Hamarosan lehetőség nyílhat az aktív eutanázia bevezetésére egy európai államban.

A brit alsóház pénteken zöld utat adott egy olyan törvényjavaslatnak, amely lehetővé teszi a gyógyíthatatlan betegségben szenvedők számára, hogy segítséget kérjenek életük végének méltó befejezéséhez.

Az egyéni képviselői indítványt, amelyet a kormányzó Munkáspárt frakciójának egyik tagja terjesztett elő, többórás részletes vita után 314-291 arányban, vagyis mindössze 23 fős többséggel hagyták jóvá.

Ez azt jelenti, hogy a munkáspárti frakció belsőleg jelentős megosztottságot mutatott, hiszen a kormánypártnak az alsóházban lényegesen nagyobb a többsége. A kormány nem kényszerítette a munkáspárti képviselőket a jogszabály támogatására, így mindenki saját meggyőződése alapján hozhatta meg a döntését.

A péntek délutáni szavazás után az előterjesztés a Lordok Házához, azaz a felső kamarához kerül. A jogszabály csak akkor léphet hatályba, ha a két ház egyezségre jut a végleges szöveg kapcsán, de a pénteki alsóházi végszavazás után ez már szinte biztosnak tűnik. Az indítvány, amely Angliára és Walesre vonatkozik, egy korábbi olvasatban már novemberben is támogatást kapott az alsóház részéről - akkor 55 fős többséggel -, ám azóta számos parlamenti vita zajlott, amelyek során sok módosítást eszközöltek a most pénteken megszavazott, véglegesnek szánt változatban.

A legújabb jóváhagyott tervezet szerint az eredeti javaslattól eltérően a londoni felsőbíróság kijelölt bírája helyett egy szakértőkből álló bírálóbizottság fogja megvizsgálni a kérvényezők helyzetét. E bizottság tagjai jogászok, pszichiáterek és a szociális ellátás területén jártas szakemberek lesznek, akik döntést hoznak arról, hogy az adott személy jogosult-e külső segítséget kérni életének befejezéséhez.

A módosított indítvány mindemellett

megtiltja az egészségügyi ellátószolgálat dolgozóinak, hogy 18 éven aluli pácienseknek egyáltalán megemlítsék az új törvény adta lehetőséget.

Ez további szigorítása annak az eredeti tervezetben is szereplő kitételnek, amely 18 évesnél fiatalabb betegek esetében megtiltotta a segítségnyújtást életük befejezéséhez. Az eredeti tervezet alapján az orvosokat nem lehet kötelezni arra, hogy segítséget nyújtsanak pácienseiknek életük befejezéséhez; a pénteken elfogadott, módosított változat ezt a mentesítést minden egészségügyi dolgozóra kiterjeszti.

Az indítvány értelmében a gyógyíthatatlan betegek közül azok kérhetnek külső támogatást életük méltó befejezéséhez, akik mentális állapotuk alapján képesek a döntéshozatalra és a cselekvésre. Fontos, hogy ezek a döntések valóban a szabad akaratukból szülessenek, mentesen bármiféle külső nyomástól vagy kényszertől. A tervezet stipulálja, hogy csak azok a felnőttek élhetnek e törvény adta lehetőséggel, akiknek orvosi szakértők szerint az életük hátralévő ideje hat hónapra vagy annál rövidebbre tehető.

Azok, akik segítséget kérnek életük befejezéséhez, kötelezően két különálló írásos nyilatkozatot kell tegyenek, amelyeket független tanúk kell, hogy aláírjanak, akik egymást nem ismerik. Az Egyesült Királyság jelenlegi büntetőtörvényei szigorúan büntetik az öngyilkosság elősegítését, így ha valaki másnak nyújt segítséget e tekintetben, az legfeljebb 14 év szabadságvesztéssel sújtható, amennyiben a bíróság bűnösnek találja az eljárásban.

Az alsóházban pénteken elfogadott tervezetet a BBC közszolgálati médiatársaságnak nyilatkozó jogi és egészségügyi szakértők a második világháború utáni brit jogtörténet egyik legnagyobb horderejű parlamenti aktusaként értékelték. Elhangzott olyan szakvélemény, hogy az új törvény jelentősége vetekszik például a halálbüntetést eltörlő, 1969-ben elfogadott jogszabályéval, a homoszexualitást bűncselekménynek nyilvánító törvény 1967-ben végrehajtott megsemmisítésével, vagy az azonos nemű párok házasságát 2014 óta lehetővé tévő törvénnyel.

Related posts