Horváth István és Szilágyi Domokos különleges párost alkotnak, akik különböző területeken tevékenykednek, mégis közös vonásokkal bírnak. Míg Horváth István a hagyományos értékek és a közösségi kapcsolatok híve, addig Szilágyi Domokos a modern innovációk é

Horváth István (Magyarózd, 1909. okt. 9. - Kolozsvár, 1977. jan. 5.) erdélyi parasztköltőnket egy jelképiségben látszólag orvosellenes verse miatt érdemes most ide idéznünk. A napszámosi sorból induló, magát íróvá autodidakta módon képző Horváth István a küküllőmenti táj és népi kultúra hiteles őrzőjévé vált: egy hétszáz oldalas falumonográfiát (Magyarózdi toronyalja, 1971) és egy csodálatos mesegyűjteményt (Egy gyöngyszem, két gyöngyszem, 1970) is megalkotott. Paraszt-oltás (1943) című verse a kritikusok szerint ovidiusi hangulatot áraszt, a "mélységből jött" költő nosztalgiával teremt egyfajta mitikus zománcú képet gyermekkoráról, amely nem volt idillikus, de amelybe a városi "urak" úgy törtek be, hogy a szabadjára eresztett gyermekek nem kértek belőlük:

"Urak érkeztek a faluba: a sima tenyerű jegyző, a bölcs doktor,..."

Arcaik büszkén és mereven ragyogtak, mint ahogy a napfényben megfeszül a bőrből készült bocskor.

Azt suttogták, hogy egy tűvel átszúrják a bőrünket, és a testünkbe kínzó méreg kerül.

"Melyikben a betegségek mindegyike elnyeli a végzetét." (Paraszt-oltás, 1943)

"Mint az erdei vad-süldők, ha riadtan egybefutnak", a fák beoltásáról többet tudó gyermekek eliszkolnak az oltás elől; a "hivatalos közegek" iránti bizalmatlanságot - az adott történelmi pillanatban is - természetesen szüleiktől tanulhatták. A versbéli bizalmatlan és lázadó gyermekcsoportkép a mai olvasók számára talán régiesnek tűnik, és nehezebben értelmezhető, de több mindenre utal. Egyrészt az örök és mély vidék-város ellentétre; ez az elhagyatott provinciában "levés" a Rómából örökre száműzött Ovidius alapélménye is lehetett Tomisban, a mai Konstancán. Ezt a város-provinciális vidék ellentétet megsokszorozta a Magyarország és a kisebbségben ragadt magyarság közötti távolság. Másrészt Horváth István verse a tanult és tanulatlan rétegek közötti nagy szakadékra is utal. Végül, de nem utolsósorban ez a vers arra a mindenkor újra támadni kész hatalmi önkényre is figyelmeztet, amely a második világégés (-égetés) végeztén a szegényeket amúgy "felkaroló" szocializmus nevében falvainkra készült lecsapni:

"Itt is megtalálható a tő és a méreg, a doktor úrnak pedig nincs különösebb dolga."

Ha szükséges, mi is megoldjuk, nem is olyan fájdalmas, ha nem ők okozzák a sebeket!

Akáctövis tűje volt, éles és szúrós. Ahogy a bőrömre érintette, érzésként szaladt végig rajtam a fájdalom, mintha egy titkos üzenetet írt volna a bőrömre.

Én pedig egy különleges kutyatej-burjánból csepegtettem bele egy kis varázslatos mérget.

Az oltás során a vér is megindult, de senki sem panaszkodott, még egy sóhajtás sem hallatszott.

Úgy álltunk ott, mintha a régmúlt hőseinek szelleme kísérne bennünket, hiszen a hét vezér bátorsága és elkötelezettsége egy olyan időszakot idézett, amikor a hősiesség és a bátorság oltárán születtek a legnagyobb tettek.

Elhagyatottan nő a kutyatej, árva virág, senki sem vette soha a szívére.

Az ő sorsa sem más, mint a parasztoké; mindkettőnk élete tele van megpróbáltatásokkal és nehézségekkel.

Fehér teje, piros vérem összevegyült egymást marva

A seb nyomán, melyet az akác tüskés karmai fájdalmasan megsebeztek.

Hatan álltunk véres kézzel, öklünkbe a méreg szorult,

S fejünk felett a fényes ég setét fellegekbe borult." (Paraszt-oltás, 1943)

A formai határok átlépése és az új formák megalkotása "álcájában"

Szilágyi Domokosnak (Nagysomkút, 1938. júl. 2. - Kolozsvár, 1976. nov. 2.) harmincnyolc évi élet adatott Szatmár, Bukarest és Kolozsvár helyszíneken. Egyetlen gyermekét, akit első felesége, Hervay Gizella csodálatos gyermekkönyvéből Kobak néven ismerhetünk, a bukaresti földrengésben vesztette el. Saját életének maga vetett véget, miután a besúgók közé való beszervezettségének, ártalmas jelentései miatti bűntudatának poklát nem tudta tovább elviselni. (Levéltárak és legendák szerint kiváló kortársát, barátját, Lászlóffy Aladárt is kényszerítette a "rendszer" jelenteni, de Ali képes volt olyan bonyolult jelentéseket írni, hogy a tartótisztek semmit sem értettek azokból, így aztán feladták. A szekuritáté csapdájában ki-ki csakis saját sorsa és génállománya: körülményei, alkata, lélekjelenléte és idegrendszere szerint tudott ellenállni...)

"Szisz" már első kötetével (Álom a repülőtéren, 1962) készen állt elő, hogy feladatát végezze. Az öröknek tűnő kommunista önkény korlátai között tudta, hogy a valóságos múlt, az elmulasztott lehetőségek láncolata nem hozható vissza, de szellemi feladatként "a múlt létrehozandó hagyaték" (Láng Gusztáv: Kivándorló irodalom, 1998, 127.). Verseiben, mint József Attila tette, véresen-komolyan játszott, hogy az eszményi teljes és egészséges létet keresse. Első kötetében találunk optimista szerelmi ódaszerűen ívelő költeményt a szabadsághoz (a kötet címadóját), de ott találjuk a Halál árnyéka című rekviemet is, amely a háborút, a koncentrációs táborok borzalmait jelen idejű átéléssel eleveníti fel. A végsőkig lefokozott rablétben az éhezésnél is elviselhetetlenebb a teljes bizonytalanság, amelyben nem lehet tudni, mely életmegnyilvánulása miatt "kell" lakolnia a fogolynak: ha beszél, ha nem beszél, ha jól dolgozik, ha nem képes dolgozni...:

és nem tanácsos aludni nem tanácsos virrasztani

nem tanácsos enni nem tanácsos éhezni

Nem ajánlott elkerülni a feladatokat, és érdemes komolyan venni a munkát.

nem tanácsos megszökni nem tanácsos maradni

Nem éppen kellemes élmény, ha a társad szétszakadt húsát kell nézned.

nem tanácsos félrefordulni égre bámulni szemed földre sütni

Nem érdemes sajnálni azt, akit hideg vízzel locsolnak a hóban.

nem tanácsos sajnálni akit élve eltemettek

Nem érdemes sajnálni azt, akit élve megkínoztak.

Ez a kor- és kórkép simán átcsusszan a távoli múlt és a jelen hatvanas éveinek szürke, elidegenedett világába, ahol a kifényesedett fenekű nadrágok, a fakó nyakkendők, az étkezés közben olvasott újságok és a feleség apró, de annál zavaróbb zsörtölődései mind-mind egyfajta melankolikus nosztalgiát idéznek. Az egész képet egy váratlan, pofonszerű csattanó zárja le: "Hát ez van... szokd meg... és a legrosszabb, hogy idővel tényleg meg fogod szokni."

A kilencrészes rekviem hol groteszk, hol pátoszmentesen katartikus, a kollektív és egyéni lelkiismeret önkínzó feltárulkozása, a pokolra menni kénytelen dudásé... Persze, Szilágyi Domokos eszménye a mozarti derű, amely mögött észrevétlennek kell maradnia az önkifejező alkotó fájdalmának:

A "Lányok az autón" (Szerelmek tánca, 1965) című versben megjelenő téma sok költő számára ismerős, hiszen az emberi kapcsolatok és az együttlét öröme mindig is inspiráló forrás volt. A közös munkát végző lányok önfeledt boldogsága nem csupán a korabeli szocializmus szellemiségét idézi, hanem egy univerzális élményt is közvetít. Ezek a fiatal nők nem csupán a társadalmi kereteket tükrözik, hanem egy mélyebb, időtlen üzenetet hordoznak magukban. A vers valódi értéke abban rejlik, hogy a lányok fiatalságának, tisztaságának és energikusságának felfedezésével az élet halhatatlanságának titkát kutatja. Az ő örömük, szívből jövő nevetésük és az együtt eltöltött pillanatok egy olyan világot teremtenek, ahol a mindennapok szürkesége mögött felsejlik a boldogság igazi esszenciája. Ezen keresztül a vers arra emlékeztet minket, hogy az élet szépsége a közösségben, a barátságban és a fiatal szellem frissességében rejlik, amely képes átlépni az idő korlátait.

s minden gondot születés-szülés-halál között -

Bár a téma első ránézésre megszokott és egyszerű, mégis lenyűgöző, ahogyan a költő lírai szereplőit az élet iránti mély tisztelet sugárzása körülöleli. Ma is érezhető az a varázs, amely a szavak mögött rejlik, és amely felfedi a mindennapi szépségeket.

A "megrendelt szabadság" kegyetlen alkuiban a költő, akárcsak sok más, felőrölte magát. Igaz, hogy közben figyelemre méltó "pokoljáró" művek születtek. A láz enciklopédiájában (1967) a legnagyobb formaművészi bravúrok tanúskodnak arról, hogy a költő önvizsgálata során felfedezett egy betegséget, egy lázas kórt: "pátosz és harmónia, eszme és küldetés, tudás és hit, csinált és csinálható" — a szó és tett közötti távolság mindezt leleplezi. Az értékek válsága továbbra is gyötri azt, aki igaz tanúságtételre vágyik. Mit tehet a költő, ha eszközei elérhetetlenné válnak? Mi a teendője a prófétának, ha elfelejti az igét, és mi a helyzet a lét kérdésével, ha az igen átváltozik nemmé (Búcsú a trópusoktól, 1969)? A megszokás elhomályosítja a dolgok valódi ízét, és elfeledteti az Igét, ahogyan a költő A próféta (1969) című versében megfogalmazza. A kisgyermek, aki a felnőttek világában még csak tapogatózik, tisztában van a valóságra eső részével, mert közvetlen kapcsolatban áll a dolgokkal és érzésekkel. A megszokottság azonban úgy hat minden élő ember sejtjeiben, mint egy lassú tűz... A gyermeki hit törvényszerűen leértékelődik, ahogy a rettenetesen nagy világban a felnövekvő tudatú egyén elveszíti középpontját, központi szerepét, és ráébred, hogy ő csupán egy a sok közül. Megszokja a létezést, és ezzel együtt a hite is megfakul, akárcsak az élete.

"Az élettel (Élettel?) találkoztam naponta,

Olyan természetessé vált a kapcsolatunk, hogy észre sem vettük, mikor is találkoztunk először.

Néha meglepetésként ért egy kis halál, amikor láz gyötört, ilyenkor piramidont ajánlott nekem.

néha nem hagyott aludni." (A próféta, 1969)

A fogyó hit tudomásulvétele a közösség nevében a költőre (legalábbis rá) olyan hatással van, mint egy betegség. Aki a világban (a történelem, körülményeink, dolgaink és jelenségeink rabságában) "a szavak erkölcsi kopásától" (Láng Gusztáv, 139.) szenved, ha meg nem is találja, akkor is kénytelen az Ige elvesztésének tragikus voltára figyelmeztetni.

Szilágyi Domokos a maga nevében és sokak helyett végzett szellemi élve boncolást önmagán, vallott a tragikus meghasonlottságról. Hátrahagyott versei a megrendülésen, a kiábránduláson, a saját életével való leszámoláson túl mégis komolyan játszani és hinni hívnak:

"Az élet egy ingatag tánc, ahol a lábak helyett a szív vezet."

Szia! Sebaj, ha nem tudod a pontos szöveget, szívesen segítek egyedi változatot készíteni. Íme egy alternatív verzió: "Tudjátok, számomra a hit egy különös dolog. Néha úgy érzem, hogy az élet tengerpartján állva csak a hullámok hangját hallom, és az érzéseim táncolnak a szélben. A kétségek és vágyak között lavírozva keresem a válaszokat. De talán nem is a válaszok a legfontosabbak, hanem az út, amit bejárunk." Remélem, hogy tetszik! Ha más stílusra vagy irányra gondoltál, szólj nyugodtan!

Költészete mélyen gyökerezik a romániai magyarság létformáiban, és az emberi sorsokat faggatja, amelyek egyfajta "löttyintésként" jelennek meg. E szövegek mögött ott rejlik az a közösségi cselekvés, amely az eszményeket valósággá formálja – lehet ez egyfajta gyógyír a léleknek, vagy éppen ellenkezőleg, egyfajta fényűzés és szabadság forrása.