Krasznahorkai László teljes mértékben elrabolta a figyelmet, a közönség szinte csak róla suttogott.

Szombat délután, a Margó Irodalmi Fesztivál forgatagában szinte mindenhol érezni lehetett az immár irodalmi Nobel-díjas Krasznahorkai László jelenlétét. A Nemzeti Táncszínház falain, a LED-képernyőkön, sőt még a leszedhető idézetes cetliken is ott díszelgett a neve. De nem csupán a fizikai térben, hanem a baráti beszélgetésekben is folyamatosan téma volt; mindenki büszkén emlegette a magyar író világszintű elismerését, ami új fényt hozott a hazai irodalomba.

"Nagyon örülök, hogy egy magyar író kapta, mert így talán többen fognak olvasni. És talán mi is elhisszük, hogy a mi nyelvünkön írt mondatok is eljutnak a világ végére" - mondta az Indexnek András, a huszonéves egyetemista. "Ráadásul a Sátántangó a kedvenc könyvem tőle, és most még izgalmasabbnak érzem újraolvasni."

József a nyolcvanas évek végén először találkozott Krasznahorkai írásával egy folyóirat hasábjain.

Azonnal tudtam, hogy valami különleges dolog zajlik körülöttem. Most, ennyi év elteltével, ez a díj megerősíti, hogy megérte hű maradni a bonyolultabb szövegekhez.

A tizennyolcadik születésnapja után Rebeka izgatottan lépett be az első könyvesbolt ajtaján, ahol azonnal a figyelme középpontjába került Az ellenállás melankóliája című könyv. Szívét elöntötte a kíváncsiság, és nem habozott, azonnal a pénztárhoz sietett, hogy megszerezze ezt a különleges olvasmányt.

Teljesen lenyűgöz! Különös érzés, hogy éppen annak a szerzőnek a gondolatait próbálom kibogozni, aki most Nobel-díjat nyert.

Erzsébet fiának javaslatára felfedezte a Sátántangót. "Három estén keresztül késztetett arra, hogy figyeljem, és bár nem volt könnyű, mélyen megérintett. Ezután belemerültem a könyvbe is. Most pedig boldogság tölt el!" - mesélte, miközben széles mosolyt villantott.

A fesztivál pezsgő atmoszféráját tovább emelte Szabó T. Anna új kötetének bemutatója, ahol a közönség szinte tapintható közelségből tapasztalhatta meg a magyar irodalom varázsát. Az ajtónyitás előtti hosszú sorban várakozók nemcsak a színes, réteges öltözékekkel varázsolták el a teret az őszi napsütésben, hanem a sokféle korosztály is, akik mind a kultúra ünneplésére gyűltek össze. A Magvető Kiadó által megjelentetett Erősebb nálam című kötet kapcsán Nyáry Krisztián izgalmas kérdésekkel faggatta a szerzőt a Nemzeti Táncszínház impozáns nagytermében.

Nyáry mindenekelőtt arról érdeklődött, mit érzett Szabó T. Anna, amikor kiderült, hogy Krasznahorkai László kapta az idei irodalmi Nobel-díjat. A költő elmondta, hogy nagyon örült a hírnek.

Eddig nem volt alkalmam személyesen megismerni őt, de körülbelül hat hónappal ezelőtt Vámos Miklós vacsorára invitált minket, ahol végre találkozhattunk. Szívélyesen kezet fogtunk, és boldogsággal töltött el, hogy egy Nobel-díjas személyiségével találkozhattam.

- fejtegette a költő, hozzátéve, hogy ez az önfeledt boldogság még mindig jelen van.

A diskurzus hamarosan a cím kiválasztására irányult. Szabó T. Anna megosztotta, hogy a végső cím nem volt magától értetődő: számos alternatíva merült fel, mielőtt az "Az Erősebb nálam" végül életre kelt. A Magvető Kiadó igazgatójának és a kötet szerkesztőjének, Dávid Annának elküldte a lehetséges címjavaslatait, és közösen hozták meg a döntést, miután a kötet struktúrája már körvonalazódott.

Egy nap a polcon felfedeztem egy katolikus lelkiségről szóló könyvet, amelyet egy olasz pap írt. A borítón ez állt: "Più forte di me", ami magyarul annyit tesz: "erősebb nálam". Anna ezt a szöveget a címek közé emelte, és végül ez lett a választott cím.

Nyáry megjegyezte, hogy a könyv szereplői gyakorta küzdenek az önmaguk feletti kontroll megteremtéséért – legyen szó az életükről vagy a vágyaikról. Szabó T. Anna erre így reagált: "Szenvedélyes természetű vagyok, erős indulatokkal és szigorú önfegyelemmel." Kifejtette, hogy kisebbségi magyarként, gyermekként komoly önfegyelmet kellett gyakorolnia az utcán és az iskolában, miközben még Erdélyben élt – bár otthoni környezetében szabadabb légkör várt rá.

Mindenki kénytelen elnyomni az érzelmeit, de ez csak fokozza a szenvedélyek intenzitását.

A kötet lapjain többször felbukkan a magány motívuma, amely Szabó T. Anna számára különösen jelentőségteljes, hiszen véleménye szerint a költészet alapja a magány – még a közösségi költészet is e mély érzésből táplálkozik. Ez a finom melankólia átszövi a novelláskötet minden egyes sorát, mintegy keretet adva a művek hangulatának és mondanivalójának.

A bemutatón Sodró Eliza színművész olvasta fel a Záróra című nyitónovellát. A rövid, sokszor csak szavakból álló mondatok egy diáklány belső monológját jelenítik meg: a könyvtárban megtetszik neki egy fiú, és azon őrlődik, odalépjen-e hozzá vagy sem. A nagyteremben egyetlen pisszenés sem hallatszott, miközben a könyvespolcnál állva szinte már a közös életüket tervezgette - de azt a bizonyos lépést nem tette meg.

A szerző véleménye szerint a könyv tele van drámai elemekkel, amelyek az irodalom és a valóság kapcsolatát is érintik. Noha kezdetben próbálta távolságtartó módon megfogalmazni a novellákat, idővel belátta, hogy ez a megközelítés lehetetlennek bizonyul.

Ez a távolság, ami emberek között húzódik, áthidalhatatlan falat emel. Az égő vágy és a felfokozott érzelmek minduntalan felszínre törnek.

Bár igyekezett visszafogni ezt a feszültséget, hogy ne csak ez érződjön, a vágy kérdése mégis központi maradt. Amikor Nyáry megkérdezte, minek van nagyobb ereje: a vágynak, vagy annak, ha a vágy beteljesületlen marad, a költő így válaszolt:

Minden vágy beteljesületlen. A beteljesült szerelem sem tud teljesen beteljesülni, mert ketté vagyunk szakítva - csak pillanatokra, de akkor nagyon jó.

Ahogy barangoltunk a Margó Irodalmi Fesztivál varázslatos termeiben, egyértelművé vált: a magyar irodalom ünnepe bontogatta szárnyait. Krasznahorkai László Nobel-díja nem csupán a szakmai közönséget, hanem a szélesebb publikummal is szívet melengető örömöt hozott; minden korosztály képviselői között hallani lehetett a lelkesedés hullámait, az inspiráció szikráit. A fesztivál estjei, a könyvek és az írók közvetlen jelenléte életre keltette a szavakat, és emlékeztetett minket arra, hogy a magyar irodalom nem csupán generációkat képes összekapcsolni, hanem országok határait is áthidalja.