Nagy László, a Kossuth-díjas költő, idén ünnepli 100. születésnapját. E jeles alkalomból érdemes visszatekinteni életművére és hatására a magyar irodalom világában. Nagy László lírája nem csupán művészi értéke miatt kiemelkedő, hanem azért is, mert mély e

A Veszprém vármegyei Felsőiszkázon látta meg a napvilágot, ahol az apja mintagazda, egy időben a falu bírája is volt. Három testvére közül öccse Ágh István néven szintén költő lett. A paraszti létforma, a küzdelem a földdel, a természettel egész életében és költészetében meghatározó élmény maradt. Tízéves korában csontvelőgyulladást diagnosztizáltak nála, s bár egy operáció megmentette lábát, ettől kezdve járógéppel, bicegve járt, a második világháború idején emiatt nem sorozták be. A betegség, a kórházi kezelés az amúgy is érzékeny lelkű fiút szorongóvá tette, a halálfélelem érzése egész életében elkísérte.

1941-től kezdődően a pápai református kollégium kereskedelmi iskolájába járva, szenvedélyesen merült el a könyvek világában, miközben a rajzokkal is kifejezte kreativitását. Versek születtek benne, bár ezeket inkább rejtve tartotta, titkos művészként alkotott.

Egyik középiskolai tanára, A. Tóth Sándor, nagy hatással volt rá, amikor arra bátorította, hogy mélyebb képzőművészeti tanulmányokat folytasson. Így hát Budapestre került, ahol 1946-ban beiratkozott az Iparművészeti Főiskola grafikus szakára. Itt találkozott olyan neves mesterekkel, mint Borsos Miklós. A következő évben a Képzőművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait festészetből, ahol Kmetty János és Barcsay Jenő irányítása alatt fejlődött tovább. Költői ambícióit is megmutatta: először egy diákújságban jelentek meg versei, majd 1947-ben a Valóság folyóiratban hét versét és egy rajzát közölték. Ezen kívül a Sőtér István által szerkesztett Négy nemzedék című antológiába is bekerült. A pozitív visszajelzések lelkesedéssel töltötték el, és innentől kezdve a költészet lett az élete középpontjában. 1948-ban átjelentkezett a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar-szociológia-filozófia szakára, és az orosz nyelvet is elkezdte tanulni.

Egy év elteltével a könyvnapok alkalmával megjelent F. Nagy László első kötete, mely 32 költeményt foglal magában, és a „Tünj el fájás” címet viseli. A verseket, amelyek némi sémát mutatnak, később maga a szerző is kemény kritikával illette.

1949 őszén ösztöndíjjal indult Bulgáriába, ahol 1952 nyaráig Szófiában mélyedhetett el a bolgár népköltészet csodáiba, tanulmányozva és fordítva annak gazdag hagyományait. Ezt követően is gyakran visszatért a varázslatos tájra. Hazatérte után feleségül vette Szécsi Margit költőnőt, és a következő évben boldogan üdvözölhették fiukat, Andrást. 1953-ban megjelent első műfordításkötete, a „Szablyák és citerák”, amely Zelk Zoltán figyelmét is felkeltette, így meghívta őt a Kisdobos gyereklaphoz munkatársnak. Kötetei, mint például az „A nap jegyese” és „A vasárnap gyönyöre”, szinte évről évre láttak napvilágot, és mindegyikben felfedezhető a költő szemléletének fokozatos elkomorulása, valamint a képek egyre bonyolultabb és erőteljesebb szimbolikája.

Az 1956-os forradalom leverése mélyen megrendítette, rossz közérzete nehezen oldódott fel.

1957-ben debütált első gyűjteményes kötete, a Deres majális, amely tizenhárom évnyi versírás gyümölcseiből állt össze, tartalmazva mind a már publikált, mind a még kiadatlan munkáit. Ezt követően nyolc évig nem jelentkezett önálló kötetével. A Kisdobos főszerkesztői posztját 1957 elején hagyta hátra, és visszatért a műfordítói tevékenységéhez. Számos népköltészeti alkotás mellett García Lorca, Dylan Thomas, modern lengyel költők, valamint régi kínai lírikusok műveit is tolmácsolta. 1959-től az Élet és Irodalom képszerkesztője lett, és haláláig a folyóirat főmunkatársaként dolgozott. 1965-ben, a hosszú csendet követően, újabb kötete látott napvilágot: a Himnusz minden időben című munka, mely 53 verset tartalmazott, és amelyet jó barátja, Kondor Béla illusztrált. Ez a kötet a poétikai kiteljesedés időszakát idézi fel.

Költői és műfordítói tevékenységéért 1950-ben, 1953-ban és 1955-ben József Attila-díjjal ismerték el, míg 1966-ban a Kossuth-díj méltó ünneplésében részesült. A délszláv népköltészet magyarországi népszerűsítése érdekében végzett munkájáért számos nemzetközi elismerésben részesült: 1968-ban a sztrugai nemzetközi költőfesztivál aranykoszorúját nyerte el, majd 1976-ban a Nemzetközi Botev-díjat kapta meg, ugyanebben az évben Szmoljan város díszpolgárává is választották. Népszerűsége folyamatosan növekedett, versei és műfordításai több kötetben láttak napvilágot, mint például a Darázskirály, a Babérfák, az Arccal a tengernek, és a Versben bujdosó. Az 1960-as évektől a képzőművészet iránti szenvedélye is újjáéledt, festett, rajzolt és faragott, emellett néhány verseskönyvét saját illusztrációi díszítették. Költeményeit Berek Kati és más művészek előadásában lemezen is megörökítették.

1975-ben, ötvenedik születésnapján a magyar irodalmi élet nagy tisztelettel és szeretettel köszöntötte, a Fészek Klubban rendezett költői estjén Csoóri Sándor mondott köszöntőt.

Ebben az évben Zolnay Pál rendezésében került bemutatásra a "Kormos István beszélget Nagy Lászlóval" című dokumentumfilm. 1977-ben sajtó alá rendezte a "Jönnek a harangok értem" című verseskötetét, ám sajnos a megjelenését már nem élhette meg. Nagy László 1978. január 30-án, budapesti otthonában szenvedett szívrohamot, ami végül életét követelte.

A Farkasréti temetőben található végső nyughelye, ahol örök nyugalomra lelt, felesége, Szécsi Margit mellett 1990 óta pihen. Sírját Szervátiusz Tibor műve díszíti, mely egy elegáns mahagónifából készült kopjafa, és körben a költő híres Ki viszi át a Szerelmet című versének sorai köszönnek vissza. Szmoljan városában 1981-ben emlékházat avattak a tiszteletére, majd 2015-ben a város közterén mellszobrát is felállították. 1999-ben a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagjává választották, míg 2017-ben az MMA Cs. Szabó László-díjjal ismerték el munkásságát.

Hagyatéka 2024-ben a Petőfi Irodalmi Múzeum falai közé került, ahol az alkotásai és életműve méltó környezetben kaptak helyet. 2025-ben, a születésének centenáriuma alkalmából, szobrát ünnepélyes keretek között avatták fel a lakiteleki Hungarikum Ligetben. Görömbei András szavaival élve: "Költői személyisége nem csupán saját dicsőségére emelkedett fenséges magasságokba, hanem azért, hogy a szélesebb perspektívákban képviselje azokat az emberi ügyeket, amelyek a nehéz körülmények között küzdenek a létért: a világban fellelhető, megvalósításra és védelemre érdemes, nemes szellemi és erkölcsi értékeket. Ezen eszményített emberség értékmegőrző és értékteremtő harca határozza meg Nagy László költészetét."