Sterbinszky Amália kézilabdázót Hajdúszoboszlón búcsúztatják el.

Sterbinszky Amália, a híres kézilabdázó, aki a sportág legendájaként él a köztudatban, tragikus hirtelenséggel távozott tőlünk. Helsingin otthonából Koppenhágába szállították kórházba, ahol sajnos már nem tudtak segíteni rajta, miután hirtelen rosszullét gyötörte. Amália mindig is elkötelezett volt az egészséges életmód mellett; vegetáriánusként és a sport iránti szenvedéllyel rendszeresen edzett, még a hetvenes éveit is meghaladva. Családi kötelékeihez fűződő szeretete késztette arra, hogy hazatérjen Hajdúszoboszlóra, hogy együtt ünnepelje öccse születésnapját. Az olimpiai bronzérmes és világbajnoki ezüstérmes sportoló azonban nem Magyarország felé indult, hanem egy másik, ismeretlen útra, a végtelenbe.

- El sem tudom képzelni, hogy Amál már nincs közöttünk. Néhány héttel ezelőtt még azon tréfálkoztunk, hogy ki él tovább: én, a fáradt öreglány, aki a napjaimat jóllakottan tölti, vagy ő, a fitt, sportos hölgy, aki halat eszik hallal, fut, tornázik, és harmóniában él Dániában. Most pedig megkaptuk a kegyetlen választ... - mesélte Lelkesné Tomann Rozália, egykori válogatott kézilabdázó. - Amál és én a válogatottban kötöttünk barátságot. Mi voltunk a „vizes lányok”, ő Hajdúszoboszlóról, én Hévízről érkeztem. Az edzőtáborokban egy szobát osztottunk meg, rengeteg közös élmény fűzött minket össze. Egy időben szereztük meg a jogosítványunkat, és egyszerre végeztük el az edzői tanfolyamot is. Emlékszem, amikor megvásárolta a híres fehér bogárhátú Volkswagenjét, alig vártam, hogy kipróbálhassam. A válogatott edzése alatt, a Körcsarnokban Amál kezembe nyomta a slusszkulcsot, és nevetve mondta: „Vigyél el!” De az akkori gyúró, Ihász Gabi, a legendás énekes talpfát csúsztatott a gázpedál mögé, így nem tudtam elindítani a kocsit. Mindenki rajtam nevetett... Amál néhány hete miattam utazott haza, Hévízen rólam nevezték el a sportcsarnokot. Csodálatos három napot töltöttünk együtt. Ő egy imádnivaló ember volt, a szívében magyar maradt, de igazán dán lett. Néha a telefonbeszélgetéseink során dánul kezdett beszélni. Bárcsak még egyszer hallhatnám a hangját!

A vasasos csapattársak közül Sterbinszky Amá­liát is Ihász Gábor özvegye, Hajós Mária búcsúztatta.

Egy pár éve, egy hűvös reggelen, fél nyolckor csengett meg a telefonom. A vonal másik végén Amál hangja harsan, kicsit játékosan: „Ébresztő, Tutaj! Ideje összeszedni magad, indulunk a belvárosba kávézni!” Amál mindig is az élet élvezetéért élt, és úgy tűnt, mintha örökre tervezte volna, hogy így folytatódjon - mi is így hittük, mesélte Hajós. Aztán hirtelen, ennyi volt megírva a sorsának! Amikor férjhez ment és Dániába költözött, a kapcsolatunk nem szűnt meg. Ha tehette, mindig visszatért hozzánk. Néhány héttel ezelőtt még beszélhettem vele telefonon. Olyan volt, mint régen: tele életerővel és optimizmussal. Viccesen megjegyezte, hogy az ő passzaiból lettem jó játékos. Én voltam a balszélső, most pedig gyászolom a legendás csapatunk elhunyt tagjait. Búcsúzom tőled, Amál!

Ismerősei szerint Sterbinszky végakarata az volt, hogy Hajdúszoboszlón találjon örök nyugalomra, ahol a családja közelségében, az idők végezetéig pihenhet.