A veszprémi csapat nem engedi, hogy az álom aludni merjen; eltökélten harcolnak a bajnoki címért!
Bár a versenytársak már öt hónapja hiába próbálnak fogást találni rajtuk, a céljaik még mindig messze vannak, így nem szabad hagyniuk, hogy az első hely biztosítottnak tűnjön. A felsőházi rájátszás során mindenesetre ők élvezhetik a pályaelőnyt, de óvatosan kell lépkedniük, hiszen a kieséses szakasz inkább egy hosszú távú futás, semmint egy gyors sprint.
A Bakonyi Kosárlabda Klub az előző idényben a harmadosztályban a negyedik helyen végzett, de a következő szezonra új fejezet kezdődött számukra. A csapat gerincét csupán Alexander Geddes, a skót tréner, és a magyar színekben játszó szerb bedobó, Vukasin Krkljes alkották, mivel a keretből kilenc játékos távozott, és nyolc új érkezett. E kettőjük személyében egyfajta állandóságot képviseltek, miközben a klub történetének legfiatalabb, átlagosan húszéves játékosállománya vágott neki a tizennégy csapatos bajnokságnak azzal a céllal, hogy a legjobbak között szerepeljen. „Már korábban elindítottunk egy utat, amelyet most szeretnénk tovább járni. A célunk az volt, hogy a lehetőségeinkből a legjobbat hozzuk ki. A koncepciónk két fő pillére volt: egyrészt fiatal sportolókat hoztunk, akik még pályafutásuk kezdetén állnak, másrészt olyan tehetségeket, akik már bizonyítottak eddigi klubjaiknál. A bajnokság előtt a legfontosabb célunk az volt, hogy egy egységes, versenyképes csapatot építsünk. Az új játékosaink zöme azt mondta, hogy a feljutás reményében érkezett hozzánk. Velük közösen igyekeztünk egy olyan rendszert kialakítani, amelyben mindannyian motiváltak voltak a közös cél elérésére” – osztotta meg terveiket Naményi Márk, a klub sportigazgatója.
Csakhogy a mieink már a második fordulóban, az akkori éllovas Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK otthonában kikaptak, majd november közepén a második helyen "szilveszterező" Százhalombattai KE pályáján is elvéreztek - hullámvölgybe kerülve visszacsúsztak a negyedik pozícióba. A trénerük azokban a napokban tett is egy meglepő nyilatkozatot, ugyanis megjegyezte: néhány játékosa csak azért megy el velük az idegenbeli fellépéseikre, hogy a bajnokikat követően kapjon egy pizzát. Sokan nem értették, hogy mire gondolhatott a mester - aki a fegyelmezett munkában hisz, megköveteli a teljes intenzitást, a mindenkori taktikát pedig úgy dolgozza ki, hogy az a tanítványai specifikus képességeit célozza meg. Később kiderült, hogy egyesek nem tették oda magukat a pályán, sem a gyakorlásokon, sem éles helyzetekben, emiatt kialakult a közösségben egy még egészségesnek mondható feszültség: a jobban teljesítők hangot is adtak ebbéli nemtetszésüknek. Az elöljárók valamennyi sportolóval egyenként szót váltottak, majd mindenkitől ígéretet kaptak, hogy a folytatásban odateszik magukat a küzdőtéren. Nem a levegőbe beszéltek, hiszen a következő tizenhat párharcukat megnyerték, úgy lettek elsők az alapszakaszban, hogy itthon tizenegy-nullás, míg idegenben kilenc-kettes mérleget produkáltak. Lassan úgy néztek ki, ahogy szerettek volna, ráadásul egy-két gyengébb csata után is tudták, hogy miben kell változtatniuk. A lendületüket az sem törte meg, hogy közben távozott a soraikból Michael Dupree, akinek azóta Ukrajnában íródik tovább a pályafutása. A klub irányítói gyorsan reagáltak a bajnokságban addig a teljes mezőny legjobb pontátlagú kiválóságának távozására, pár nap múlva ugyanis szerződtették a szintén amerikai Qwanzi Samuelst, aki támadásban és védekezésben is erősítést jelentett, derbinként 17 pontot dobott és 12 lepattanót szedett - tehát nagyban hozzájárult az eddigi sikerekhez.
