A korábbi Európa-bajnoki ezüstérmes öttusázó most edzői pályára lépett, ahol tapasztalataival és tudásával segíti a fiatal tehetségeket.

A lignanói ifjúsági viadalon a kombi versenyt követően értékelték a teljesítményeket. Balról jobbra látható Szloboda József, Málits István és Vitéz László.

Málits István, a Volán Fehérvár vívóedzője, izgalommal idézi fel barcelonai emlékeit, ahol korábban már többször, a felnőtt válogatott keretével edzőtáborozott. „Bár elsősorban munkáért mentem, Barcelona mindig is különleges élmény volt számomra” – mondja. „Szerencsésnek érzem magam, hiszen versenyzőként számos helyre eljutottam. Nehéz kiválasztani a kedvenc városomat, hiszen sok településhez különleges emlékek fűznek, főleg az eredmények miatt. Ha azonban a látnivalókat, a hangulatot és az éghajlatot nézem, akkor Barcelona mindenképpen a csúcs.” Most az U17-es Európa-bajnokság apropóján tért vissza, mint szövetségi vívóedző. „Természetesen nagyon örültem Nemere, vagy ahogy sokan ismerik, Némó aranyérmének, amit csapatban és váltóban szerzett. Az egyéni negyedik hely is szép teljesítmény, de mivel ő sorozatban a harmadik nemzetközi versenyén is éppen lemaradt a dobogóról, először szomorú voltam az eredménye miatt. Sajnos a víváson ment el számára a jobb helyezés.”

Málits is a szövetség képviseletében készül útra a közelgő világbajnokságra, amely Dél-Afrikában kerül megrendezésre.

Még nem volt alkalmam felfedezni az országot, de úgy érzem, hogy hasonló méretű viadal eddig nem zajlott itt. Ha visszatekintve az elmúlt húsz év nemzetközi eseményeire kutakodok, csupán egy U19-es világbajnokságot találok, amit talán 2007-ben Pretoriában rendeztek. Az már régen volt. Amikor külföldi versenyekre utazom, mindig igyekszem segíteni az egész csapatnak, nem csupán a Volán Fehérvár sportolóinak; mindenki számíthat rám. Jelenleg szövetségi vívóedzőként dolgozom, és itt tudom a legjobban támogatni a fiatalokat. Ha valaki szeretné, hogy segítsek a felkészülésben, vagy ha tanácsot kér, igyekszem hozzájárulni a fejlődéséhez. Szinte minden hazai versenyen ott vagyok, kivéve a fehérvári junior világbajnokságot, amikor a barcelonai esemény miatt nem tudtam részt venni. Főként a vívás területén tevékenykedem, de a többi sportágban is segítek: úszáson részidőket mérek, lövészeten figyelek, és az OCR versenyeken videózok, amit később elemezünk. Természetesen hangosan szurkolok a csapatomnak is. Emlékszem, 2022 szeptemberében részt vettem edzőként az első nagyobb nemzetközi rendezvényemen Olaszországban, Lignanóban, ahol az U17-es és U19-es világbajnokság zajlott sok Volános sportolóval. Azóta minden évben legalább két utánpótlás nemzetközi versenyen részt vettem.

Related posts