A Magyar Nagydíj egy különleges történet, amely egy egyszerű boríték hátulján kezdődött. Ezen a kis felületen fogant meg az ötlet, amely később a motorsportok világának egyik emblematikus eseményévé nőtte ki magát. Az inspiráció és a szenvedély találkozás

Bernie Ecclestone elhatározta, hogy a Forma-1 világát a vasfüggöny mögé is eljuttatja, és ezt nem csupán szándékosan tette, hanem egy olyan vízióval, amely a Hungaroringet is megálmodta. E legendás pálya születésére emlékezve, a magyar motorsport történetének hőseire tekintettünk vissza, akik hozzájárultak ahhoz, hogy a versenyzés e különleges színtere életre keljen.

A máig aktív újságírók közül Frankl András számít az egyik, ha nem a legöregebb motorosnak. Gyakorlatilag az első évektől fogva figyelemmel kíséri a Forma-1 történéseit, ez alól pedig a Magyar Nagydíj elmúlt csaknem 40 éve sem jelent kivételt. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy amikor a meghívásunkra megérkezett a Vezess szerkesztőségébe, a pólóján egy montázs volt látható: az egyik fotó az első Magyar Nagydíjon, 1986-ban készült, a másik pedig alig néhány hete, amikor bemutatták a (részben már) megújult Hungaroringet.

Mindkét eseményen ott volt a helyszínen. Amikor 1986. augusztus 10-én először kialudtak a piros lámpák, bokszutcai riporterként tudósította az MTV-t az eseményről. Emellett rengeteg újságcikk, könyv, rádiótudósítás és televíziós közvetítés fűződik a nevéhez, hiszen később éveken át szakkommentátorként is részt vett a hazai Forma-1-es közvetítésekben. Olyan legendákkal ápol szoros barátságot, mint Sir Jackie Stewart, vagy a bajnokság korábbi mindenható ura, Bernie Ecclestone, aki a háttérben máig aktívan tevékenykedik. Több évtizedes elkötelezett munkáját a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) tavaly szakmai életműdíjjal jutalmazta. Az első Magyar Nagydíjat idéztük fel vele, emlékezetes pillanatokkal gazdagítva a beszélgetést.

Kattints a képre, és fedezd fel a galériát!

A Magyar Nagydíj létrejötte egy izgalmas és érdekes történet, amely a motorsport iránti szenvedélyből és a sportág fejlődésének vágyából fakadt. Az első Forma-1-es versenyt 1986-ban rendezték meg a Hungaroringen, amely Magyarország első állandó versenypályája volt. Az esemény megvalósításának hátterében több tényező állt. A 80-as évek közepére a Forma-1 népszerűsége világszerte robbanásszerűen növekedett, és a magyar közönség is egyre nagyobb érdeklődést mutatott a motorsport iránt. Az akkori politikai helyzet, a kommunista rendszer fokozatos lazulása lehetővé tette, hogy Magyarország nemzetközi eseményeket rendezzen, így felmerült a gondolat, hogy a Forma-1 is beköltözzön az országba. A döntés mögött álló kulcsszereplők között említést nyer Horváth László, aki a pálya építésének és a verseny megszervezésének egyik fő motorja volt. Az ő lelkesedése és kitartása segítette a terv megvalósítását, és végül sikerült elnyerni a Forma-1-es verseny rendezési jogát. A Hungaroring megépítése és a Magyar Nagydíj megrendezése nem csupán a motorsport iránti vágyat tükrözte, hanem a magyar emberek nemzetközi szintű elismertségét és a nyitottságot is, amely a rendszerváltás után egy új korszak kezdetét jelentette. Az első verseny óta a Magyar Nagydíj a Forma-1 naptárának állandó részesévé vált, és mára a motorsport szerelmeseinek közkedvelt eseményévé nőtte ki magát.

Frankl András mesélte, hogy Bernie volt az, aki elindult Brezsnyevhez, a szovjet pártfőtitkárhoz, azzal az ötlettel, hogy a Vörös téren rendezzenek egy versenyt. Őszintén úgy vélte, hogy ez remek kezdeményezés, ám Brezsnyev határozottan elutasította, mondván, hogy "nyet". Amikor Bernie és magyar barátja, Rohonyi Tamás, aki a Sao Pauló-i Nagydíj promótere volt, úton visszafelé voltak, Rohonyi megjegyezte, hogy Mogyoród lenne a megfelelő helyszín egy verseny számára. Így hát végül Mogyoródra utaztak, ahol először a Népiligetet célozták meg. A polgármester azonban azt mondta, hogy felejtsék el, mert az összes fát ki akarta vágni a terület rendezése érdekében. Ezt a döntést sokan hálásan fogadták, és végül Mogyoródra érkezve Bernie látomása, amelyet egy boríték hátán vázolt fel, valósággá vált, és a pálya ma is megőrzi azt az eredeti formát.

Volt néhány olyan elvtárs, akik nem teljesen ragadtak bele a múltba, és akik egy kicsit messzebb láttak. Az átkos korszak sem volt annyira átkos, mint ahogy sokan képzelték, így a '80-as évek elején már kezdett lazulni a szigor. Kiemelkedett közülük Radnai János, a sportosztály vezetője, aki egy igazi normális kommunista volt. Közeli kapcsolatban állt Dávid Sándorral, a korábbi Forma-1-es kommentátorral, akivel sok közös projektet valósítottunk meg. Persze voltak, akik a kapitalizmus veszélyeiről beszéltek, de Urbán Lajos közlekedési miniszter és helyettese, Nagy Ervin, nagyban támogatták a törekvéseinket, így végül megkaptuk a szükséges engedélyeket. Ekkor a fiúk nekiláttak a munkának. Azok, akik ma a pályán dolgoznak, nagyszüleik verítékes munkájának köszönhetően építették fel azt 1986-ban, éppen csak időben sikerült befejezniük. A verseny augusztusban zajlott, és Urbán Lajos volt az, aki megnyitotta a pályát. Egyszerűen, mindenféle felhajtás nélkül csak annyit mondott: "a pályát megnyitom", és ezzel minden elmondott.

Segítettem egy kicsit itt-ott, és amikor megmutatták az orvosi szobát, megjegyeztem, hogy az túl kicsi. Felhívtam a figyelmet arra is, hogy nincs helikopterleszálló, és hogy nem volt megbeszélve a Tétényi úti kórházzal egy traumatológus jelenléte, pedig a közelben lévő legjobb kórházhoz való eljutásnak négy percen belül meg kell történnie. Mindezt még az 1986-os verseny előtt intézték el, és aztán évekkel később éppen ez a helikopter mentette meg Felipe Massa életét 2009-ben, amikor egy alkatrész Rubens Barrichello autójáról leesett és eltalálta a fejét. Akkor már működött a helikopterezés, elvitték őt, megmentették, és később visszajött, hogy köszönetet mondjon az összes magyar orvosnak.

1986-ban egy igencsak furcsa helyzet alakult ki, amikor az angolok megérkeztek, és senki sem tudta, hogy a hatalmas teherautókat be fogják-e engedni. Ekkoriban még működött a vasfüggöny, ami megnehezítette az átjutást. A teherautók kedden érkeztek Hegyeshalomra, és a katonák csak néztek, ahogy a helyzet egyre feszültebbé vált. Kétségbeesésükben felhívták a Közlekedésügyi Minisztériumot, hogy segítséget kérjenek. Ekkor barátom, Horváth Árpád, aki tudta, hogy beszélek angolul, hozzám jött, és megkérdezte, mit tehetnénk. Gyorsan készítettünk matricákat, és rendőri kísérettel nekivágtunk Hegyeshalomnak. Ott aztán feltették a hatalmas plecsniket az autókra, és végre beengedték őket.

Vezess: Mint arról már szó esett, először itthon sem volt annyira pozitív fogadtatása a Forma-1-es versenynek, végül mégis összejött. Milyen szempontok mentén sikerült meggyőzniük a fő döntéshozókat arról, hogy ide kell Forma-1-es nagydíj?

Frankl András emlékezetes pillanataihoz tartozik, amikor Dávid Sándor külföldi versenyeken is részt vett, míg Radnai egy évben Monacóba látogatott, ahol én mindig a közvetítést vállaltam. Ők látták a lehetőséget a dologban, míg az elfásult elvtársak éppen ellenkezőleg, nem igazán hitték el. Fontos megjegyezni, hogy a helyzet már nem volt olyan szigorú, mint a '70-es években, ami talán hozzájárult ahhoz, hogy a csapat többi tagját is sikerült meggyőzni arról, hogy érdemes belevágni a projektbe.

Vezess: Miután Bernie Ecclestone a boríték hátuljára ceruzával megrajzolta a Hungaroring körvonalait, később egy saját tervezőcsapatot is felállított, akik ezt a vázlatot valósággá formálták. Volt esetleg magyar hozzájárulás is a projekt megvalósításában?

Frankl András: Volt egy csapata, és ő együttműködött a magyarokkal. Az irodája Londonban csak pár lépésnyire volt az enyémtől, és ha akadt egy kérdés, gyakran felhívott. Az együttműködés teljesen zökkenőmentesen zajlott. Mindenki abban bízott, hogy ez a projekt sikeres lesz. Bernie szeretett volna bizonyítani, hogy képes versenyt indítani a vasfüggöny mögött, míg a magyaroknak az volt a céljuk, hogy megmutassák, hogy ők is képesek erre. Így alakult ki egyfajta nemzeti büszkeség.

Vezess: A varsói együttműködés és a vasfüggöny okán relatíve kevés országból jöhettek ide. Ennek ellenére volt érdeklődés a magyar Forma-1-es futam iránt külföldről, akármilyen ismert ember jönne, hogy megnézze a versenyt?

Frankl András: Azokban az időkben még a televízió is ritkaságnak számított. A csapatok nem csupán élelmet hoztak magukkal, hanem mindent, amire szükségük volt: kenyeret, tejet, vajat, sőt, még söprűt is. Két széket állítottak fel, ez volt a vendégszeretet kifejezése – nem voltak még akkor olyan fényűző paloták, mint manapság. Az egész légkör tele volt egyfajta kezdeti romantikával, ami különlegessé tette az élményeket.

Vezess: Milyen módon biztosították a lakhatást a csapatok? A pályán belül vagy azon kívül oldották meg?

Frankl András szavaival élve: A szállodák világába léptünk, ahol ott ragyogott például az Intercontinental, már-már kész állapotban. A szállás megfelelő volt, de az egész élmény mégis inkább egyfajta úttörő érzést sugallt. Olyan volt, mint amikor a régi időkben Amerikába indultak az emberek lovas kocsikkal, keletről nyugatra, Kaliforniáig vándorolva. Az atmoszféra valahogy primitív, mégis izgalmas volt. 1986-ban a Ring is hasonló, Balkánra emlékeztető hangulatot árasztott.

Vezess: Ezért a csapatokban nem érződött valamilyenfajta aggodalom?

Frankl András: Nem, ők imádták Pestet. Mindenki első ránézésére beleszeretett Pestbe, amit teljesen meg lehet érteni, és azóta is nagyon szívesen jönnek ide. Nekik ez egy kaland, a pálya rendben volt, [Nelson] Piquet elment [Ayrton] Senna mellett, Lázár [György, az akkori miniszterelnök - a szerk.] pedig átadta neki a serleget, aztán '87-ben és '88-ban is ez volt.

Vezess: Az első Magyar Nagydíjon bokszutcai riporterként tevékenykedett. Ekkoriban a televíziós közvetítések még igencsak másképp zajlottak, mint napjainkban. A technológia korlátozottabb volt, a kamerák és a felszerelések nem voltak olyan fejlettek, mint manapság. Az élő közvetítések során a riporterek közvetlen kapcsolatban álltak a csapatokkal, és gyakran improvizáltak, hogy a legfrissebb információkat átadják a nézőknek. A hangzás és a képminőség is eltért a mai elvárásoktól, de az izgalom és a verseny iránti szenvedély ugyanolyan intenzív volt.

Frankl András: Ez valóban egy izgalmas téma. A királyi televízió közvetítette a Szabadság térről, ahol éppen most bontanak. A rendező, Mahrer Emil, igazán kivételes tehetség volt. Négyen dolgoztunk ezen a projekten: Dávid Sándor, Knézy Jenő, Gyulai István és én. Én lent tartózkodtam a bokszban, míg ők a magasban. Az esemény élőben zajlott, és fantasztikus élmény volt. Még gratuláltam egy úrnak, aki a kamerával az épített toronyból figyelte az eseményeket. Képzeljétek, a 40 fokos melegben kellett ott állnia órákon át; se drón, se helikopter nem segítette a munkáját, csak ő izzadt fönn, hogy mindent rögzíthessen.

Vezess: Összességében mi volt az első verseny visszhangja mind a versenyzők, mind a csapatok, mind a külföldi média részéről, akár előtte, akár azután, hogy véget ért a hétvége?

Frankl András: Előtte mindenki nagyon tartott a dologtól, de aztán a hangulat nagyon jó lett. Egy olyan magyaros vendéglátás lett a dologból: jött a pogácsa és a gulyásleves, és senki nem bántotta őket. Azóta szeretnek idejönni, mert a magyaros vendéglátás ezerszer jobb, mint egy csomó másik.

Frankl Andrással egy izgalmas Vezess Csapatrádió-különkiadás keretében ültünk le beszélgetni, ahol a hazai Formula-1 történetének első Nagydíjától kicsit eltávolodva sok érdekes anekdotát osztott meg velünk az elmúlt évtizedek eseményeiből. Emellett kitért arra is, hogyan vélekedik a jelenlegi Forma-1-es aktualitásokról. A vele készült vodcastes interjút a nyári szünet idején fogjuk bemutatni.