Egyedi kifejezéssel élve, a dollárpolitika rejtélyes ellentmondásokkal teli táját járjuk be. A nemzetközi pénzügyi rendszer szívében elhelyezkedő dollár, mint globális tartalékvaluta, sokszor szövevényes és zavaros döntések kereszttüzébe kerül. A monetári
A dollár az amerikai pénzügyi fölény legszembetűnőbb szimbóluma, amely nem véletlenül áll minden elnök szívéhez közel, hiszen mindannyian az "erős dollár" híveiként lépnek fel. Donald Trump viszont különös és ellentmondásos kapcsolatot ápol e zöld színű valutával. Stratégiai szempontból ő is hangsúlyozza a "mindenható" dollár fontosságát, és határozottan védi annak globális kulcsvaluta szerepét. Mindezek mellett szankciós fenyegetésekkel reagál bármely olyan törekvésre, amely a dollár dominanciájának csökkentésére irányul.
Trumpnak a dollárhoz való viszonyulását rövid távon azonban taktikai szempontok határozzák meg. A merkantilista elnök az amerikai GDP 3-4 százalékát - ami a külkereskedelmi deficit nemzetgazdasági súlya - helyezte gazdaságpolitikája gyújtópontjába. A fő cél a deficit vaskos lefaragása hiperaktív vám- és valutapolitikával.
Az elnök hangsúlyozta, hogy a dollár jelenlegi ereje „túlságosan magas”, ami súlyosan érinti iparunkat, és veszélyezteti versenyképességünket. Olyan miniszterekkel és tanácsadókkal vette körül magát, akik úgy vélik, hogy a dollár túlértékeltsége jelentős mértékben hozzájárul a növekvő kereskedelmi hiányhoz és a feldolgozóipar fokozatos visszaszorulásához.
A kormányban az a felfogás uralkodik, hogy a túlértékeltség elsősorban a dollár globális kulcsvaluta szerepéből fakad, aminek következtében növekvő külföldi túlkereslet van az amerikai értékpapírok, különösen államkötvények iránt, ami mesterségesen felhajtja a dollár árfolyamát. A dollár túlértékeltsége a gazdasági fundamentumokhoz képest elfogadott tény, a becslések csupán a mértékben különböznek: az átlagérték 20-25 százalékos sávban van a legfőbb valuták viszonylatában.
De vajon valóban a szupererős dollár az oka az amerikai kereskedelmi mérleg krónikus és folyamatosan növekvő hiányának, ami jelenleg az elnök legnagyobb gazdasági kihívása? Hiszen a kereskedelmi deficit már több mint ötven éve töretlenül emelkedik, függetlenül a dollár ingadozó árfolyamaitól. A külföldi protekcionizmus sem mutatott számottevő növekedést. De akkor mi áll a háttérben? A válasz: az Egyesült Államok tartósan alacsony belső megtakarításának és a túlfogyasztásának különleges egyvelege, amelyet a dollár mint kulcsvaluta domináns státusza tesz hosszú távon is fenntarthatóvá.
Ez a fontos makroökonómiai tényező Trump elnök és kereskedelmi csapata számára láthatóan nem kapja meg a neki járó figyelmet. A kereskedelmi deficit hosszú távú növekedésének hátterében ugyanis az áll, hogy az amerikai beruházások mértéke jelentősen meghaladja a nemzeti szintű megtakarításokat. Tavaly az Egyesült Államok belső megtakarítási rátája - a bruttó hazai termékhez viszonyítva - mindössze 17 százalék volt, ami rendkívül alacsony a fejlett országok összehasonlításában, míg a beruházások aránya 22 százalékot ért el. Ezt a jelentős eltérést az USA külföldi tőkeimportja, főként értékpapírok értékesítése, fedezi, ami folyamatosan növeli az ország külső eladósodottságát. Jelenleg az Egyesült Államok a világ legnagyobb adósává vált, hiszen az államkötvények egyharmada külföldi befektetők kezében van. Így tehát nem csupán a dollár kulcsvaluta státusza a döntő tényező, hanem a beruházások és megtakarítások közötti jelentős különbség révén keletkező hatalmas tőkeimport is hozzájárul a zöldhasú túlértékeltségéhez.
A nemzeti túlfogyasztás kialakulásában a lakosság és a kormány együttes hatása játszik szerepet, de a szövetségi kormány költségvetési hiánya a legmeghatározóbb tényező. Az elmúlt húsz évben ez a deficit drámai mértékben emelkedett, tavaly pedig már a GDP 6,4 százalékát képviselte.
Az amerikai gazdaság esetében empirikusan kimutatható az úgynevezett ikerdeficit létezése, miszerint a kormányzati költségvetési hiány növekedése a folyó fizetési mérleg (ami túlnyomórészt a kereskedelmi mérlegből áll) romlásához vezet. A Nemzetközi Valutaalap kiterjedt nemzetközi vizsgálatai szerint a költségvetési hiány 1 dollárral való növekedése rendszerint 0,3-0,5 dollárral rontja a fizetési mérleget.
Az ikerdeficit tézis valószínűleg igazolódni fog Trump 2.0 alatt is, mivel - pártatlan előrejelzések szerint - a költségvetési hiány tovább súlyosbodik a kilátásba helyezett adóvágások és mérsékelt kiadáscsökkentések miatt. A Kongresszus nemrég elfogadott adó-és kiadáscsökkentő törvénye következtében a költségvetési hiány 2029-re várhatóan 7 százalékra vagy magasabbra emelkedik.
A Trump 2.0-adminisztráció fél éves időszaka alatt a dollár árfolyama 10-13 százalékkal csökkent a legtöbb vezető valutával szemben. Ilyen drámai esésre már több mint ötven éve nem volt példa egyetlen elnöknél sem. Érdekes ellentmondás, hogy bár sokan a Potomac partján a zöldhasú gyengülését kívánják, a dollár eddigi értékcsökkenése valójában nem szándékos kormányzati lépések következménye, hanem inkább a Fehér Ház zűrzavaros vámtarifa intézkedéseinek és a fokozódó bizonytalanságnak az eredménye.
Április elején a kormány egy nagyszabású vámcsomaggal lepte meg a világot, amely számos módosításon ment keresztül azóta, és a megvalósítása továbbra is kérdéseket vet fel a nemzetközi kereskedelmi rendszer stabilitásával kapcsolatban. Az amerikai pénzpiacok kezdetben pánikszerű reakcióval válaszoltak a vámcsomagra, ami drámai emelkedést hozott a kötvénypiaci hozamokban. Érdekes módon azonban, a dollár árfolyama – a várakozásokkal és korábbi trendekkel ellentétben – csökkenésnek indult.
A jelentős vámtarifa-emelések, a dollár gyengülése, a magas költségvetési hiány és az adósságspirál mind hozzájárultak az inflációval kapcsolatos aggodalmak fokozódásához. A Kongresszus által július 4-én elfogadott átfogó törvénycsomag megerősítette ezeket a félelmeket. A jogszabály ugyanis a következő évtizedben több mint 3 billió dollárral növeli a költségvetési hiányt, ezzel párhuzamosan az államadósság is emelkedik, ami kifejezetten hátráltatja a kereskedelmi mérlegdeficit csökkentését. Eközben a pénzpiaci szereplők aggodalommal figyelik Trump elnök szokatlanul erős és nyílt politikai nyomását Jerome Powell, a Federal Reserve elnökére, aki a kamatlábak drasztikus csökkentését fontolgatja.
A fent említett tényezők együttes hatása megrendítette a globális befektetői bizalmat az Egyesült Államok iránt, ami a "Sell America" jelszavával részleges tőkekiáramlást, dolláreladást és árfolyamesést indított el. A külföldi befektetők most már magasabb kockázati hozamokat várnak el, hogy kompenzálják a dollár gyengülését, a növekvő inflációs aggodalmakat és a kormányzati politika kiszámíthatatlanságát.
A korábbi rendkívüli helyzetekben a dollár mindig is a biztonságos menedékvalutaként szolgált. Az idei évben azonban figyelemre méltó módon a kötvények és a dollár árfolyama szinkronban csökkent, ami egyedülálló jelenség. Ez a tendencia részleges bizalomvesztést jelez az amerikai értékpapírok és a dollár iránt, és talán a washingtoni politikai irányvonal iránti külföldi ellenérzéseket is tükrözi. Bár a dollár továbbra is a globális valutahegemón, a Trump-adminisztráció által létrehozott bizonytalan és kedvezőtlen kereskedelempolitikai környezetben a befektetők és a központi bankok egyre inkább arra törekednek, hogy diverzifikálják valutapolitikájukat, csökkentve ezzel a dollárra való támaszkodást.
Kenneth Rogoff, aki Amerika egyik legelismertebb valutai szakértője, úgy véli, hogy a "Pax Dollar" - vagyis a globális dollár hegemóniája - már a csúcspontján jár. A valuta jövőjét fenyegető legnagyobb kockázatok nem külső tényezőkből fakadnak, hanem belső problémákból, amelyek közül a folyamatos fiskális fegyelem hiánya tűnik a legaggasztóbbnak. Ezen belül a költségvetési deficit és az államadósság növekedése jelenti a legnagyobb kihívást. Rogoff és más szakértők véleménye szerint a dollár még néhány évig lefelé ívelő pályán maradhat, míg végül el nem éri az egyensúlyi árfolyamát, ezzel megszabadulva a túlértékeltség terhétől.
A dollár dominanciáját számos külső tényező egyre inkább megkérdőjelezi. A piacon növekvő érdeklődés mutatkozik az arany, az euró, a jüan és más valuták iránt, míg a globális Délen a nemzeti valuták kölcsönös használata egyre elterjedtebbé válik. Emellett a digitális valuták is megjelennek, mint potenciális riválisok. A londoni Economist elemzése szerint a következő évtizedben akár tízszázalékos csökkenés is várható a dollár részesedésében a globális valutatartalékokban, amely jelenleg 58 százalék körül mozog.
A dollár túlértékeltségének felét a piacok az idén váratlanul gyorsan ledolgozták. De hiú remény arra számítani, hogy ezzel az USA kereskedelmi egyensúlytalanságai - főként a túlexponált mérlegdeficit - megoldódnak. A felturbózott vámpolitika sem fog áttörést hozni. A kormánynak végre a mély és strukturális makroökonómiai aránytalanságokat kellene célba vennie, a fiskális fegyelemre és a megtakarítások ösztönzésére fókuszálva.
A szerző korábban a Világbank vezető közgazdászaként tevékenykedett.
