Természetesen! Íme egy egyedibb változat: "Csak egy kicsivel több!"

Petőfi Sándor 1847-ben még keserű dallamokat pengetett, amikor így írta: "Mi mostan a magyar? / Holt dicsőség halvány kisértete; / Föl-föltűnik s lebúvik nagy hamar / - Ha vert az óra - odva mélyibe." E képsorok a falióra kakukkját idézik, de nem érdemes gúnyolódni a költői képen, hiszen 1848-ban végre eltávolította a nemzeti mélabút: "A magyar név megint szép lesz, / Méltó régi nagy híréhez; / Mit rákentek a századok, / Lemossuk a gyalázatot!" Majd folytatja: "A magyarok istenére / Esküszünk, / Esküszünk, hogy rabok tovább / Nem leszünk!" Figyeljünk! Nem csupán a hírnévről van szó, hanem a magyarok istenéről. A hírnévvel azóta sem állt meg az idő, kisebb-nagyobb zökkenők persze akadtak (mint az 1938-as és 1954-es világbajnokságok, ahol arany helyett csupán ezüstérem született), de panaszra nem lehet ok: magyar sportolók sokasága tölti meg a rekordok könyvét, és a világsajtó is bőségesen tudósít róluk. Íme három lenyűgöző teljesítmény az utóbbi öt év eredményeiből: Thurzó Zoltán a Himalája oldalán, 5364 méteres magasságban zongorázta el a székely himnuszt; Vámos Nóra és Rakonczay Gábor gyalogosan szelték át Grönlandot, "extrém körülmények között"; Lubics Szilvia pedig megnyerte az Antarktiszon megrendezett ultrafutóversenyt.

Mindegyik tett bámulatra méltó, ámde az istenadta nép többet várt. Nem hiába, mert (2025. júl. 26-án, helyi idő szerint 11.51-kor Tusnádfürdőn) a nemzet miniszterelnökének a szájából elhangzott a várva várt ige: "Magyarország nagy lesz és gazdag". Majd - tudván azt, hogy a beszédét a világsajtó részletesen ismertetni fogja - angolul is megnevezte a "nagy" jelzőt: "great, nem big". Korrekt volt a figyelmeztetés, ui. Országh László szótára pontosan elhatárolja az árnyalatokat: 'nagy' = (méretre / mennyiségre / intenzitásra nézve): large, big; (belső tulajdonságra nézve, erkölcsileg): great [ejtsd: grejt], grand. Tusnádon (a júliusi tűző napfényt is lepipálva) nagyot villant a boldog jövőkép, ám a nemzet örökös aggódói kétkedve fogadták a jóslatot. Holott már lejárt a hitetlen Tamások kora, az űrhajózásból szerencsésen hazatért Kapu Tibor ápertén megnevezte a siker titkát: "Nem kell hozzá semmi más, csak kitartás, alázat, találékonyság és némi szerencse, egyszóval: magyarnak kell hozzá lenni." (Népújság, aug. 19.) Félretoltam a bennem szunnyadó, örökké bakafántoskodó manót, s csak ennyit mondtam: kicsivel többre van szükség. Hogy mi lenne a 'több' (ihlet? csipet só?), azt magam sem tudom, csak éreztem, hogy mindez még nem elég. Ami megvan, az viszont már elég a büszkeséghez. A büszkeséggel az a baj, hogy a pozitív és a negatív jelentést csupán egy hajszál választja el. Lám, mit mond az értelmező szótár: "büszke = 1. akit valami miatt (jogos) önérzet, jóleső érzés tölt el; 2. /gyakran, pejoratív értelemben/ önmagát túltengően sokra tartó, öntelt". Ezt a billegő sikert kellene valamilyen módon egyértelműsíteni, de a büszkeség ügyében megoszlanak a vélemények. A Büszkék Felvonulásán (= Pride) nem kértek semmiféle igazolást, de a Nők Lapjában (33. sz. 20. old.) egy influenszer azt mondta magáról: "Most tanulom a büszkeséget". Ejha! Záróvizsga is van, meg oklevél?

Fölbukkan a kérdés: mire lehetne használni a nemzeti büszkeséget? Most, hogy megkétszereződött a magyar űrhajósok száma, ez egyúttal a lobbierő megduplázását is jelenti. Ezt kellene valahogyan meglovagolni. Kölyökkori vágyam, hogy igazságot szolgáltassak a nagymamáknak, mert ők az emberiség igazi jótevői, nem a fitneszedzők, horoszkópkészítők meg a golfbajnokok. Nem lehet visszamenőlegesen hatni a világirodalomra, de a jövő még megszépíthető. Szerintem a két magyar űrhajós 'seperc' alatt megoldaná, hogy a Grimm fivérek vérengző meséjét (= Piroska és a farkas) átszövegezzék, és ezzel - legalább: post mortem! - visszahelyezzék a nagymamákat az őket megillető talapzatra.

Az imént említett tusnádfürdői jóslat örömmel tölti el mindazokat, akik eddig is büszkék voltak a magyarságukra. Pócs Alfréd doktor urat is optimizmussal töltheti el az ígéret (hvg.hu, aug. 19.). Az ő nevét kevesen ismerik, pedig többet érdemelne. Évek óta a szkíta nemzetiség elismeréséért küzd, de mostanáig elérhetetlennek tűnt a vágyálma. Holott: Pócs Alfréd azt ígéri, hogy a szkíták "véget vetnének a hazug és gonosz világnak" (444.hu, 2023. dec. 5.) A részleteket később ismerteti, előbb a törvényesítést kell megoldania. Magyarországon 13 őshonos nemzetiség él, akiket az alaptörvény a magyar politikai közösség részeinek és államalkotó tényezőknek nevez.

P. A. szeretné, ha a saját csapata is részt vehetne a politikai életben, ami igazán pozitív lépés lenne, hiszen ezzel lehetősége nyílna arra, hogy képviselőt juttasson a magyar parlamentbe – ami elengedhetetlen a sikeres érvényesüléshez. Ugyanakkor van egy akadály, amit le kell küzdeni, de úgy tűnik, a helyzet kedvezően alakul. A doktor úr első javaslatát a Magyar Tudományos Akadémia elvetette azzal az indoklással, hogy a szkíták már kétezer éve eltűntek. Soltész Miklós államtitkár viszont úgy véli, érdemes lenne újragondolni azt a szabályozást, amely értelmében, ha valaki kisebbségi identitást vállal, akkor az Országgyűlésnek foglalkoznia kell a honos nemzetiséggé válás kérdésével (444.hu, 2023. dec. 13.). Miért is ne? Ehhez csupán az Akadémia véleményváltoztatása szükséges, ami nem példa nélküli. Kapu Tibor már megosztotta a sikerhez vezető receptet, érdemes lenne ezt figyelembe venni. Azonban van egy komoly akadály, ami nehezen leküzdhető: a magyar emberek kitartásának csökkenése sokszor a kudarcba viszi őket. Például a rovásírásos írógépek gyártása azért akadt meg, mert még a prototípus sem készült el. És nem érdemes legyinteni – „hát, ez egy büszkeséggel kevesebb” –, mert az ilyen apróságok is alapvetően befolyásolják a nemzet jövőjét.