A piros lámpa, a villamos és a zebra csupán apró részletek voltak a forgalom káoszában – mindez mit sem számított ennek a zabolátlan magyar furgonosnak.
Rendkívüli felvétel érkezett az Index szerkesztőségébe: január 10-én a XI. kerületben egy fehér furgon, mint egy modernebb James Bond film főszereplője, a szabályosan közlekedők között száguldva, több közlekedési szabályt is figyelmen kívül hagyva váltott irányt. A felvételen jól látszik, hogy a villamos, a többi autós és még a gyalogátkelő sem tudta megállítani a furgon merész manőverét, a piros lámpa figyelmeztetése pedig már egyáltalán nem számított.
Január 10-én a XI. kerületben, a Tétényi út, Bartók Béla út és Karolina út kereszteződésénél egy furgon figyelmen kívül hagyta a piros lámpát, és a gyalogos átkelőn áthajtva, a közeledő villamos előtt hirtelen megfordult, így változtatva meg menetirányát. Az esetet Váczi Krisztián, az Endorfin - Egy taxis napjai című YouTube-csatorna készítője tette közzé, felhívva ezzel a figyelmet a figyelemre méltó közlekedési helyzetre.
Ezúttal egy január 10-én, délután negyed háromkor, a Bartók/Tétényi/Karolina kereszteződésben készült csemegével tudok szolgálni, melyben a posta alvállalkozójának sikerült az alábbi mutatványt produkálni, mely miatt, ha lett volna rendőr a helyszínen, szinte biztos hogy ugrik a jogosítvány, esetleg eljárás is indul veszélyeztetés miatt
A levelében így fogalmazott.
A felvételen látható, ahogy a Gusztár Futáv Kft. és a posta emblémájával díszített kisteherautó a kereszteződésben meggondolatlanul megfordul. Ekkor egy villamos, valamint más, szabályosan közlekedő járművek is az útjukban vannak. Bár a manőver végül baleset nélkül zárult, ez a többi közlekedő óvatosságának és éberségének volt köszönhető.