Diktátorok sorsa: Ki nyert és ki szenvedett a bukás következményeitől?
Szíria elnökének bukásával 54 év után véget ért az Aszad-dinasztia tekintélyelvű uralma. Bassár el-Aszad volt elnök családjával Oroszországba menekült. A közelmúltban sok autoriter vezető jutott hasonló sorsra, ám míg egyesek a hatalom elvesztése után mindent elbuktak, addig mások azt követően is kiváltságos életet élvezhettek.
Számos vezető számára a hatalomból való kikerülés nem csupán politikai bukást, hanem életük végső ítéletét is magával hozta.
Moammer Kadhafi Líbia egykori vezetője 42 éven át uralkodott, mielőtt az arab tavasz 2011-ben megdöntötte a hatalmát. A legrosszabb sors valamennyi diktátor közül neki jutott: menekülni kényszerült, de lázadó csoportok elfogták az utcán, ahol a tömeg meglincselte. Holttestét nyilvánosan mutogatták, a diktátor végzete a káosz szimbólumává vált.
Szaddám Huszein, Irak egykori autoriter vezetője 2003-ban elveszítette hatalmát, amikor az Egyesült Államok és szövetségesei megindították a katonai akciót, amely felszámolta a rezsimjét. Elfogása után bíróság elé állították, ahol háborús bűnök miatt halálra ítélték, és 2006-ban kivégezték. Élete végén, utolsó szavaival harcias üzenetet hagyott hátra, ami méltóképpen zárta le a félelmetes vezető történetét.
Mohamed Morszi nem sorolható a klasszikus értelemben vett diktátorok közé, hiszen ő volt Egyiptom első demokratikusan megválasztott elnöke. Az ő története azonban figyelemre méltó tanulságokat hordoz. 2013 júliusában egy katonai puccs következtében elvesztette hatalmát, amelyet Abdel-Fattáh esz-Szíszi, akkori hadsereg-főparancsnok irányított. A Morszi ellen irányuló ellenállás fokozódása feszültséget szült az országban, ami a puccshoz vezetett. Eltávolítása után Morszit letartóztatták, és 2019-ben, egy bírósági tárgyalás során szívroham következtében hunyt el.
Hoszni Mubarak, Egyiptom hosszú ideig regnáló elnöke, 2011-ben az arab tavasz mozgalma által került hatalmának végére. A forradalom következményeként a volt elnököt korrupcióval és a tüntetők halálának előidézésével vádolták meg, ami miatt bírósági eljárás alá került. 2012-ben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, azonban később, a fellebbezések nyomán, a legtöbb vád alól felmentették. 2017-ben szabadult, és ezt követően már nem vett részt a politikai életben. Végül, 2020 februárjában, 91 éves korában távozott az élők sorából.
Robert Mugabe, Zimbabwe ikonikus vezetője, 37 évnyi uralkodás után 2017-ben egy puccs következtében elvesztette hatalmát. Kezdetben Zimbabwe fejlődési pályán mozgott, de idővel egyre inkább autoriter irányítás alá került. Az országot sújtó gazdasági válság, a korrupció és a politikai elnyomás egyre mélyebb válságba taszította. Bukása meglepően békésen zajlott, és Mugabe életének utolsó éveit visszavonultan, politikai befolyás nélkül töltötte, mielőtt 2019-ben elhunyt.
Viktor Janukovics Ukrajna volt elnöke szintén kivétel, mivel demokratikusan megválasztott vezetőként üldözte el őt a kijevi népharag. Az Euromajdan tüntetések az ország oroszbarát politikáját kritizálták, majd számos halálos áldozattal járó erőszakos összecsapásokba torkolltak. Janukovics Oroszországba menekült, ahol politikai menedékjogot kapott. A mai napig nyugodt körülmények között él.
Nurszultan Nazarbajev, Kazahsztán első elnöke, 2019 márciusában, a kormányellenes demonstrációk árnyékában döntött úgy, hogy lemond a hatalmi pozíciójáról. Lemondásának hátterében a növekvő társadalmi feszültségek, gazdasági nehézségek és politikai nyomás állt, amelyek mind komoly kihívások elé állították. Bár önként lépett vissza, ezt a lépést ügyesen úgy tálalta, hogy megőrizhesse befolyását: alelnöke vette át a hivatalos elnöki szerepet, miközben ő maga továbbra is kulcsszereplő maradt a politikai színtéren. Azonban a 2022-es zavargások, valamint Kaszim-Zsomart Tokajev elnök növekvő hatalma következtében Nazarbajev helyzete fokozatosan megingott. A korábbi kiváltságait egyre inkább megnyirbálták: 2022-ben már nem élvezte a büntetőeljárások alóli mentességet, míg 2023-ban minden eddigi címétől megfosztották, ami véglegesen csökkentette befolyását a kazah politikai életben.
Hugo Chávez venezuelai elnök 2002-ben, egy rövid puccs során vesztette el hatalmát, amikor a katonai vezetők és az ellenzék ideiglenesen eltávolították őt az elnöki posztról. A puccs azonban mindössze 47 óráig tartott, mivel a Chávez hívei és egyes hűséges katonai egységek sikeresen visszajuttatták őt a hatalomba. Ezt követően Chávez politikai hatalmát még erőteljesebben szilárdította meg, és számos reformot vezetett be, amelyek az olajipar államosítására, a szegénység csökkentésére és saját ideológiájának terjesztésére összpontosítottak. Chávez egészen 2013-ban bekövetkezett haláláig az elnöki székben maradt.
