Íme, hogyan segített a Munch három millió étkezés megmentésében!

Ha túlságosan ragaszkodnánk a kitűzött céljainkhoz, akkor folyamatosan csalódásokkal találkoznánk. A világ folyamatosan változik, és nekünk is alkalmazkodnunk kell ezekhez az új helyzetekhez. A csalódás helyett inkább fájdalmas tanulságoknak tekinteném azokat a pillanatokat, amelyek kihívások elé állítanak. Ezek az élmények ugyanakkor hozzájárultak ahhoz, hogy gazdagabb tapasztalatokkal és bölcsebb nézőponttal térjek vissza.

Néha előfordulhat, hogy a vásárlók csalódnak a munch termékekben. Mit tesztek annak érdekében, hogy ezek a helyzetek a lehető legminimálisabbak legyenek? Fontos, hogy a ti küldetésetek összhangban álljon a partnereitek céljaival is. Hiszen ilyenkor nemcsak a saját márkájuk, hanem a Munch név is sérülhet.

Ezek a negatív élmények csupán a felhasználói tapasztalatok egy apró részét képezik, ám a közösségi média éppen ezeket a posztokat emeli ki és terjeszti. Célunk, hogy folyamatosan figyelemmel kísérjük a visszajelzéseket, és tájékoztassuk partnereinket arról, hogy a termékek értékesítésének minőségi követelményei nem változnak, függetlenül attól, hogy akciós vagy teljes áron értékesítik őket. Az élelmiszermentés kapcsán persze nehezen meghatározhatóak ezek a határok, de nagyon fontos, hogy ezt a vonalat világosan és pontosan húzzuk meg.

Mind a felhasználókkal, mind a partnerekkel állandó a kommunikáció. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy az élelmiszerpazarlás az üvegházhatás egyik legerősebb tényezője. Ha sok-sokezer ember megment egy-egy adag ételt, az már szemmel látható változást hozhat.

Amit mondasz, azt hallva, úgy érzem, hogy a belső kommunikáció is hasonlóan dinamikus lehet. Szoktatok közösen örülni a sikereiteknek és az elért mérföldköveknek?

Ez az egyik gyengeségem, ami nehezen hagyja nyugodni a lelkemet. A vállalkozói mentalitás gyakran arra ösztönöz, hogy sosem legyek elégedett az elért sikerekkel; mindig a következő cél lebeg a szemem előtt. Amikor például elindítunk egy új projektet egy másik országban, és már az alkalmazásunk is működik, azonnal azon kezdünk agyalni, hogy merre tovább. De szerencsémre, köszönhetően a színes és elkötelezett csapatomnak, néha meg tudjuk állítani az időt, hogy értékeljük, amit már elértünk.

Nem csupán a sikerek megünneplése volt a célunk, hanem az is, hogy tudatosítsuk magunkban, milyen különleges kiváltság, hogy egy olyan ügyért dolgozhatunk, amely nemcsak sok ember megélhetését biztosítja, hanem egy fontos társadalmi missziót is képvisel. A nyári hónapokban összegyűlt a csapat, négy különböző országból érkeztek kollégáink, és közösen részt vettünk egy táborban. Három napon át együtt formáltuk a stratégiánkat, miközben ünnepeltük az eddigi eredményeinket, és igyekeztünk felejthetetlen élményekkel gazdagodni.

Milyen eltérések figyelhetők meg a felhasználói attitűdök között négy különböző országban?

Amikor először léptem be Prága varázslatos utcáira, azt hittem, hogy mindez csupán egy másik változata annak, amit itthon látok. Az emberek arca, az autók vonalai, az épületek formái mind ismerősnek tűntek, és szinte azt éreztem, mintha egy ismerős tájban járnék. Az ételek is, amelyeket az utcai árusok kínáltak, olyanok voltak, mint amiket Romániában is megkóstoltam. A hasonlóságok nyomán azonban hamar felfedeztem, hogy Prága szívében mégiscsak ott rejtőzik valami különleges, ami igazán egyedivé teszi ezt a várost.

A román felhasználók például temperamentumosabbak, és ezt a temperamentumot a kollégák interjúztatásánál is érezni. Fontosnak érezzük, hogy helyi csapatokkal működjünk együtt, akik érzik és értik az adott ország kultúráját.

Ennyi feladat, megbeszélés, utazás között jut a napban valamennyi idő saját magadra?

Egyre inkább tudatosan bánok ezzel. Ha nem figyelek oda arra, hogy mi tölt fel, akkor folyamatosan csak adok magamból, és lemerülnek az akkumulátorok. Akkor másokkal, a kollégákkal is ingerültebb vagyok, vagy a munkám rovására megy. A feltöltődés nem csak a személyes érdekem, a cégnek is fontos - ezzel a tudattal pedig már nyugodtabb szívvel foglalkozom ezzel a kérdéskörrel is. Elmegyek sportolni vagy szaunázni egyet. Lelazult állapotban az agyam is produktívabb. Fontosabb az énidő, mint korábban gondoltam.

Szokott a tesód a színházban fellépni? Milyen élmény nézni őt a színpadon?

Örömmel válaszolok erre a kérdésre, hiszen a családom és a testvéreim hatalmas inspirációt nyújtanak számomra. Az öcsém színészként tevékenykedik, többek között a Katona József Színházban és a Nemzeti Színházban lép fel, sőt, saját darabot is rendez. Esténként, amikor egy csésze tea mellett ülünk le beszélgetni, mindig izgalmas bepillantást nyerhetek a művészetek világába. Bár teljesen más területen dolgozunk, rengeteg közös vonás van az életünkben. Mindannyian emberekkel foglalkozunk, és a szakmánk lényege az interakciók építése. Ő a színpadon, én a vállalkozás területén, míg a húgom diplomáciai pályán, az ENSZ ifjúsági küldöttjeként képviseli a fiatalokat.

Meglepetés, hogy mennyire egyszerűen lehet tudást és tapasztalatokat átültetni különböző szakterületekbe. Az öcsém mindig is precíz jellem volt; gyerekként úgy tűnt, hogy valóban keretesen gondolkodik, míg én inkább a kreatív, humán oldal felé hajlottam. Mindenki azt feltételezte, hogy én a művészetek felé veszem az irányt, ő pedig mérnöki pályát választ. Az élet azonban meglepő fordulatokat tartogatott számunkra, és a dolgok egészen más irányba fejlődtek.

Mennyire vagy hajlamos kritikus szemmel nézni egy előadást?

Nyíltan és őszintén beszélek vele. Eleinte talán nem esik neki könnyen, de végső soron értékeli a konstruktív visszajelzéseket, nem csupán a pozitív megerősítéseket. A családom alapelve az, hogy minden helyzetben maximálisan támogatjuk egymást. Ha ehhez a támogatásunkhoz kritikára van szükség, azt bátran megosztom vele, hiszen tudom, hogy ez az ő fejlődését is szolgálja. Ugyanakkor én is elvárom tőle, hogy hasonlóan nyitott legyen velem.

Milyen izgalmas, hogy mindhárman olyan pályán tevékenykedtek, ahol folyamatosan értékes segítséget nyújtotok az embereknek!

Hat testvér alkotja a családunkat, és mi hárman vagyunk a "kicsik", míg a többiek már a házasság kötelékében élnek. A szüleim szintén segítő szakmákban dolgoznak, így nem meglepő, hogy a környezetemben sok pedagógus, orvos, pszichológus és gyógytornász fordul meg. Én azonban, a család fekete bárányaként, úgy döntöttem, hogy közgazdaságtanra megyek. Végül azonban az életem alakulása mégiscsak arra vezetett, hogy valamilyen formában én is hozzájáruljak a közösségem szolgálatához.

Milyen új irányt szeretnél venni az önmagadra szánt idő területén? Mi az a következő aspektus, ami különös figyelmet érdemel, és amin érdemes lenne elmélyülnöd?

Az egyetem kezdetén belemerültem a vállalkozás világába, ami igazán intenzív és céltudatos időszakot hozott számomra. Miután lezártam ezt a vállalkozást, úgy döntöttem, hogy egy ideig nem szeretnék elköteleződni nagyobb projektek mellett. Pár hétig a Google-nél dolgoztam az Egyesült Államokban egy startup csapatában, és közben az utazásra is jutott némi időm.

Ezek a megszakítások és újrakezdések óriási lehetőségeket kínálnak.

Ez a szintlépések kulcsa, lehetővé téve, hogy ne ragadjunk bele egy adott helyzetbe. Már régóta dédelgetem azt az álmomat, hogy Ázsiába utazzak, és most végre elérkezett az idő, hogy több mint egy hétig ne a mindennapi életem legyen a középpontban. Januárban elindulok egy hónapos kalandra, amely Indonéziát, Szingapúrt és Kínát is érinti. Ezen utazás során szeretnék bepillantani a világ egy teljesen másik aspektusába. A saját régiónkat talán már jól ismerem, de néha elfelejtem, hogy a Földön 8 milliárd ember él, és rengeteg különböző nézőpont és tapasztalat létezik, amelyeket érdemes felfedezni.

Csak kevesen tapasztalják meg azt az életformát, amit itt, Közép-Európában élhetünk. Ázsiában egészen más ízek és kultúrák várnak, másfajta öltözködési szokások jellemzőek, és az élet nehézségei is másként jelennek meg. Érdekelne, milyen egy másik világ, hogyan formálja az emberek gondolkodását és mindennapjait. Talán Munch számára is új lehetőségeket rejt ez az ismeretlen táj.