Lázár János látogatását váratlanul egy érthetetlen üvöltés szakította meg, amely teljesen felkavarta a légkört.

Arra egyelőre nincsen magyarázatunk - bár sejtésünk igen -, hogy miért nem Vitézy Dáviddal ment a miniszter szemlézni, merthogy a fővárosi közgyűlés politikusa tette szóvá választási kampánya során a Kőbánya-Kispesten uralkodó áldatlan állapotokat, ám a problémák felsorolásból így is kijutott.

„Valójában egy teljesen új állomás kialakítása lenne szükséges mindenféle szempontot figyelembe véve” - nyilatkozik Arató Gergely. Lázár János is egyetért ezzel, hangsúlyozva, hogy a kamerák mellett a gyalogos átjáró szerkezetének és a mozgólépcsőnek a fejlesztése is elengedhetetlen feladatként merül fel.

A két politikus amúgy egymással viccelődve, jó hangulatban járta be a helyszínt, és amikor Arató munkatársa mikrofont tett Lázár János kabátjára - vélhetően azért, hogy saját videót készítsenek -, a miniszter még ugratta is, hogy ennyire bizalmatlanok-e. Mire Arató csak annyit mondott, annyira nincsenek jóban, hogy felvételeket cserélgessenek, Lázár pedig folytatta a poénkodást azzal, hogy a DK-s képviselő nem tudhatja, mi lesz a vége.

A Lázár által megosztott videóban Arató a Köki biztonsági aspektusait elemezve felveti az integrált kamerarendszer szükségességét, amikor hirtelen hangos kiabálás ütötte fel a fejét a közelben. A politikusok döbbenten figyelnek a zaj forrása felé. "Nézd, épp valami esemény zajlik, ez a mindennapi valóság" - kommentálja a miniszter, miközben próbálja megnyugtatni a konfliktusba keveredett járókelőket. Az egyik indulatos férfi elhaladva még visszakérdezi Lázárt, aki a helyzetet így összegzi: "Kicsit feszülten viselkedett az úr."

Related posts