A magyar "Vissza a jövőbe" című film már 1942-ben megvalósult.
Felfedeztük Karády Katalin újjászületett sci-fi remekművét, a Szíriuszt, amely egy új dimenziót nyit meg a mozi világában.
Több mint negyven évvel azelőtt, hogy Doc Brown és Marty McFly elindultak volna a DeLoreannal a Vissza a jövőbe című kultikus filmben, egy magyar őrült tudós is belevágott a múlt felfedezésébe fiatal segítőjével. De a hasonlóságok itt még nem érnek véget, hiszen az 1942-es Szíriusz történetének középpontjában is az időutazás áll, ahol a főszereplő a saját családja múltjában találja magát. Egy adott pillanatban ő is szembesül azzal a kérdéssel, hogy a jelenléte milyen következményekkel járhat, és hogy ezzel esetlegesen időbeli paradoxont idézhet elő.
Hamza D. Ákos frissen restaurált filmje nem egészen úgy definiálja a sci-fi műfaját, ahogyan azt ma megszoktuk (a befejezésben rejlő fordulat miatt, de erről később bővebben is szólok). Mégis, vitathatatlan, hogy az elsők között alkalmazott olyan dramaturgiai és tematikai elemeket, amelyek mára már alapvetőnek számítanak a sci-fi világában. Ugyanez a helyzet az adaptáció forrásával is: Herczeg Ferenc azonos című, 1890-ben megjelent novellája egy évvel megelőzi H. G. Wells klasszikusát, Az időgépet, így különösen figyelemre méltó a párhuzam.
Ami a konkrét cselekményt illeti, az író nem akart túl nagyot álmodni, szereplői így csak 100 évet utaznak vissza az időben Mária Terézia korába, és a filmverzióban is ide érkeznek meg, csak éppen az akkori jelenből, 1942-ből. A főszereplő, a kicsapongó életet élő Tibor Ákos gróf (Szilassy László) a nagy hozomány reményében jelentkezik egy bizonyos Sergius professzor (Baló Elemér) hirdetésére, aki a lányát szeretné kiházasítani. Kiderül, hogy a férfi épített egy időgépet, és ráveszi a grófot, hogy teszteljék közösen a találmányát, így végül 1742-ben kötnek ki. Ákos az ősei kastélyában találja magát, ahol ükapja, Tibor Gergely gróf ad éppen estélyt az osztrák főnemesség krémjének. Ákos a család erdélyi rokonának adja ki magát, és közben beleszeret a vendégség szórakoztatására odarendelt olasz énekesnőbe, Beppo Rosinába, akit a korszak egyik legnagyobb sztárja, Karády Katalin alakít.
A Szíriusz nem csupán egy romantikus kalandfilm, hanem valójában Ákos gróf karakterének bátorságát és egyediségét hirdeti. A professzor figyelmeztetése, hogy ne árulja el származását, csupán egy apró részlet a történetben; Ákos azonban nem hajlandó álcázni magát. A rizsporos parókát viselő nemesi társadalom szigorú normáit megkérdőjelezve, már önmagában is megdöbbentő, hogy gróf létére egy énekesnő társaságát keresi, és mindezt az osztrák bárónő iránti udvariasság nélkül teszi. Ez a kontraszt humorforrást kínál, hiszen Ákos karaktere merőben eltér a karót nyelt osztrák arisztokráciától. Ugyanakkor a film készítői nem csupán szórakoztatni akarnak, hanem komolyan veszik a nacionalista eszméket, amelyek a történet hátterében megbújnak, így a nézők számára nem csupán egy szórakoztató kalandot, hanem egy mélyebb társadalmi üzenetet is közvetítenek.
Keresve a szövetségeseket, a korabeli magyar történelem neves alakjaival találkozik, mint Gvadányi József, aki a Hidassy Sándor álnév alatt is ismert, és Orczy Lőrinc, aki Szapáry Sándorként vált népszerűvé. E két figura mellett különleges szövetségek és barátságok szövődnek, amelyek formálják a korszak szellemiségét és eseményeit.
az osztrákellenes megnyilvánulások a novellában a Monarchia éveiben jelentőséget kaptak, azonban figyelembe véve, hogy a film bemutatásának időpontjában már három éve dúlt a világháború, elképzelhető, hogy az adaptáció mögött politikai utalások húzódtak meg. Nem meglepő tehát, hogy az 1942-es Velencei Filmfesztiválon, amely a fasizmus árnyékában zajlott, a produkció díj nélkül távozott. Hamzáék célja elsődlegesen a szórakoztatás volt, és ehhez hasonlóan alkalmazták azt a formulát, amelyet a korszak többi, időutazás nélküli közönségfilmje is követett. A cselekmény gyorsan halad, a szellemes párbeszédek és riposztok folyamatosan váltják egymást, a látványos táncjelenetek menetrendszerűen érkeznek, és a megfelelő pillanatokban Karády Katalin is dalra fakad. A Szíriusz ebből a nézőpontból újszerűnek tűnik, ugyanakkor retrográd is, azaz...
A kép megtekintése után spoileres rész következik a kritika folytatásában!
A Szíriusz a mából nézve is tanulságos és szórakoztató produkció - a Nagy András operatőr közreműködésével restaurált film pedig látványosságként sem utolsó. Egyedül csak azt sajnálhatjuk, hogy az alkotók az akkoriban úttörőnek számító koncepciót zárójelbe teszik a fináléban, és komfortosabb műfaji vizekre eveznek vissza. A gróf ugyanis, miután megsérül a saját ükapjával vívott párbajban, a jelenben találja magát, és mint kiderül, az "időgép" csak pár másodpercet töltött a levegőben, így minden, amit 1742-ben átélt, lázálom volt csupán. Ha ugyanezt a történetet ma filmesítenék meg, alighanem a nézőre bíznák annak eldöntését, hogy melyik verzió az igaz - a Szíriusz is meglebegteti ezt a változatot, és aztán elveti -, de 1942-ben a fősodorban még nem volt divat ilyen posztmodern megoldásokkal kételyek közt hagyni a közönséget. Más kérdés, hogy az az ötlet, a professzor lánya valójában Rosina unokája - és mindkettőt Karády alakítja - csak a mából hathat elcsépeltnek, 80 évvel ezelőtt joggal érezhették úgy magukat a nézők, mint mi egy csavaros Nolan-thriller végén.
