Malik Andrea: "A kultúra számomra az élet legfőbb inspirációja."

Malik Andrea, a Nemzeti Táncszínház művészeti vezetője szintén csatlakozik a MeNŐ kampányhoz, amely a második kerületben zajlik, és célja a nők kulturális életben betöltött szerepének kiemelése. Fotó: Kovács Milán.

Budapest második kerülete mindig is gazdag kulturális életről volt híres, azonban az itt élő nők szerepe eddig gyakran a háttérbe szorult. A "Nők a kerületi kultúráért - egy kulturált kerületért" elnevezésű projekt célja éppen ennek a helyzetnek a megváltoztatása, hiszen huszonnégy helyi nő tevékenységét és hozzájárulását szeretnék a középpontba állítani, akik meghatározó szerepet játszanak a kerület kulturális és közösségi életében. A MeNŐ kampány keretében megvalósuló kezdeményezést Rozgonyi-Kulcsár Viktória, a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház ügyvezetője indította el, hogy hangsúlyozza a nők fontosságát a helyi közösségekben. A kampányban részt vesz Malik Andrea is, aki szintén aktívan hozzájárul a kerület kulturális identitásának formálásához.

Hallottad már azt az érdekes történetet az olasz balettművészről? Egy alkalommal megkérdezte a kardiológus unokatestvérét, hogy miért vonzza ennyire a balett, amikor sokkal sürgetőbb feladatokkal is foglalkozhatna. A válasz meglepő volt: "Mert a művészet az egyetlen dolog, ami a koszorúéren túl is képes életet adni az embernek." Te mit gondolsz erről?

Teljes mértékben osztom ezt a véleményt. Számomra különösen inspiráló Török Joli, a Táncszínház korábbi igazgatójának megállapítása, miszerint a tánc és a kultúra a legjobban erősíti az immunrendszert. A kultúra számomra az élet legfőbb motorja. A Deszkavízióval végzett munkám és a Nemzeti Táncszínházban végzett tevékenységem egyaránt egyfajta szolgálatként értelmezem, amely lehetőséget ad arra, hogy hozzájáruljak mások életéhez és megszólítsam a lelküket. Különféle problémákra és eseményekre tudunk reagálni, amelyek foglalkoztatják az embereket, vagy éppenséggel olyanok, amelyek talán eszükbe sem jutnának.

A tánc ennek egy nagyon különleges formája, mert nem adja a szádba, hogy mit gondolj az előadásról, szabadon asszociálhatsz. A darab arra az élethelyzetre reagál, amiben éppen vagy: a zene, a látvány, a mozdulatok. Nincs izgalmasabb, mint kivenni egy képzőművészeti alkotásból azt, ami téged megszólít és épít. Erre ráirányítani a figyelmet nagyon izgalmas, hiszen az emberek vágynak a minőségi előadásra, ami nem egy pillanatnyi élmény, hanem valami olyan, amit magukkal vihetnek és kapaszkodót jelent.

A Táncszínház élményét jelentősen gazdagítja, hogy egy tágas, közösségi térben helyezkedik el. Ez a nagyméretű légkör nem csupán a fizikai tér érzetét adja, hanem lehetőséget teremt a látogatók számára, hogy egy közös élmény részeseivé váljanak. A színház falain belül kialakuló interakciók és kapcsolatok fokozzák az előadások élvezetét, hiszen a közönség tagjai együtt osztoznak az élmény izgalmában. Az épület nyitottsága és közösségi jellege lehetővé teszi, hogy a különböző háttérrel rendelkező emberek találkozzanak, beszélgessenek, és megosszák egymással a tánc művészetének varázsát. Így a Táncszínház nem csupán egy szórakoztató helyszín, hanem egy olyan közösségi központ is, ahol a művészet összeköti az embereket.

A második kerület igazi szívverése ez az impozáns épület, amely télen-nyáron nem csupán színházként működik, hanem a közösségi élet egyik fontos központjaként is. Itt található egy hangulatos kávézó, ahol személyesen is összefuthatsz táncművészekkel és koreográfusokkal, akik színesítik a hely szellemét. Az épület otthont ad a Millenáris programjainak is, mint például az őszi Margó Fesztiválnak vagy a nemrégiben zajlott BCEFW Fashion Hub-nak. Minden egyes négyzetcentimétere arra vár, hogy felfedezd és belakd a kreativitásoddal.

Ha színházba járó, kultúrát fogyasztó emberekkel beszélgetünk, a legtöbben a klasszikus színházat említik, a táncelőadásokat kevésbé. Te is más közegből jössz, hogyan szerettél bele ebbe a műfajba?

A tánc művészete számomra egyszerűen elbűvölő; olyan kifejezési forma, amely teljesen eltér mindentől, amit eddig ismertem. Mint a Deszkavízió lelkes "mamája", már hét éve a színház világában élek, ahol a próza különösen megfogott - főleg a drámai, érzelmekkel teli, néha szívszorító fajtája. (Nevetek.) A háromórás, intenzív előadások, amelyek képesek voltak darabokra szedni a lelkemet, de a végén mégis megkönnyebbülést hoztak, mindig is vonzottak. Egy nap azonban beléptem a Nemzeti Színházba, ahol a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Körhinta előadása varázsolt el. Az a különleges légkör, amit a táncosok teremtettek a színészek körül, annyira lenyűgözött, hogy azonnal "utánajárni" kezdtem, mi is rejlik ebben a csodában. Eljártam az előadásaikra, és amikor a Budapest Táncfesztiválon egy olasz társulat lélegzetelállító kortárs balettje bontakozott ki előttem, végleg beleszerettem a tánc világába. Azóta ez a műfaj új dimenziókat nyitott meg előttem, és a szívem egy része örökre a táncé maradt.

Elképesztő élményben volt részem, amikor felfedeztem, hogy a koreográfus üzenete szavak nélkül is világos számomra. Az érzelmek magukkal ragadtak, és mélyen kapcsolódtam hozzájuk. Eleinte talán nehéznek tűnhet, hogy valaki belépjen ebbe a térbe és megnézzen egy előadást, de ha megengedi magának, hogy átjárja az a különleges érzelmi hullámzás, ami a színpadon életre kel, akkor valóban egyesülni tud a darabbal, és magával ragadja a történet.

De nem olyan egyszerű felkapaszkodni erre az érzelmi hullámra, hiszen ezek az érzések rendkívül intenzívek lehetnek, és talán még megfogalmazni is nehéz őket. Ez a sodródó tapasztalat gyakran kihívás elé állítja a racionális gondolkodásunkat, amely próbálja értelmezni a kaotikus belső világunkat.

Olyan ez, mint amikor kilépsz a megszokott környezetedből, ám az élmények és látványok olyan mélyen magukkal ragadnak, hogy szinte elmerülsz bennük, és egy varázslatos ölelésbe burkolózol.

Hogyan erősíti egymást a két munkád, a Deszkavízió és a Táncszínház?

A Deszkavíziónál minden információ hozzám érkezik, ami lehetővé teszi, hogy egy gazdag tudásbázist építsek fel, így mélyebb betekintést nyerek a színházi világba és finomítom az ízlésemet. Ez a két terület szoros összefonódásban áll, és komplex gondolkodásra ösztönöz. Olyan érzésem van, hogy kicsit "bent" élek a színház világában, hiszen az ottani eseményekkel foglalkozom, ugyanakkor újságíróként külső szemlélőként is figyelemmel kísérhetem a történéseket.

Mennyire hallgatsz a megérzéseidre?

A Deszkavízió kialakulása is hasonló folyamatot tükröz, mint amit most leírok. Nem volt mögötte tudatos tervezés abban az értelemben, hogy klasszikus értelemben vett szerkesztőségként akartunk működni. Csupán követtem azokat az irányokat, amiket jónak ítéltem, és ha valami nem vált be, akkor új megközelítéseket kerestem. Meggyőződésem, hogy amikor belefekteted az energiádat és elvégzed a rátartozó feladatokat, a lehetőségek maguktól is meg fognak érkezni, hiszen világosan láthatóvá válik, hogy mit is szeretnél elérni.

A Deszkavízió egy független kulturális hírportál, ez neked alapvetésed.

Az én működésem szigorúan szakmai alapokra épül, és a politikai játszmák távol állnak tőlünk. Mindig lesznek olyan események, amelyek felkavarják a kulturális életet, de úgy vélem, hogy a feladatunk nem a botrányok körüli diskurzus, hanem a színházakban zajló szakmai munkára fókuszálni. Számomra a kultúra nem osztható politikai oldalakra; csupán értékekkel rendelkezik. Nagyon büszke vagyok arra, hogy 34 ezer ember érdeklődik a gondolataink iránt. Mindannyian misszióként tekintünk a Deszkára, és ez a szabadság, amit élvezünk, valóban páratlan eredmény.

Ahogy beszélsz, nem csak a szeretetet érzem ki, amivel a munkádhoz és a feladataidhoz viszonyulsz, hanem egy nagyon erős tanulás iránti vágyat: mintha minél mélyebbre szeretnél ásni, hogy ne maradjon fekete folt sehol.

Én folyamatosan tanulok: izgat és motivál, hogy minél többet tudjak egy előadás létrehozási folyamatáról, minden háttérmunkát beleértve. De az is a tanulás része, hogy figyelem a minden évben mást megalkotó társulatokat: mit csinálnak, miről "gondolkodnak" éppen, tudjuk-e segíteni őket, mert azt vallom, az is felelősségünk, hogy a fönnmaradásukért dolgozzunk. Én nagyon élvezem a folyamatos változást, hogy még mindig nagyon sok első élmény ér - és nagyon remélem, hogy sokáig így is lesz.