"Este 6-tól 10-ig a mellemmel foglalkoztam" - Pintér Ada a szoptatással kapcsolatos kihívásairól osztotta meg tapasztalatait.

Ezt a 6 szót sose írd be a Google keresőjébe: ellophatják az összes adatodat

"A kislányom szoptatása során rengeteg örömet éltem át, míg a fiaim már egészen kicsi koruktól kezdve tápszerrel táplálódtak. Tudom, hogy az anyatejes táplálásnak számos előnye van - nem véletlenül igyekeztem mindent megtenni azért, hogy sikeresen szoptathassam őt. Mégis, végső soron mindhárom gyermekem hasonlóan boldogan és egészségesen nőtt fel" - osztotta meg Pintér Ada az Anyakadémia legfrissebb vodcastjában.

A háromgyermekes műsorvezetőnő egy szívhez szóló beszélgetést folytatott Gitidiszné Gyetván Krisztina védőnővel és laktációs tanácsadóval a szoptatás kihívásairól és a legfontosabb tudnivalókról. Krisztina hangsúlyozta, hogy az anyatejes táplálás rendkívül jótékony hatással van mind a babákra, mind az anyákra. Ugyanakkor megnyugtató üzenetet is közvetített: ha valakinek nem sikerül a szoptatás, az nem csökkenti az anyasághoz fűződő kapcsolatát és a gyermekével való kötődését.

Hazánkban tízből kilenc édesanya már a kórházban elkezdi szoptatni gyerekét, a csecsemők 94 százaléka pedig a szülést követő napokban mindenképpen kap anyatejet, ami világviszonylatban is nagyon jó adatnak számít. De természetesen előfordulnak olyan esetek, amikor minden igyekezet kevés, és az újszülött végül tápszeres táplálásra szorul. Ezt azonban semmiképpen sem szabad kudarcként megélni, hiszen nem csak a táplálásból áll az anyaság. A testkontaktus állapotot, ami az anyatejes táplálás egyik fontos hozadéka, sok hordozással, együttléttel, babamasszázzsal és rengeteg érintéssel ugyanúgy meg lehet támogatni, véli Gitidiszné Gyetván Krisztina védőnő, laktációs tanácsadó.

"Sok nő ráfeszül a szoptatásra"

- Én mindkét oldalt megtapasztaltam, mert a fiúk, mivel koraszülöttek voltak, nem tudtak szopni, így csak fejtem a tejet, ami 7 hetes korukban egyik napról a másikra elapadt. Freya pont az ellenkezője volt, mert ő 6 hónapos koráig anyatejen kívül semmit nem látott, aztán 2,5 éves koráig amikor kedve támadt, akkor cicizett. Valójában hosszú távon nem éreztem különbséget annak ellenére, hogy tudom, mennyire fontos a kötődés és az immunrendszer fejlődése szempontjából is az anyatej. Úgy érzem, hogy sajnos a mai világban nagyon sok nő ráfeszül a szoptatásra. Már a terhesség alatt is azon szorongunk, hogy fog-e menni, fogok-e tudni szoptatni, mi van, ha mégsem. És valahogy ördögtől valónak tartják, ha a szoptatás mégsem jön össze és tápszeres lesz a baba - véli a háromgyerekes Pintér Ada, aki saját megéléseiről is mesélt az Anyakadémia legújabb részében.

A szakértő kiemeli, hogy a várandósság időszakában elengedhetetlen, hogy az édesanyák alapos és hiteles információkhoz jussanak az anyatejes táplálás előnyeiről, a különböző szoptatási pozíciókról, a hatékony szopás jeleiről, valamint az első órákban elvégzendő fontos lépésekről. Ezen tudnivalók segíthetnek abban, hogy a szoptatás gördülékenyebben induljon. Ada azonban sajnos nem tud jó emlékekkel visszaemlékezni a kezdetekre, ami megnehezítette számára a folyamatot.

- Császár után kitoltak a műtőből, letépték a ruhát, rám tették a gyereket úgy, hogy azt sem tudtam, hogy fiú vagyok vagy lány, majd 5 perc múlva elvitték megmérni, mosdatni és társai - mesélte a műsorvezető. Pedig ideális körülmények között ez egészen máshogy kell, hogy alakuljon. Fontos kiemelni, hogy a császármetszés nem okoz szoptatási problémát, csak ha indokolatlanul eltávolítják egymástól az anyát és a gyereket. Ma már igazolt, hogy ha az édesanya hasára fektetik, az újszülött baba képes önállóan a mellhez kúszni, és szopni körülbelül egy-másfél órán belül.

Érdemes segítséget kérni, ha valami nem megy

Ha az indulás nem alakul éppen úgy, ahogy azt elképzelted, ne ess kétségbe! Számos alternatíva áll rendelkezésedre a helyzet javítására. A kérdések feltevésére és a segítségkérésre mindig van lehetőség, már a kórházi környezetben is.

A szülés utáni időszakban az édesanyák sokszor nem tudják, hogyan kell a legjobban kezelni az új helyzetet, még ha korábban bőséges információval is rendelkeztek. Éppen ezért elengedhetetlen, hogy már az elején szakemberhez, például védőnőhöz vagy szoptatási tanácsadóhoz forduljanak. A kolosztrum, amelyet sokan az első védőoltásként emlegetnek, az első napokban egy igazi energiabomba, amely segíti a szoptatás folyamatának elindítását. Fontos azonban, hogy a kolosztrum a babához eljuthasson, ehhez pedig a mellnek különféle ingerekre van szüksége. Ezért lényeges, hogy az édesanyák már az első pillanatokban gyakran és megfelelő technikával szoptassanak – hívta fel a figyelmet Gitidiszné Gyetván Krisztina.

Mikor egy védőnő először látogat el, számos fontos tényezőt vizsgál meg. Az egyik legelső lépés, hogy megbizonyosodjon arról, hogy a gyermek megfelelően tapad-e a mellre. Ez kulcsfontosságú, hiszen a helyes mellre tapadás alapvető a szoptatás sikeréhez. Emellett figyelmet kell fordítani arra is, hogy elegendő tej áll-e rendelkezésre, hiszen ez a baba táplálásának alapja. Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy mind az édesanya, mind a kisbaba kényelmes pozícióba helyezkedjen el, hiszen egy hosszabb szoptatás során, akár egy órán át is, a kényelmetlenség feszültséget okozhat, amit a baba is érzékel. Az egész folyamat során tehát a kényelem és a megfelelő technika egyaránt elengedhetetlen a harmonikus szoptatási élményhez.

A szoptatási hullámvölgyek teljesen normálisak

Természetesen, még ha az anyatejes táplálás kezdetben zökkenőmentesen indul is, a következő hónapok során bármikor felmerülhetnek nehézségek. Ada például tapasztalta a mellgyulladás kihívásait, emellett egy másik érdekes történetet is megosztott:

- Volt olyan Freya 6 hetes korában, hogy minden este 6-tól 10-11-éjfélig mellen volt. Nem tudtam mire vélni, ezért sokat kutattam, mire megtaláltam a cluster feeding fogalmát. Aztán ahogyan nőtt, változott a menetrendje. Az is érdekes, hogy Freya éjszakai evő volt - mesélte a műsorvezető, aki azt is elmondta, hogy Freya a kezdeti időszakban babaöbölben aludt mellette, és a mai napig köztük alszik. - Nekem ez egy kényelmi faktor volt, mert főleg az első időszakban, amikor 11-1-2-4 és 6 körül is evett, az azt jelentette volna, hogy én egyáltalán nem alszom.

A vodcast legfrissebb adásában szóba került még, hogy Ada szerint mit köszönhet kislánya az anyatejes táplálásnak, hogy hogyan élte meg a mellgyulladást, a szakértő szerint hol a helye a gyermeknek az első időszakban, illetve az is, hogy egyáltalán van-e arra szabály, hogy meddig lehet egy gyereket szoptatni. Az Anyakadémia szoptatási hullámvölgyekről szóló adása a www.anyakademia.hu oldalon tekinthető meg.

Related posts