A mozi váljon a remény szentélyévé: Leó pápa találkozott a filmipar jeles alakjaival - Vatican News

Szentévi audiencián fogadta a pápa a mozi és a film nemzetközi világának több, mint 160 képviselőjét; színészeket, rendezőket és más szakembereket. A 130 éve született mozgókép nemcsak szórakoztatni képes, hanem megnyitni az ember lelkét, új szemmel láttatni a valóságot, elgondolkodtatni, és főként reményt adni. Legyenek a béke és a remény építői - kérte tőlük XIV. Leó pápa.

A Kelemen-teremben zajló szombati audiencián a Szentatya hosszasan elidőzött a filmkészítés terén dolgozó rendezők, színészek és szakemberek társaságában, egyenként köszöntve őket. Beszédében kiemelte, hogy a mozi, mint fiatal művészet, álmodozó és kissé nyugtalan természetű, még ha már a századik évfordulóját is ünnepli. Éppen ezekben a napokban ünnepeljük a mozi 130. születésnapját, hiszen a Lumière-fivérek 1895. december 28-án mutatták be első nyilvános filmvetítésüket. A mozi kezdetben csupán fény-árnyék játékának tűnt, amely szórakoztatott és elkápráztatott, ám hamar kiderült, hogy ezek a vizuális elemek sokkal mélyebb valóságokat képesek megjeleníteni. Kifejezhetik az élet iránti vágyakozást és megértést, a nagyság és törékenység kettősségéről mesélnek, valamint a végtelenség utáni nosztalgiát is hirdetik.

Leó pápa szívből köszöntötte a filmipar képviselőit, elismerve a mozi jelentőségét, mint a népi művészet legmagasabb formáját, amely mindenkihez eljut és mindenki számára készült. Amikor a filmszalag fénye felragyog a sötétségben, a lélek érzékei azonnal felélénkülnek. A mozi nem csupán szórakozást nyújt, hanem képes az emberi lélek mélységeit feltárni, elmesélve a lelki utazásokat, amelyeken mindannyian részt veszünk. Az egyik legnagyobb ajándéka a film művészetének az, hogy lehetőséget ad a nézőknek arra, hogy befelé forduljanak, új perspektívából szemléljék életük bonyolultságát, és néha újra rátaláljanak arra a cseppnyi reményre, ami nélkül létezésünk hiányos marad. Vigaszt nyújt a tudat, hogy a mozi nem csupán mozgó képek sorozata, hanem a remény erejének mozgósítása is! - hangsúlyozta a Szentatya.

Amikor belépünk egy moziterembe, valójában egy varázslatos küszöböt lépünk át. A sötétség és a csend ölelése alatt a szemünk újból felfedezőútra indul, a szívünk megnyílik a lehetőségek előtt, az elméink pedig kaput nyitnak az eddig ismeretlen világok felé. A művészet nem csupán szórakozás, hanem mély koncentrációt követel meg – ezt jól tudják mindazok, akik a filmipar színfalai mögött dolgoznak. Műveikkel párbeszédet kezdeményeznek a közönséggel, a könnyed szórakozásra vágyókkal és azokkal is, akik a nyugtalanságban keresik az értelmet, az igazságot és a szépséget. Ma már digitális képernyők tucatjai vesznek körül minket, az információáramlás folyamatos, szinte megállíthatatlan. A mozi azonban ennél sokkal gazdagabb: vágyak, emlékek és kérdések kereszteződése, ahol a fény átszeli a sötétséget, és a szó találkozik a csenddel. Egy kibontakozó történetben a tekintet új formákat ölt, a képzelet határai kitágulnak, és még a fájdalom is új értelmet nyerhet. Itt, ebben a varázslatos térben minden egyes pillanatban újra és újra felfedezhetjük az élet titkait.

Városaink szívét a mozi és a színház fűszerezi meg, gazdagítva ezzel mindennapjainkat és emberségesebbé téve közösségeinket. Az igazi életérzés a városban a kulturális terekben rejlik, ahol lehetőségünk nyílik találkozásokra és kapcsolatok kialakítására, nap mint nap. Azonban sajnálatos módon szembesülünk a mozitermek ijesztő leépülésével, és sokan attól tartanak, hogy a filmművészet és a moziélmény jövője veszélybe került. Leó pápa arra ösztönzi az intézményeket, hogy ne fogadják el ezt a helyzetet, hanem együttműködjenek a mozi társadalmi és kulturális értékeinek megerősítése érdekében. Az algoritmusok logikája csupán a bevált megoldásokat erősíti, míg a művészet megnyitja az utat a lehetőségek előtt. Nem szükséges, hogy minden azonnali és kiszámítható legyen: óvjuk meg a lassúságot, ha szükséges, a csöndet, amikor éppen beszédes, és a sokszínűséget, amikor provokál. A hiteles mozi nem csupán vigaszt nyújt, hanem megszólít minket. Nevén nevezi azokat a kérdéseket, amelyek mélyen legbelül foglalkoztatnak, és olykor a könnyeket is, melyek létünket terhelik, még ha nem is tudtunk róluk.

A szentév alkalmával az egyház arra ösztönöz minket, hogy zarándokoljunk a remény világába. A filmipar képviselőinek jelenléte és folyamatos kreatív tevékenysége ragyogó jelként tündököl. Ahogyan a világ minden tájáról érkező zarándokok Rómába tartanak, úgy ők is a képzelet zarándokai, akik értelem után kutatnak, a remény történeteit mesélik el, és az emberség hírnökei. Az általuk megtett utazás nem távolságokban mérhető, hanem képek, szavak, érzések, megosztott emlékek és közös vágyak formájában. Ez az emberi tapasztalatok misztériumába vezető zarándoklat képes felfedezni a szépséget a fájdalom árnyékában, és reményt találni a háború és erőszak tragédiái között. Az egyház tiszteletteljesen tekint a filmipar képviselőire, akik a fény és az idő, az arcok és tájak, a szavak és a csend közötti harmóniát teremtik meg. Szent VI. Pál kifejtette, hogy ha ők az igazi művészet barátai, akkor az egyház barátai is. A világunk, amelyben élünk, elengedhetetlenül igényli a szépséget, hogy elkerülje a kétségbeesést. Leó pápa is megerősítette ezt a barátságot, hangsúlyozva, hogy a mozi a remény laboratóriuma, egy olyan tér, ahol az ember szembenézhet önmagával és saját sorsával. A Szentatya arra kérte őket, hogy a mozi váljon a Lélek művészetévé.

Korunkban elengedhetetlen, hogy megjelenjenek a remény, a szépség és az igazság harcosai, akik művészetük révén képesek világunkat gazdagítani. A film, mint médium, különleges erővel bír, hiszen védelmezheti és őrizheti az emberi méltóságot. Ne riadjanak vissza attól, hogy szembenézzenek a világ fájdalmával! Az erőszak, a szegénység, a száműzetés, a magány, a függőségek és a feledésbe merült háborúk mind-mind sebek, amelyek arra várnak, hogy felfedezzék és megosszanak velünk. A nagyszerű film nem a fájdalmat használja ki, hanem kísérletet tesz arra, hogy feltárja azt. Ezt tette minden jelentős rendező. Az emberi szívben rejtőző bonyolult, ellentmondásos, sőt olykor sötét érzéseknek hangot adni nem más, mint a szeretet aktusa. A művészetnek nem szabad elfordulnia a törékenység titkaitól; inkább meg kell hallgatnia, és időt kell szánnia rá. A mozi, anélkül hogy didaktikus lenne, hiteles művészi formáival képes formálni a világra való rálátásunkat.

A filmkészítés közösségi munka, a rendező és a színészek bravúrján túl több száz szakember zsenialitása szükséges hozzá: asszisztensek, futárok, kellékesek, elektrotechnikusok, hangmérnökök, sminkesek, fodrászok, jelmeztervezők, helyszín - és felvételvezetők, fényképészek és zeneszerzők, forgatókönyvírók, vágók, a speciális effektusok felelősei, producerek - remélem, nem hagytam ki senkit, sokan vannak! - tette hozzá mosolyogva Leó pápa. Minden hang, gesztus, szakértelem együtt hozza létre a műalkotást. Testvéri és együttműködő légkörben vessék latba tehetségüket! A mozi maradjon mindig a találkozás helye, otthon azoknak, akik a dolgok értelmét keresik, legyen a béke nyelve. Soha ne veszítse el azt a képességét, hogy meglepjen, és továbbra is mutassa föl akár csak egy kis töredékét is Isten misztériumának. Legyetek a remény kézművesei! - búcsúzott a filmvilág képviselőitől XIV. Leó pápa.