Lenyűgöző felfedezés: feltárultak a Tejút eddig rejtett titkai!
Friss információk érkeztek a zalaszentgróti tragédiáról: Viki, aki a mászás közben szenvedett balesetet, nem először kísérelte meg, hogy eltávolodjon otthonról.
A Földről szemlélve a Tejútrendszer egy ragyogó, ködszerű sávként terül el az éjszakai égbolton, de ami valójában látható, az csupán a közeli csillagok fénye. A galaxis távoli, titokzatos részei sajnos rejtve maradnak a hagyományos optikai távcsövek elől, mivel a csillagközi por megakadályozza a fény szabad útját. Ez a finom por nem csupán elnyeli, hanem szétszórja a látható fényt is, így az nem érkezik meg hozzánk. Azonban az infravörös és rádióhullámok képesek áthatolni ezen a zavaró rétegen, lehetővé téve számunkra, hogy felfedezzük és megfigyeljük a galaxis rejtett, távoli szegleteit.
Az egyik legérdekesebb felfedezés a Sagittarius A* nevű szupermasszív fekete lyuk, amely több mint négymillió naptömegű és gravitációjával irányítja a galaxis központi csillagmozgásait. Az infravörös távcsövek segítségével a csillagászok képesek voltak követni a fekete lyuk körül keringő csillagokat, így bizonyították annak létezését és tömegét - írja a Scientific American.
A Tejút másik oldalán elterülő Sárkányhal-köd egy lenyűgöző csillagbölcső, ahol a galaxis legfényesebb és legforróbb csillagjai születnek. Ez a hatalmas köd több mint 1000 fényév széles, így mérete jócskán túlszárnyalja az Orion-ködét. Olyannyira ragyogó, hogy ha nem takarná el a por, szabad szemmel is megcsodálhatnánk az éjszakai égbolton.
A rádiótávcsövek újabb izgalmas felfedezése a galaxisunk struktúrájának mélyebb megértésével kapcsolatos. A mikrohullámú sugárzást kibocsátó gázfelhők felfedezése lehetővé tette a spirálkarok sokkal precízebb feltérképezését. Ennek eredményeként a kutatók megerősítették, hogy a Tejútrendszer négy jelentős spirálkarral büszkélkedhet, emellett pedig egy kisebb, ötödik kar is létezik, amelyben a mi Naprendszerünk is helyet kapott.
A galaxis távoli zugai nem csupán békés csillagbölcsőket rejtenek. 2004-ben egy óriási magnetár-robbanás rázta meg az univerzumot, amely 40-50 ezer fényév távolságból is érezhető hatással bírt. Ez a robbanás olyan intenzív röntgensugárzást generált, hogy még a Föld légkörére is hatással volt.
