A Cambridge-i Egyetem kriminológusai közel 700 éves, véres gyilkossági ügyet oldottak meg, amely már évszázadok óta foglalkoztatta a történészeket és a bűnügyi szakértőket.
Egy bosszúszomjas nemesasszony utasítására vághatták el egy pap, John Forde torkát fényes nappal Londonban, 1337-ben - írja a Phys.org. A Cambridge-i Egyetem kriminológusai azon dolgoznak, hogy felgöngyölítsenek középkori gyilkosságokat, és egy korabeli kézirat alapján jutottak arra, hogy Ela Fitzpayne állhatott Forde brutális, már-már maffialeszámolásra emlékeztető kivégzése mögött.
Mindez azzal a felfedezéssel indult, hogy a canterburyi érsek tudomására jutott, miszerint a nemesi származású Ela Fitzpayne nem csupán hűtlen volt férjéhez, hanem rablásokat is elkövetett. E morális aggályok tükrében az érsek egy rendkívül megalázó büntetést rótt ki a nőre, amely mélyen érintette a közvéleményt és felkeltette a társadalom figyelmét.
Az egyik vád szerint Fitzpayne és Forde (aki egy közeli, a nemesi család földjén található egyik gyülekezetet vezette) jó, sőt, túl jó viszonyt ápoltak, és a pap, a nő és a férje 1322 márciusában úgy döntöttek, hogy megtámadnak egy közeli bencés kolostort, ahol bezúzták a kaput, több épületet is leromboltak, a saját kastélyukba hajtottak 18 ökröt, 30 disznót és 200 bárányt, és a kőfejtőt is kirabolták. Azonban nem ez okozta Fitzpayne meghurcoltatását, ugyanis a kolostor egy francia apátsághoz tartozott, és akkoriban pont fellángolóban volt Angliában a franciaellenesség.
Az érsek akkor dühödött fel igazán, amikor kiderült, hogy Fitzpayne házas asszonyként ágyába engedett "lovagokat és más, egyedülálló és házas férfiakat, sőt, még a szent rendek papjait is".
A büntetése többek között az volt, hogy nem viselhetett aranyat, gyöngyöket és drágaköveket, rengeteg pénzt kellett fizetnie szerzetesrendeknek és a szegényeknek, és - talán a legmegalázóbb - évente egyszer végig kellett sétálnia a salisburyi katedrálison. Mezítláb, egy kétkilós gyertyát tartva.
Ela Fitzpayne azonban nem hagyta magát befolyásolni az egyházi nyomás által, így (az érsek szavaival élve büszkeség és az ördög csábítása miatt) elhagyta férjét, és bujkálni kezdett, amíg végül ki nem átkozták.
A levelekben feltűnik egy John Forde nevű szerető, aki körül érdekes elméletek bontakoznak ki a kriminológusok szerint. Az elképzelések szerint Forde talán egy korábbi bűncselekménye, például egy kolostorrablás miatt került a hatóságok látókörébe, és a saját érdekeit védve, elárulta a nemest. Ez az egyháznak kedvezett, hiszen ezzel újabb alkalmat kaptak arra, hogy a nemesség feletti hatalmukat fitogtassák, miközben a moralitásukat megkérdőjelezve szigorú büntetéseket szabtak ki.
Bárhogy legyen, elképzelhető, hogy Fitzpayne is hasonló következtetésre jutott. 1337. május 3-ig várt a bosszúval. Az aznapi esti ima után, de még napnyugta előtt Forde a londoni Westcheap városrészben, a Szent Pál-székesegyháznál sétált, amikor találkozott egy másik pappal, Hasculph Neville-lel. Szemtanúk szerint kedélyes csevegésbe kezdtek, azonban ahogy közeledtek a székesegyházhoz, négy férfi megtámadta őket. Egyikük elvágta Forde nyakát, ketten pedig hasba szúrták.
A kriminológusok a halottkémi jelentés alapján kapcsolták össze Fitzpayne-t a gyilkosság ügyével. A korabeli gyakorlat szerint a halottkém összehívott egy esküdtszéket, amely gyakran helyi férfiakból állt, köztük szemtanúkkal is. A Forde-ügy súlyát jól mutatja, hogy 33 férfi gyűlt össze, hogy megvitassák a bűncselekmény körülményeit. Noha pontosan tudták, kik voltak az elkövetők - Fitzpayne testvére, Hugh Lovell, valamint a Fitzpayne család két korábbi szolgálója, Hugh Colne és John Strong - a nyomozás során nem tudták, hol tartózkodnak. Az viszont világos volt számukra, hogy a család már régóta konfliktusban állt a meggyilkolt pappal. Végül Colne került csak rács mögé az ügy kapcsán, de ő is csupán öt évvel később.
A mai szakértők véleménye szerint ez egy kiváló példa arra, milyen rétegzett és sokszínű igazságszolgáltatás működött a korabeli Angliában. Mindenki úgy viselkedett, mintha a család hátteréről mit sem tudna, miközben a nemesi származásuk miatt teljes mértékben megúszták a felelősségre vonást.
A Westcheap utcái egy igazi zsonglásra emlékeztető helyszín volt, tele céhekkel, kocsmákkal és piaci forgataggal, ahol a feszültség és az összecsapások mindennaposnak számítottak. John Forde nem volt egyedül a sorsában; az ilyen rituális, erőfitogtató végzetek gyakran szőtték át ezeket az utcákat. A módszer pedig nemcsak a múlt emlékeként él, hanem a közelmúlt története is tanúskodik róla: Oroszországban és Mexikóban is felbukkantak hasonló politikai gyilkosságok, melyek célja nem csupán az áldozatok likvidálása volt, hanem a mögöttük álló hatalom demonstrálása is. Az üzenet világos: aki e sötét játszmák mögött áll, az bármit megtehet, így érdemes távolságot tartani tőle.
Bár első ránézésre úgy tűnik, hogy - a meggyilkolását kivéve - Forde megúszta a törvény szigorát, és csupán Ela Fitzpayne-t sújtották a következmények, a kutatók eddig nem találtak bizonyítékot arra, hogy a tragikus események negatívan befolyásolták volna Ela és férje, Robert kapcsolatát. Robert Fitzpayne 1354-es haláláig hű felesége mellett maradt, és vagyonát Elára hagyta, ezzel is megerősítve a köztük lévő köteléket.
