüljön. Így a projekt hosszú évekre stagnálásra kényszerült, miközben sem a technológiai, sem a környezeti körülmények nem mutattak javulást; sőt, az idő múlásával a terv egyre inkább elavulttá vált.

Az ügy véglegesen pontot kapott az elmúlt hónapok eseményei után: a kormány bejelentette döntését, miszerint lemond a nagymarosi duzzasztó megépítéséről. Ezt a hírt Czapek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium államtitkára tette közzé egy hónappal ezelőtt a Facebookon. Ezzel egy olyan évtizedek óta tartó vitasorozat zárult le, amely látszólag most már véglegesen eldőlt. Felmerül azonban a kérdés: valóban egy jól megfontolt és szükséges döntés született, vagy csupán egy elhalasztott lehetőség, amely hosszú távon a jövő fenntarthatóságát és energiabiztonságát veszélyeztetheti? E kérdéseket Bárdos Deák Péterrel, a Duna Charta ügyvivőjével fogjuk alaposan megvizsgálni.

A hágai Nemzetközi Bíróság 1997-es döntése jelentős állomás volt a bősi vízlépcső ügyében, ám valójában nem kínált tartalmas megoldást a magyar-szlovák jogi vitára. Bárdos Deák Péter összefoglalása szerint:

Az ítélet kimondta, hogy ami nem épült meg, azt nem kell megépíteni - magyarán a nagymarosi duzzasztót - és ami megépült, azt nem kell elbontani - a bősi erőművet és a dunacsúnyi duzzasztót.

A határozat kiemelte, hogy a feleknek együtt kell dolgozniuk a közös megoldás érdekében, miközben igazságos és racionális vízhasználatra kell törekedniük. Fontos, hogy az energiatermelés ne legyen előbbre való a környezetvédelmi megfontolásoknál.

A hágai döntést követően felmerültek kísérletek arra, hogy ismét napirendre tűzzék a nagymarosi duzzasztó ügyét. Ezeket azonban a közvélemény és a társadalmi ellenállás ereje megakadályozta. "1998-ban tették az utolsó kísérletet a nagymarosi duzzasztó megépítésére, de akkora kudarcba fulladt, hogy azóta senki nem merült el a témában" - emlékeztet Bárdos Deák Péter.

Ettől a ponttól kezdve a nagymarosi vízlépcső szinte tiltottnak számított, sem politikai, sem társadalmi szinten nem kapott támogatást. Az azt követő években előkerülő koncepciók – mint például a Duna és a Tisza mentén tervezett nagyszabású vízlépcsőrendszerek – csupán a tervezési fázisig jutottak, konkrét előkészítési lépésekre azonban nem került sor.

A nagymarosi duzzasztó ügye mára szimbolikus jelentőséggel bír: nem csupán a meghiúsult vízlépcsőrendszer emlékeztetője, hanem a természetes folyószabályozásért folytatott civil ellenállás szimbóluma is.

A duzzasztó egykor a bősi erőmű vízleeresztésének szabályozására szolgált, különösen csúcsüzemmódban. Azonban ez a funkció mára már elvesztette jelentőségét, mivel az erőműhöz kapcsolódó dunacsúnyi tározó az elmúlt harminc évben jelentős mennyiségű hordalékkal telt meg.

A bősi erőmű tározója, más néven a dunacsúnyi tározó, az elmúlt 33 év során jelentős mértékben feltöltődött, ami miatt a tározókapacitása lényegében megszűnt – nyilatkozta Bárdos Deák. Ez azt jelenti, hogy a korábban tervezett "csúcsra járatás" koncepció, amely során a tározót időszakosan nagy vízmennyiséggel megtöltötték volna, majd hirtelen kiengedték, már fizikailag nem megvalósítható.

A szakértő egy találó ábrával szemlélteti a helyzetet:

Ezt kb. úgy lehet elképzelni, mint amikor a WC-t lehúzzák, és a tartály gyorsan és nagy erővel lezúdul. Tehát naponta 1-2 alkalommal egy árhullámot, egy cunamit engedtek volna le a Dunán, és ezt fogta volna meg a nagymarosi duzzasztó.

Ma azonban nincs "tartály", amit meg lehetne tölteni, így a nagymarosi gát funkció nélkül maradt.

A klímaváltozás miatti aszályos időszakok egyesek szerint újraindokolhatnák a nagyvízi tározók létesítését, de a nagymarosi duzzasztó ilyen célokra teljesen alkalmatlan volna.

A nagymarosi duzzasztó nem az agrárszektor öntözési igényeinek kielégítésére készült volna.

- hívta fel a figyelmet a szakértő.

A tározótér lényegében a Duna természetes medrének hasznosítása lett volna, ám vízmegkötő képessége elhanyagolható mértékű. A szakértő kiemelte, hogy a nagymarosi gát tározójának volumene a Duna vízhozamával összevetve annyira csekély lett volna, hogy csupán néhány órányi árvíz kezelésére lett volna alkalmas.

Ez a mennyiség nem elegendő ahhoz, hogy a tavaszi áradások során vizet gyűjtsünk a nyári száraz időszakokban. Ehhez hatalmas, természetes vagy mesterséges víztározók kiépítése lenne szükséges.

Hazánkban ilyen méretű tározó építése már csak helyhiány miatt is elképzelhetetlen - a környezeti kárról nem is szólva.

- emelte ki Bárdos Deák Péter.

A nagymarosi erőmű által termelhető energia mennyisége messze elmarad attól, amit a beruházás indokolna. A Duna Charta ügyvivője így fogalmazott: "A beépített kapacitása 158 MW, de az éves átlagban leadott kapacitás mindössze 118 MW - hazánk erőművi kapacitása 12 ezer megawatt. Ez kevesebb mint 1,5 százaléka a hazai áramtermelésnek, miközben a beruházás költségei hatalmasak volnának."

Hatalmas mértékű befektetésről van szó. Ezen felül az alternatív energiaforrások lényegesen kedvezőbb árúak.

A napenergia hasznosítására épülő erőművek gyors elterjedése és a stabil energiamix folyamatos bővítése révén ma már nem indokolt, hogy a Duna vizéből extra elektromos energiát nyerjünk. "Többlet vízre van szükség, nem pedig többlet áramra" – így összegzi a főbb szempontokat.

A Duna ökológiai egyensúlya már az 1992-es elterelés óta sérült, de újabb keresztgátak létesítése további, helyrehozhatatlan károkat okozna. A jelenlegi, csökkentett vízhozamú meder így is fontos élőhelyet biztosít.

Jelenleg a Duna medrében 400 m³/másodperc víz áramlik, amelyet a szlovák hatóságok engednek be – ez valóban figyelemre méltó mennyiség. Ugyanakkor érezhető a hiány az elterelt 1600 m³/s-hoz képest.

A víz duzzasztása jelentős hatással lenne a természetes vízáramlásra, amelynek következtében számos faj életfeltételei veszélybe kerülnének. Az eddigi kutatások alapján arra a következtetésre jutottunk, hogy a gyorsabb vízhez alkalmazkodott halfajok eltűnnének, ami súlyosan zavarná az ökoszisztémát. Emellett a nyári időszakban a lelassult vízminőség drámaian romlana, ami tovább fokozná a problémákat. A Duna medre hosszú távon fel fog töltődni, és a víz alatti, kiterjedt vízbázis is szennyeződéssel nézne szembe. A vízügyi szakemberek által felhozott érvek, miszerint a duzzasztás ökológiai kapcsolatot teremt a Szigetköz és a Csallóköz között, nem tűnnek megalapozottnak.

"A vízszint lépcsőzetes emelkedése a duzzasztások eredményeként jöhetne létre, ráadásul a vízügyi összeköttetések is csupán bizonyos szakaszokban valósulnának meg" - emeli ki a szakértő.

A Duna jelenlegi állapota, noha nem tökéletes, különleges lehetőségeket rejt magában. A nagy hajóforgalom hiánya miatt Európa egyik utolsó olyan folyójává vált, ahol a természetes környezet megőrzésével lehetőség nyílik a vízi turizmus fejlesztésére. Ez a sajátos helyzet ideális alapot biztosít a felfedezésre és a természet közelségének élvezetére vágyó kalandorok számára.

Ez Európa egyedülálló nagy folyója, ahol a teherhajózás teljesen hiányzik, ami rendkívüli értéket kölcsönöz neki.

- fogalmazott Bárdos Deák.

Vannak innovatív műszaki megoldások, amelyek lehetővé teszik a vízszint emelkedését anélkül, hogy gátak építésére lenne szükség. Az egyik ilyen megoldás a mederfeltöltéses rehabilitáció. Ennél a módszernél a meder alját "emelik" a feltöltések révén, ami egyúttal a vízszint növekedését is eredményezi. Azonban ahhoz, hogy ez megvalósulhasson, a Duna eredeti vízhozamának körülbelül felét vissza kellene juttatni a folyóba.

A nagymarosi vízlépcső története nem csupán egy meghiúsult projekt krónikája, hanem egy figyelemre méltó társadalmi összefogás szimbóluma is. Ez a küzdelem rávilágított arra, hogy a civil hangok, a szakmai érvek és a környezeti megfontolások együttesen képesek valódi, tartós hatást gyakorolni a politikai döntéshozatalra. Habár a hivatalos döntés most végérvényesen lezárta ezt a hosszú évtizedek óta tartó vitát, a felvetett kérdések továbbra is relevánsak: hogyan viszonyulunk természeti erőforrásainkhoz, és milyen felelősséget vállalunk a jövőnkért?

Milyen jövő vár ránk a Duna partján élők számára? Képesek vagyunk-e a 21. század kihívásaira friss, innovatív válaszokat találni, a múlt tanulságait figyelembe véve? A vízlépcső története lezárult, de a Duna jövőjéért érzett felelősségünk most kezd igazán formálódni. Az előttünk álló feladat nem csupán a folyó védelme, hanem egy fenntartható és harmonikus jövő megteremtése is, ahol a természet és az emberi közösségek együtt élhetnek és fejlődhetnek.