Arte: Görögországban úgy tűnik, a nap csupán a turisták számára ragyog, miközben a helyi fiatalok a mindennapi kihívásokkal küzdenek, és szorgosan dolgoznak az életükért.

Szantorini, Athén és Rodosz – Görögország legfőbb nyári paradicsomai, amelyek évről évre vonzzák a látogatókat. Tavaly például több mint 40 millió turista érkezett az országba, ami nem csoda, hiszen a festői tájak és a gazdag kultúra mindenkit elbűvöl. Azonban a turisták áradatának árnyoldalai is vannak: míg a látogatók özönlik a gyönyörű szigetekre, a helyi fiatalok számára sokszor nehézségeket okoz a megélhetés, hiszen az árak emelkedése és a lakhatási nehézségek a mindennapjaikat terhelik.
Az Európai Unión belül Görögországban foglalkoztatják a legtöbb munkavállalót a szállodai- és a vendéglátóiparban. Minden ötödik görög munkavállaló ebben az ágazatban dolgozik. Különösen nagy arányban vannak köztük a fiatalok, akik fizikailag még bírják a strapát, és a nyári szünetben tudnak idénymunkát vállalni. Csakhogy a vendéglátóipar komolyan kihasználja őket: nem biztosítanak nekik bejelentett munkát, és sokszor az utolsó utáni pillanatokban derül ki az is, hogy nem annyi a fizetés, mint amennyit eredetileg ígértek.