A valóság nem ismer kegyelmet.

A beregi Gyürében hirtelen lángra kapott egy magasban lógó ága, miközben a fák remegtek, a vezetékek lóbálódtak a szélben. A bihari Sápon a református templom tornya végleg kettétört, míg a Hajdúságban az őrjöngő vihar sorra leszakította az élelmiszerboltok tetejét. Szegeden egy hatalmas födém úgy emelkedett a levegőbe, mintha egy titokzatos óriás emelte volna el a toronyszerű építményt. A pécsi utcákon hömpölygő villámáradat úgy sodorta el a kukákat, mintha csak üres sörösdobozok lettek volna. A szélvész mozdíthatatlannak hitt fákat csavart ki a földből, miközben borsónyi jégdarabok zúdultak a hajlékokra országszerte. Hétfőről keddre virradóan olyan pillanat is akadt, amikor 366 723 ember maradt áram nélkül, sok út járhatatlanná vált, és az ország vasúti közlekedése gyakorlatilag összeomlott. Sokan úgy érezhették, hogy hirtelen a Kárpát-medencében egy közvetlenül ránk mért csapásként elevenedett meg a Jelenések könyve. Mert most a mi csapunkból nem folyik a víz, a mi boltunk zárva maradt az áramszünet vagy a súlyos rongálódás miatt, és a mi házunk előtt dőlt ki egy fa – jobb esetben az utcára, rosszabb esetben az autónkra.

Ez most nem ugyanaz, mint amikor a távoli Texasban villámárvíz söpör végig, életeket ragadva magával, vagy amikor az Ibériai-félsziget napokig sötétben marad az áramszünet miatt, esetleg Csehországban először vonul végig egy tornádó. A kaliforniai erdőtüzekkel egyre inkább azonosulunk, ahogyan a leégett otthonaikról posztoló hírességek képei is közelebb visznek a valósághoz. De amikor egy dél-pesti kerületben, mindössze fél kilométerre a szürke lakóparkoktól, mintegy tizenkét hektáros tarló gyullad lángra, az már valóban megdöbbentő. Főleg, amikor megtudjuk, hogy Budapest első és második kerületéből is érkeztek a tűzoltók a helyszínre. Mellesleg hozzátették, hogy ha a területükön bármi is lángra kapna, akkor Székesfehérvárról kellene segítséget kérniük...