Az európai valutaként ismert euró egyre inkább elveszíti a fényét.

Az elnökválasztás első fordulójából kiemelkedett politikai figurák neve és háttere nem biztosíték a demokrácia megerősítésére. Ezt sugallják a különféle kommentárok, életrajzi összefoglalók és pályaképek. Azok számára, akik nem töltik napjaikat hírcsatornák nézegetésével, és nem merülnek el a közszolgálati médiában vagy a digitális manipuláció világában, ezek a nevek teljesen ismeretlenek. Az ismeretlenség pedig a jövő bizonytalanságával hozza össze őket, mintha a balsors máris kézen fogva vezetné őket. E politikai szereplők hatalomra, pozícióra és jogkörökre áhítoznak, miközben a polgárok feje fölött, az ő érdekeik figyelmen kívül hagyásával igyekeznek érvényesülni.

Számos aggasztó jel és negatívum mellett az alulírott véleményezőként arra lettem figyelmes, hogy az első forduló jelöltje hosszú éveken át magas rangú ENSZ- és EU-hivatalnokként tevékenykedett. Karrierje a hazai és európai közös intézmények között bontakozott ki. Ezek a tapasztalatok – amint azt mindannyian tudjuk – nem tűntek hatással lenni politikai meggyőződésére vagy kulturális értékrendjére. Pedig esküje értelmében ő kellett volna, hogy legyen az értékek őrzője, fejlesztője és továbbadója, amelyeket a választási kampányában és nyilatkozataiban nyíltan tagad. Összességében tehát úgy tűnik, hogy esküszegővé vált.

Lehet, hogy a fasizmus és a Vasgárda iránti vonzalom csupán egy vastag máz, amelyet a legkisebb elvárásokkal bíró választók megnyerésére használt. Úgy tűnik, hogy ez a taktika működött, hiszen jelentős szavazatokat hozott. Olyan emberek támogatták, akik könnyen bedőltek a manipulációnak, és a tudatalattijukban rejtőző, évszázadok óta öröklődő meggyőződéseiket a felszínre hozta. Most már nem kell félnünk a tolerancia, a multikulturalizmus és a kisebbségek pozitív diszkriminációja által keltett feszültségektől. Brüsszel politikai befolyásától is el kell távolodni – erre látunk példát a szomszédos országokban is. Trump győzelme is ezt a jelenséget tükrözte. Sokan úgy vélik, hogy a román választók belefáradtak a szocdem és liberális diskurzusokba, a tehetetlenségbe, és azt remélték, hogy egy radikálisan új megközelítés talán megoldást hozhat a hazai problémákra.

Egy olyan politikai figura körvonalazódik, aki euroszkeptikus nézeteket vall, és az EU bürokráciájában tölti be fontos pozícióját. Ezen kívül Putyin politikai álláspontját is osztja, ami különösen figyelemre méltó, hiszen ő NATO-tagország elnökjelöltjeként lép fel. A nacionalizmus jegyében antiszemita megnyilvánulásokat is tanúsít, hiszen a múltban ez a hozzáállás sokszor sikeresen rezonált a választókkal, és úgy tűnik, manapság sem vesztett aktualitásából. Azok, akik elhatárolódnak az antiszemitizmustól, gyakran a palesztin ügyekkel kerülnek összetűzésbe, ami megkérdőjelezi, hogy valóban méltóak-e Zelea Codreanu örökségéhez.

(Egyébiránt az általános tájékozatlanság ellen, ami a Vasgárdát illeti, el kellene olvasni Miskolczy Ambrus kiváló történeti munkáját. A Vasgárda két kötetét. Onnan kiderül, hogy a Mihály Arkangyal Légiója nem annyira a magyarok ellen volt, miként azt sokan hiszik, hanem elsősorban a zsidókat szerette volna kiirtani, és ebben találkozott, azonos követ fútt az akkori magyar szélsőjobbal.)

Csak remélni lehet, hogy a közmondásosan rugalmas román (kül)politika felülírja Călin Georgescu irányvonalát.

Őrá bizonyosan nem szavazhat demokratikus meggyőződésű ember, józan és racionálisan gondolkodó román állampolgár. Eddig a fenntartható fejlődés felelőse volt, funkcióját tekintve. Ha nem vigyázunk, és győz, akkor új hivatása a fenntartható fasizmus lesz.