Az első magyar turistaút a szlovákiai Kínai Fal impozáns romjai mentén haladva a Pokol kapujához vezet.

Fedezd fel a varázslatos tájat, ahol a sziklakilátókról lenyűgöző panoráma tárul eléd, és a tó partján a természet csendje ölel körül. A régmúlt titkai között megbúvó, lepusztult várromok sötét legendái és érdekes történelmi emlékek, mint például a szlovákiai "kínai falnak" is nevezett Fossa Giganteum, mind-mind izgalmas felfedezésre várnak. A Selmeci-hegység legmagasabb csúcsa, a 1009 méter magas Szitnya, csupán egy órányira található a határtól, és az 1800-as években itt rajzolták meg az első európai, egyben magyar turistautat. A hegy megmászása könnyed élvezet, amely tökéletesen összekapcsolható a közeli Selmecbánya felfedezésével, amelyet a legszebb szlovák városok között tartanak számon. Itt a múlt és a jelen találkozik, és minden lépés egy új kaland ígéretét hordozza.

Mióta Mikszáth e sorokat papírra vetette, az idő valóban jelentős fordulatot vett: „Uraim, képzeljétek el, ha a pokolban egyszer az ördögöknek az a merész ötlete támadna, hogy várost építsenek, az bizonyára olyan lenne, mint Selmecbánya.” Kedves olvasóm, ha még nem látogattad meg ezt a furcsa országot, képzeld el magad körül háromezernyi hegycsúcsot, és annyi völgyet, amennyi csak a szem ellát. Képzelj el egy tucat sziklát, amelyeket sokféle formájú házakkal ékesítettek, melyek elülső része gyakran három emelet magas, míg hátsó része szerényen simul a hegy oldalához. Amikor az eső elmarad, a szél vadul süvít a kanyargós utcák és rejtett sikátorok között.

Az elmúlt 140 évben a bányák bezártak, az óvárost úgy kiglancolták, hogy UNESCO Világörökség-listás műemlékrezervátum lett, és mint ilyen, Szlovákia egyik legnagyobb turistamágnesévé vált. Novemberben szerencsére nincsenek tömegek, Selmecbánya éli nyugodt életét, és ha szerencsénk van, a késő ősz ellenére eső sem esik, szél se sivít. Nekünk pedig úgy tűnik, szerencsénk van amikor megérkezünk ide, hogy megmásszuk a város melletti hegyet, az 1009 méter magas Szitnyát (szlovák nevén Sitnót).

A kalandunk kiindulópontja a festői Bacsófalvi-bányató, más néven Počúvadlianske tajch, ahol egy hangulatos parkoló vár ránk. Ez a helyszín ugyanakkora távolságra található a fővárostól, mint a Bükk, így remek kirándulási lehetőség. Az autóval történő utazás mindössze 2,5 órát vesz igénybe, míg buszra ülve kétszer ennyi időt kell szánnunk az útra. Miután kiszálltunk az autóból, nem sietünk a hegyek felé; inkább egy kellemes sétával kerüljük meg a tavat, hogy megcsodálhassuk a környező táj szépségét.

A parton a novemberi hűvösben is többen sétálgatnak, a bányató a selmeciek egyik pihenőhelye. Nyáron persze sokkal többen vannak itt a strandon, tele van a tó úszkálókkal, most legfeljebb néhány kacsa krallozik hápogva. Titkos célom, hogy a tópartról egészében tükröződve csodáljam meg a zimankós Szitnyát, és lecsekkoljam Mikszáthot, akinek leírása szerint a hegy "erővel húzza aszott keblére felhő-szeretőit", ha pedig tiszta az ég, mint jelen esetben, "duzzog a vénlány, fölfújja magát". Sajnos a vénlányból nemhogy aszott keblet, de mást sem látni a költői képekre érzéketlen Petrov-hegy (949 m) takarása miatt.

A bányatótól a Blaskó-terasznál (Terasa u Blaškov) búcsúzunk, ahonnan a Z jelzésű túraút meredek emelkedőjére lépünk. A széles, köves ösvényen haladva tölgyek, bükkök és fenyők között kapaszkodunk felfelé a Kaňova-forrás irányába, ahol friss, hűsítő vizét kóstolhatjuk meg. A forrás után kilépünk az erdő zöld fészkéből, és a csúcs lábánál elterülő Tatár-rétre (Tatárska lúka) érkezünk, ahonnan már jól látható a Szitnya-plató szélét védelmező Téry-torony sziklaszála. E ponton a Z jelzésű túraút K jelzésűvé alakul, és folytatjuk utunkat a hegy teljes keresztül szelésére.

A Téry-torony csúcsához vezető meredek hegyoldalon való feljutás nem tűnik könnyű feladatnak, de a nemzeti park gondoskodott arról, hogy a látogatók számára élvezetesebb legyen az út: egy ügyesen kiépített fémlépcső-kígyó segíti a mászást. Csak lépkednünk kell a 30 emelet magas sziklafalon felfelé. Útközben egy figyelemfelkeltő tájékoztató táblával találkozom, amelyen Ptolemaiosz híres, időszámításunk előtt készült Magna Germania térképe látható. És mi található a térkép közepén? Természetesen a Szitnya, a régi elnevezése szerint Setina. Bár a térkép nem mentes a pontatlanságoktól, és a történelmi adatok is meglehetősen zavarosak, egyes források szerint ez lehetett az első írásos említése a Szitnyának (Sitno).

De a történet itt nem ér véget. A Setina vonulata mellett a térképen egy másik érdekes képződmény, a Sarmata montes található. A történészek szerint ez a terület a legendás Szarmata fal része, amely a szlovákiai kínai falhoz hasonlítható, más néven Óriások fala vagy Fossa Giganteum. Ez a védelmi rendszer a mai Magyarország területén található egykori Csörsz-árka északi kiterjesztésének tekinthető. Az ókorban a szarmata törzsek e különleges árokrendszer és töltés kombinációjával, faszerkezetekkel megerősítve próbálták megóvni magukat a germánok északi támadásaitól az Alföldön. Manapság ezek a védelmi vonalak inkább csak elméleti síkon léteznek, és a múlt nyomait a föld felszíne alatt kereshetjük.

Akár igaz, akár nem, a Szitnya szélén meredező Téry-torony (Téryho veža) kitűnő kilátóhely, ahonnan még a szarmaták is messziről kisasolhatták a rossz szándékkal érkező germánokat. Mi közvetlenül magunk előtt csak a Tatár-réten bóklászó túrázókat látjuk, távolabbra tekintve a Selmeci- valamint a Strázsói-hegység hasonló magasságú (ezer méter körüli) hegyeit, északkelet felé fordulva pedig az Alacsony-Tátra havas vonulatait.

A kilátóhely a Szitnya hegyének lapos, terjedelmes tetején helyezkedik el, így egy kellemes séta során könnyedén elérhetjük a legmagasabb pontot. A hegy csúcsát egy filagória ékíti, amely pihenőhelyként és kilátópavilonként szolgál, kényelmesen elhelyezkedve egy kis dombocskán. Sajnos, ezen a novemberi napon zárva találjuk, így nem tudunk belépni, hogy felfedezzük a belső teret, ahol a Sitno-hegy történetével, valamint gazdag állat- és növényvilágával kapcsolatos izgalmas kiállítást tekinthettünk volna meg.

Annyit azért lehet tudni, hogy a fazsindelyes kilátó a mai Szlovákia területének, így az akkori Magyar Királyságnak is első turisztikai objektuma lehetett, 1736 körül építtette fehér andezitből Koháry András József főispán, a szitnyai vár tulajdonosa. Az épület 1852-ben egy villámcsapás következtében porig égett, majd 30 év múlva, az akkoriban Selmecbányán élő Téry Ödön és a helyi turistaegyesület kezdeményezésére Coburg Fülöp herceg újjáépíttette és a túrázóknak ajándékozta. De nemcsak az itteni kilátó volt az első a maga nemében, hanem ide kötődik az első hazai turistaegyesület, a Szitnya Klub megalapítása is. Sőt, Európa első jelölt turistaútvonalát is itt festették fel.

A tetőn, közvetlenül a közelben, egy impozánsabb épület is áll: a Chata Andreja Kmeťa, amely a neves szlovák régész-geológus-botanikus tiszteletére kapta nevét. Nagy örömmel ellátogatnánk ide, már csak a híres káposztaleves miatt is, amely remekül esne a hűvös időben. Sajnos azonban a téli hónapokban a ház nem mindig tart nyitva. Így hát elhaladunk mellette, majd a közeli adótorony felé vesszük az irányt, hogy lesétáljunk a hegy déli oldalán magasodó sziklafal tetejére. Itt több sziklakilátó vár ránk, ahonnan csodálatos panoráma nyílik a teljes magyar tájra, a távolban pedig a Börzsöny kéklő vonulatai tűnnek fel.

A kilátóponttól a szlovák tájat uraló adótorony széles útján haladunk, miközben az enyhe lejtőn kanyargunk a szitnyai vár keleti sziklafala felé. A romok, amelyek a hajdani erődítmény maradványai, sajnos az idő múlásának nem éppen kedvező hatásait viselik magukon. A kőhalom kontúrjai alapján első pillantásra nehezen kivehető, hogy egykor milyen impozáns vár állt itt, mely büszkén őrizte a környék történelmét. A vár építése a 12. századra tehető, de írásos említése csak 1548-ból származik, amikor a császári magyar csapatok kiűzték Balassa Melichar rablóbárót, mivel attól tartottak, hogy összefog a törökökkel. A hely szelleme és múltja még mindig érezhető, ahogy a szél fúj a romok között.

Egy régi legenda szerint a hegy belsejében levő sziklacsarnokban sokkal nagyobb vár található, ahol Stojmír herceg fiainak hatalmas lovagjai állnak kővé dermedve, egyik lábukkal a lovuk nyergében, és várják, hogy baj esetén szólítsák őket. A hírt az öreg kapuőr fogja elvinni nekik, aki hétévente feljön a Szitnya tetejére és a négy égtáj irányába beleüvölti a kérdést a levegőbe: Szükség van ránk? Ha nem érkezik válasz, visszabattyog a sziklacsarnokba, és vár a következő hét év végéig. Szerencsére mi nem találkozunk vele.

A vártól folytatjuk lefelé az utat a K jelzés nyomában a Vlčia jama (Farkas-gödör) nevű nyeregig, ahol átható, szinte harapható fenyőfaillat fogad. Itt rátérünk a Szitnyát dél felől, a lábánál megkerülő S jelű túraösvényre. A lassan hanyatló nap aranyló fényében eszembe jutnak a legendák a hegy mélyébe ásott kincsekről, a megnyúló árnyékok pedig felidézik, hogy a régi hiedelmek szerint a Szitnya maga a pokol kapuja. Bél Mátyás 18. századi író és tudós konkrétan azt állította, hogy a Sitno szó a "pokol" szóhoz kapcsolódik, és elméletét egy általános szlovák átokkal támasztotta alá: "Sitno with you".

Ahhoz, hogy a hangulat igazán magával ragadó legyen, a sötét éjszakában érkezünk vissza a Bacsófalvi-bányató mellett elterülő Blaskó-teraszhoz. A terasz vidám fényei és a gőzölgő, ízletes gulyásleves illata messze elűzik a sötétség árnyait. A vacsorát követően ellátogatunk Selmecbányára, hogy felfedezzük a szállásunk környékén megbújó vendéglátóhelyek sokszínű kínálatát.

Az útvonal nagyítható túratérképen:

Másnap a festői óvárosi Szentháromság téren kezdjük felfedezőutunkat, amely Selmecbánya szívében található. A tér ék alakban emelkedik, és a reneszánsz, valamint barokk stílusú épületek szoros összefonódása lenyűgöző látványt nyújt. Nehéz elhinni, hogy valaha itt bányák álltak, ahol az a bizonyos ezüst került a felszínre, amely a város gazdagságát alapozta meg. A felújított műemlékek nem a Mikszáth által megidézett sikátorok árnyait, hanem Selmecbánya fénykorának dicsőségét idézik fel. A tér szélesebbik végén emelkedik a tekintélyes Pestis-emlékmű, amely a 1710-es évek szörnyű járványának 6000 selmecbányai áldozatának állít emléket, egyben figyelmeztetve minket a múlt sötét pillanataira.

A térről felfelé lépkedve az Óvár irányába tartunk, amely eredetileg a 12. század végén plébániatemplomként állt, ám a török veszedelem idején erődítménnyé alakították. Sajnos a nehéz kapu zárva marad, így, mint egy lógó orrú janicsár, a szomszédos dombok utcáira indulunk, ahonnan már egy kis betekintést nyerhetünk a tájra. A dimbes-dombos városkát behálózó kis lépcsősorok egyikét választjuk, melyek különlegessége, hogy a csúcsukra érve mindig egy újabb csodás kilátópontra bukkannunk, ahonnan különböző nézőpontokból csodálhatjuk meg Selmecbányát.

A selmeci polgárok a török időkben nem elégedtek meg a templomerőddé alakított Óvárral, építettek nem messze tőle egy másik várat 1571-ben, amit egyszerűen csak Újvárnak neveztek el. Fehér színű, érdekesen tömzsi alakja meghatározza az egész város karakterét, az pedig külön öröm a közelben lakóknak, hogy nyáron negyedóránként trombitaszóval jelzik az idő múlását. Igaz, ez még mindig jobb hanghatás, mint a közeli zsindelytetős Klopačkáé, ahol régen egy fatáblát csapkodtak hajnalonta jó hangosan, hogy jelezzék a bányászoknak: ideje munkába indulni. Novemberi turistaként az Újvárba sem jutunk be, kezdjük megszokni.

Városi felfedezőutunk harmadik állomásához el kell gyalogolnunk a teljes felsővároson, majd a keleti irányban felfelé kapaszkodnunk a 726 méter magas Scharfenberg csúcsára, ahol a Felső templom trónol. Ez a hely nemcsak Európa egyik legszebb Kálváriáját övezi, hanem lélegzetelállító panorámájával is elkápráztatja a látogatókat. A kilátás önmagában megér egy látogatást, de a Kálvária stációinak szobrai is figyelemre méltóak, hiszen azokon található régi, magyar nyelvű feliratok mesélnek a múlt titkairól.

A magyar nyelvű feliratok számos helyszínen fellelhetők, például az evangélikus líceum weboldalán, ahol említést nyer, hogy a Szentháromság téren Petőfi Sándor is diákoskodott. Emellett sok más helyen is hallani magyar szót. Nyolc kilométeres városi túránk során, ami 350 méternyi szintemelkedést tartalmaz, végül egy jól elrejtett ingyenes parkolóhoz érkezünk, ami a központ felett helyezkedik el. Itt, a kocsiba pattanva, útnak indulunk Magyarország irányába.

A Szitnya megmászása oda-vissza akár egy napba is könnyedén belefér, és garantáltan nem fogunk kimerülni tőle. Ha már a környéken járunk, érdemes szánni egy plusz napot Selmecbányára is. Az árak kedvezőek, a panoráma lenyűgöző, ráadásul magyarul beszélő emberekkel is összefuthatunk.