"Felfordult a világ!" - Verstappen éles megjegyzésével beleszólt a McLaren és a Ferrari összecsapásába.
Max Verstappen már az idény világbajnokaként érkezett Abu-Dzabiba, a csapatok közötti pontverseny első helye viszont csak az utolsó futamon dőlt el. A McLaren kiváló pozícióból várta a versenyt, huszonegy pontos előnye volt a Ferrari előtt, ráadásul kisajátította magának az első sort a futamra, Lando Norris indulhatott az élről, mellőle Oscar Piastri, míg Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője akkumulátorcsere miatt az utolsó előtti pozícióból vághatott neki a futamnak.
Az első kanyar azonban radikálisan megváltoztatta a verseny alakulását. Verstappen nekiütközött Piastrinak, mindketten megpördültek, és a mezőny csendesen suhant el mellettük.
A holland világbajnok a baleset következtében tíz másodperces büntetést kapott, amire világos és határozott üzenetet küldött a rádión keresztül.
Miközben Piastri nagy igyekezetében maga is balesetet okozott, s Franco Colapinto (Williams) felökleléséért ő is büntetést kapott, Leclerc nagyon erős tempóban kapaszkodott felfelé, s egészen a harmadik helyig felzárkózott, Norris és Carlos Sainz (Ferrari) mögé.
Hiába állhatott azonban a Ferrari mindkét pilótája dobogóra, Norris nem hibázott, s győzelmével bebiztosította a McLaren világbajnoki címét, valamint saját egyéni ezüstérmét is Leclerc előtt.
Az utolsó körben Lewis Hamilton (Mercedes) megelőzte csapattársát, George Russellt, így negyedik hellyel búcsúzott a német istállótól, amelynek színeiben hat világbajnoki címet nyert. Hamilton jövőre már a Ferrari pilótája lesz.