Ebben a városban hétfőn egyetlen iskola sem fog tanórákat tartani.
A sztrájkbizottság tájékoztatása szerint holnaptól kezdődően egyik általános és középiskola sem fog üzemelni Užice község területén. Ez vonatkozik a falusi iskolákra is. A zlatibori körzetben a Petar Leković Általános Iskolában és annak kihelyezett tagozataiban, valamint az Emilija Ostojić iskolában sem lesz tanítás. A helyi Szent Száva Gimnázium és a Műszaki Középiskola is részt vesz a sztrájkban. Az utóbbinál néhány tanár a Szerb Haladó Párt fenyegetései miatt visszalépett. A körzet több iskolájában is tervezett sztrájk folyik, de a teljes munkabeszüntetést nem támogatták. A következő napokban több település is csatlakozik a sztrájkhoz.
Újvidéken folyamatosan nő az iskolák száma, amelyek a teljes munkabeszüntetéshez csatlakoznak. A városban 27 általános- és középiskola döntött úgy, hogy hétfőn nem indul el a második félév.
Szabadkán csupán a Svetozar Marković Gimnázium tanári testülete határozott a teljes munkabeszüntetés mellett. Nem hivatalos forrásaink alapján úgy tűnik, hogy az intézmény tanárai komoly nyomásnak és megfélemlítésnek vannak kitéve.