Rendőri kíséret nélkül indultak útnak Nagykárolyban a mozgóurnával. A hatóságok azonnal intézkedéseket tettek az ügy kivizsgálására.
A Szatmár Megyei Rendőrfelügyelőség legfrissebb tájékoztatása szerint Szatmár megyében ez idáig nem történtek olyan súlyos törvénysértések, melyek befolyásolták volna a választás menetét, viszont több esetben is kénytelenek voltak vizsgálatot indítani.
Az utolsó tájékoztatás óta három újabb esetben érkezett bejelentés a hatóságokhoz, amelyek szerint a közösségi médiában kampánytevékenységet folytattak, ami nyilvános térnek számít. Emellett egy másik esetben intézkedésre volt szükség, amikor egy választási hirdetőtáblát megrongáltak. Továbbá, egy nagykárolyi szavazóház alelnöknője ellen büntetőeljárás indult, mivel a jogszabályoknak nem megfelelően, a belügyminisztérium egyenruháit viselő kíséret nélkül közelített meg két választót a mozgóurnával.