Amikor a pápák elutasították a visszatérést Rómába, mert úgy érezték, a bor minősége ott nem éri el az elvárt szintet.

Az avignoni fogság, amely 1309 és 1377 között zajlott, különleges és meghatározó időszakot jelentett a katolikus egyház történetében, amikor a pápaság Rómából Avignonba költözött. Ezen időszak számos érdekességgel szolgál, hiszen ekkor kezdtek a Szentatyák először nagyobb léptékű bortermelésbe, amely nem csupán a vallási életet, hanem a gazdasági viszonyokat is jelentősen befolyásolta. Az avignoni fogság tehát nem csupán politikai, hanem kulturális és gazdasági szempontból is figyelemre méltó korszak volt.

1309-ben V. Kelemen pápa Róma megszokott pápai székhelyét hátrahagyva Avignon városába költözött, ezzel új fejezetet nyitva a pápaság történetében. Ez a város Provence területén található, amely akkoriban még nem tartozott a francia királysághoz. A pápaság jelentős birtokokkal rendelkezett a régióban, ami hozzájárult a költözés indokoltságához. Avignon ekkor I. Johanna nápolyi királynő birtokában volt, aki a pápaságnak 1348-ban adta el a várost, ezzel megerősítve a pápai hatalmat a területen.

A Rómából Avignonba való költözésnek több oka is volt. A pápaság és Franciaország közötti kapcsolatok XI. Benedek uralkodása alatt feszültté váltak, ezért Kelemen, aki ügyes diplomata volt, szorosabb kapcsolatot akart kialakítani IV. Fülöp francia királlyal. Avignon emellett a Rajna-folyónál és a Földközi-tenger partjától nem messze feküdt, így praktikus bázisnak bizonyult, ha hosszabb utazásokat kellett tenni Európában. Róma pedig abban az időben veszélyes hely volt, ahol a vezető családok között állandó hatalmi harcok folytak, ami közvetve vagy akár közvetlen is veszélyeztette a pápa életét. Szóval egy biztonságosabb tartományi városba való költözés kézenfekvőnek tűnt.

Rod Phillips „A francia bor története” című művében megfogalmazza, hogy a pápa és a széleskörű udvari környezet, beleértve a prelátusokat, a különböző rangú hivatalnokokat, valamint a különféle udvari figurákat, mindannyian jelentős borfogyasztási igénnyel bírtak. Érdekes módon azonban ez a bor iránti vágy nem csupán vallási szertartásokhoz kapcsolódott, hanem sokkal inkább a mindennapi örömök keresésének volt köszönhető.

Az Avignon környéki borvidékek kínálata a 14. század elején nem volt éppen kiemelkedő, hiszen a helyi borok minősége inkább közepesnek számított. Szerencsére azonban Kelemen pápa, aki korábban Bordeaux érseke volt, nemcsak a vallás terén, hanem a borászatban is jártassággal bírt. Érsekként ajándékba kapott egy szőlőültetvényt, amelyet lelkesen művelt és folyamatosan fejlesztett. Ebből a munkából született a híres Château Pape Clément bor, amely még ma is a régió egyik legértékesebb és legnépszerűbb nedűje. Amikor Kelemen a 14. század elején Avignonba érkezett, azonnal elrendelte egy új szőlőültetvény telepítését, ezzel is gazdagítva a helyi borászatot.

Valójában Kelemen utódja, XXII. János volt az, aki valóra váltotta a bortermelés fellendítésének álmát a térségben.

XXII. Jánosról egyébként még azt is érdemes tudni, hogy nem volt hajlandó semmilyen olyan ételt fogyasztani, amely nem fehér. János elsősorban világos színű élelmiszereket evett, például tejet, tojásfehérjét, fehér halat, csirkét és sajtot. Állítólag az ő pontifikátusa alatt találták fel Avignon egyik specialitását, a papeton d'aubergines nevű, a padlizsán világos húsából készült süteményt.

János fehér iránti vonzalma valószínűleg egy kudarcba fulladt merénylet következménye, amelyet boszorkánysággal és mérgezéssel próbáltak végrehajtani, nem sokkal pápává választása után. Talán azt gondolta, hogy a fehér ételek nehezebben rejtik el a mérget, és a szín valamilyen természetfeletti védelmet is nyújthat. Érdekesség, hogy XXII. János annyira megszerette a - köztudottan nem fehér - mustárt, hogy megalapította a pápai mustárkészítő pozíciót, és unokaöccsét bízta meg e feladattal.

Jánosra leginkább az italai miatt emlékeznek, hiszen pápai szolgálata alatt különleges figyelmet szentelt a borászatnak. Nyári rezidenciáját Avignontól északra, néhány kilométerre alakította ki, ahol a délnyugat-franciaországi Cahorsból érkezett borászok segítségével igyekezett újjáéleszteni az elhanyagolt szőlőültetvényeket. Ezen a helyen készítette el híres borát, amelyet akkoriban vin d'Avignonnak hívtak. Ma már azonban a Châteauneuf-du-Pape néven vált ismertté, ami a pápa új palotájának emlékét idézi.

A következő ötven év során az egymást követő pápák Avignont kiemelkedő kulturális központtá alakították, ahol tudósok, művészek és kereskedők gyülekeztek. Ez a pezsgő szellemi élet nem csupán a helyi borok, mint például a Châteauneuf-du-Pape, hanem a Burgundiából érkező borok iránt is fokozott érdeklődést generált. A burgundi borok szállítása jóval egyszerűbb volt Avignonba, mint Párizsba vagy Rómába, így az elit gyorsan felfedezte és megszerette ezen kiváló nedűket.

Az avignoni pápaság ideje az egyház történetének egy különleges szakaszát képviseli, amikor a pompázás és a dekadencia szinte minden aspektusát áthatotta. Ekkor nem csupán a francia borok élvezete volt a középpontban; a pápák rendszeresen rendeztek grandiózus estélyeket, ahol a fényűzés és az elegancia uralta a teret. Ezeken a rendezvényeken rangos vendégek érkeztek Európa legkülönbözőbb országaiból: francia, olasz és spanyol arisztokraták, akik egyaránt színesítették a pápai udvar életét, és hozzájárultak a korabeli kultúra vibráló szövetéhez.

1324-ben, egyik unokahúga házasságának megünneplésére XXII. János olyan lakomát rendezett, amelyen 4 012 kenyér, 3 000 tojás, 690 csirke, 270 nyúl, 55 juh, 50 galamb, 37 kacsa, 9 ökör, 8 disznó, 4 vaddisznó, 4 daru, 2 fácán, 2 páva, közel 350 font sajt és 11 hordó bor fogyott.

Tizenegy évvel később, 1343-ban VI. Kelemen pápa tiszteletére grandiózus lakomát rendeztek, amely kilenc fogásból állt, mindegyik három különleges étellel. A harmadik fogás egy hatalmas kastély volt, tele különféle vadhúsokkal, kecskékkel, nyulakkal, és egy vaddisznóval, amely a bőség szimbólumaként tündökölt. A látványosságot tovább fokozta egy szökőkút, amely ötféle bort spriccelt a vendégekre. S hogy a szórakozás ne érjen véget, egy álhidat emeltek a pápai palota mellett elterülő folyó fölé; a kíváncsi nézelődők, akik megpróbálták megközelíteni az ünnepséget, viccből a vízbe estek. Mindez a Szentatya egyik ünnepélyes eseményén zajlott, és nem csupán egy tréfás kamera felvételén.

VI. Kelemen pápa és udvartartása végül már olyannyira hedonista életmódot folytatott, hogy Svéd Szent Brigittának kellett rápirítania, hogy tegyen végre rendet.

1376-ban XI. Gergely pápa aztán visszaköltözött Rómába, véget vetve ezzel az avignoni pápaságnak, és vele együtt a féktelen mulatozásnak (csak viccelünk: természetesen a mulatozás azért Rómában sem szűnt meg varázsütésre). Bár még két ellenpápa azért feltűnt Avignonban 1378-1423 között, a dicsőséges, borban és mámorban úszó napok mindörökké tovatűntek.