A vérebek hihetetlen szaglása körüli mítosz valójában csak egy óriási félreértés. Ezzel szemben a border collie-k és a gyakran alábecsült spánielek rendkívül impresszív szagérzékkel bírnak, ami meglepő módon sokszor felülmúlja a vérebekét.
Igen érdekes és szemnyitogató kísérletsorozatot végeztek az ELTE világ élvonalába tartozó Etológia Tanszékének kutatói több különböző fajtájú, nagyrészt hangsúlyozottan családi - vagyis nem speciálisan kiképzett - kutyával:
A kísérlet egy érdekes és szórakoztató módja volt a farkasok szaglási képességeinek tudományos vizsgálatának, melyet Természetes Keresési Feladatnak neveztek el. Bár a név ijesztően hangzik, a lényeg valójában rendkívül egyszerű: a kutyáknak egy piros tárgyat kellett keresniük, amihez hasonlóan, de a valóságban büdös falatkákkal dolgoztak. A feladat során négy felfordított cserép sorakozott egymás mellett, és csak az egyik alatt rejtőzött a jutalomfalat. A kutyák számára ez igazi kihívás volt, hiszen az illatok világában kellett navigálniuk, hogy megtalálják a jutalmat.
Hogy a kutya gesztusait pontosabban tudják értelmezni, maga a kísérletvezető sem tudta, melyik alá rejtették a falatot, így objektívebben tudta rögzíteni, hogy a kutya jelzett-e valamelyiknél, vagyis elkezdte-e gumiorral dökdösni, manccsal tapogatni , leült-e mellé vagy jelentőségteljesen ránézett-e a gazdájára. A TKF egyébként azért méri fel jól a kutyák szaglási adottságait, mert nem kell hozzá spéci képzettség, mint sok létező szaglásvizsgáló feladat elvégzéséhez.
Minden cserép alatt azonos, műanyag tárolódobozokat helyeztek el, amelyből az egyikben félkemény kutyatáp lapult. A kutyák számára három különböző nehézségű feladatot állítottak össze: az első körben a doboz teljesen nyitva volt, a második körben egy öt helyen perforált fedél zárta le, míg a harmadik próbán egy szilárd, kilyukasztás nélküli fedél takarta el a tartályt.
A kutatás egyik eredménye az, hogy nem találtak összefüggést a három vizsgált, speciális célből tenyésztett fajtacsoport és az egyedi kutyák szaglási képessége között. Három nagy csoportot vizsgáltak ugyanis: a kifejezetten szaglásra (például kopók, vérebek), az együttműködésre (például a juhászkutyák) vagy mindkettőre (például a vizslák) szelektált fajtákét. És azt találták, hogy itt nincs összefüggés: a szaglásuk végett nemesítettek csoportként például rosszabbul teljesítenek, mint az együttműködésre szelektált juhászok.
Az egyes kutyafajták között viszont egészen nagy különbségek adódtak abban, hogy az adott fajtába tartozók mekkora része találta meg az eldugott falatot. A legjobban a hivatalosan nem az orrukról híres border colliek teljesítettek, az ő csoportjuk tagjainak majdnek kétharmada (62 százaléka) volt képes megtalálni a kaját a 3. szinten. Ehhez képest a papíron szimatspecialista "basset houndok és vérebek" szupergroupjának csak 40 százaléka jutott jutalomfalathoz, ami a harmadik leggyengébb eredmény az egész mezőnyben. A szintén keresőmesternek tartott vizslák alig szerepeltek jobban.
A második legjobb kutyafajtának a cocker spánielek bizonyultak, 58%-os eredménnyel. Ezt követik a labradorok 57%-kal a harmadik helyen, míg a belga juhászok 54,4%-kal a negyedikek, és a Russell terrierek 53,3%-kal az ötödik helyezettek. Képzeld el, hogy a Russell terrier mennyire cuki! Itt van egy kis ízelítő a bájából:
Hatodikok a német juhászok 45,7 százalékkal, utánuk a magyar és német vizslák jönnek 43 százalékkal, majd a basset houndok + vérebek 40-nel, a két utolsó pedig a begle-ek 37-tel és a golden retrieverek 34-gyel.
Érintettként érdeklődtem az egyik szerzőnél, miért maradtak ki a tacskók a diskurzusból. A válaszban sokkoló, a korszak szelleméhez illő, rasszista felhangú megjegyzések érkeztek a tacskók testfelépítésével és feltételezett munkamoráljukkal kapcsolatban. A bicskanyitogató kijelentésekkel teljes mértékben egyet tudtam érteni.
Amikor a gyorsaságot nézték, vagyis hogy a sikeres kutyák azon belül milyen hamar találták meg a szajrét, egészen más volt az eredmény, kivéve az ebben is nagymenő bordereket. A sebességranglista eleje ugyanis így néz ki: beagle, border collie, basset houndok/vérebek, golden retriever, labrador és cocker spániel. Szóval a beagle faorrú, de legalább istentelen gyors.
Ezek az adatok csupán az alapvető képességeket tükrözik, és nem feltétlenül mutatják meg, hogy melyik kutyafajta a legideálisabb a mindennapi kereső munkára. Ugyanaz a megállapítás született, amit a labdarúgás rajongói már régóta hangoztatnak: a tehetség mellett legalább annyira lényeges a szorgalom, az együttműködésre való hajlandóság és a kitartás. Akik a részletek iránt érdeklődnek, itt elérhetik a teljes tanulmányt angol nyelven a Nature folyóiratban.
