Hoz-e valódi áttörést a Friedrich Merz irányítása alatt álló kormány migrációs politikája?

Valószínűleg azok a megígért szigorítások is céltáblává válnak, amelyeket az uniópártok a szabálytalan migráció megfékezésére szántak, állapítja meg a Migrációkutató Intézet friss elemzésében.

Kiemelte, hogy Lengyelországgal, Csehországgal és Ausztriával már folyamatban vannak a tárgyalások, amelyekről pozitívan nyilatkozott. A jövőbeli kormány elképzelései között szerepel a nemzetközi befogadási programok felfüggesztése is, amelynek első jeleit már az utóbbi napokban tapasztalhattuk. Április 8-án Berlin bejelentette az ENSZ által elismert menekültek letelepítését célzó program ideiglenes leállítását.

A szükséges intézkedések végrehajtásához elengedhetetlen a rendőrség létszámának bővítése, hiszen a jelenlegi állomány nem képes hatékonyan végezni a fokozott határellenőrzést. Alexander Dobrindt a lengyel aggodalmakra reagálva hangsúlyozta, hogy Németország elkötelezett a szomszédos országokkal való együttműködés iránt, így nem tervezi a határok lezárását. Kiemelte továbbá, hogy az Európai Unió migrációs és menekültügyi paktuma önmagában nem elegendő ahhoz, hogy sikeresen fellépjenek az illegális migrációval szemben. A megoldás kulcsa Európa határain kívül rejlik.

Kérdéses, hogy a leendő belügyminiszter mennyire tudja kiterjeszteni cselekvési mozgásterét. Ha a fekete-vörös koalíció nem képes hatékony megoldásokat kínálni a migrációs válsággal kapcsolatban, a CDU/CSU pártszövetség valószínűleg továbbra is népszerűségvesztéssel néz szembe, míg az AfD tovább erősödhet. Az Ipsos áprilisi közvélemény-kutatása szerint a hagyományos uniópártok iránti kiábrándultság következtében egyre többen fordulnak az AfD felé, amelyet a német Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal (BfV) nemrég szélsőjobboldalinak minősített. A felmérés adatai azt mutatják, hogy az AfD népszerűsége először meghaladta a CDU támogatottságát, 25 százalékkal, míg a CDU 24 százalékon áll.

Related posts