A klímahisztéria túlszárnyalta a tudományos érvelést | Demokrata
A cikk e-mailben való megosztásához kérjük, kattintson ide, vagy másolja ki a következő linket, és küldje el: https://demokrata.hu/tudomany/a-klimahiszteria-legyozte-a-tudomanyt-918440/
A hetvenes években a világ szinte rettegve figyelte, ahogy a jégkorszak rémképe vonult fel a horizonton, és sokan attól tartottak, hogy a fagyos ölelés végleg elnyel minket. Ma viszont a felmelegedés fenyegetése áll a középpontban, és a légkörbe jutó szén-dioxid és metán csökkentése sürgető feladattá vált. Vajon valóban félnünk kell, vagy elegendő csupán aggódnunk?
- Jobban tesszük, ha megpróbáljuk megérteni, hogyan alakult ki a jelenlegi éghajlat, és miért a klímahisztériás pánik. Ha az utóbbiról beszélünk, tudni kell, hogy egy Nobel-díjas svéd kémikus, Svante August Arrhenius tette közismertté a szén-dioxidot egy 1896-os publikációval. Ő megállapította, hogy a levegőben lévő szén-dioxid és a vízgőz együtt hozzák létre azt az üvegházhatást, ami melegíti a Földet. Ennek akkor mindenki nagyon örült, hiszen a bolygó ötvenszeres hangsebességgel rohan a világűrben, vagyis egy -270 fokos külső térben, és egyebek mellett az üvegházhatás teszi lehetővé a normális életkörülményeket. A tudósok ezért évtizedeken át áldásnak tekintették a szén-dioxid jelenlétét a légkörben.
Hogyan vált mindez átokká?
- Arrhenius publikációja alapján a szakértők elkezdték számolgatni, hogyan fog változni az éghajlat. Kiszámolták, hogy egy új, nagy mértékű lehűlés következik, így a 70-es években már föld alatti bunkereket kezdtek építeni az emberek, hogy elkerüljék a fagyhalált. A fordulatot ebben a kérdésben az 1984-1985-ös angliai bányászsztrájk hozta el, amibe majdnem belebukott a Margaret Thatcher vezette kormány. A Vaslady, hogy letörje a sztrájkot, megegyezett az akkori zöldszervezetekkel, hogy követeljék a szénbányák bezárását, mondván, a szénfelhasználás következtében veszedelmesen felmelegszik a Föld. Ezt világszerte felkapták, és komoly üzleti és politikai vállalkozásokat építettek rá. A felmelegedéstől való rettegés gerjesztése uralomtechnikai eszköz lett, amihez hozzátartozik az ellenségképzés, egy tőlünk független veszedelem hirdetése, amitől félni kell, és az ígéret, hogy a regnáló politikusok majd megvédenek minket e veszedelmektől. E gyakorlat gazdasági, politikai, kulturális következményeit már ismerjük.
- Az éghajlat múltbeli eseményeiről viszont eddig még nem esett szó.
A földi éghajlatváltozásokról már viszonylag sok ismerettel rendelkezünk. Például tudományos kutatások alapján kiderült, hogy körülbelül 650-700 millió évvel ezelőtt egy jelentős esemény zajlott le, melynek következtében a Nap sugárzási intenzitása körülbelül 30 százalékkal csökkent. Ezen időszak alatt a Föld szinte óriási hógolyóvá változott, és még a Szahara területét is vastag hó- és jégtakaró borította. Ezt követően a klíma fokozatosan melegedni kezdett, és végül az átlaghőmérséklet 6-8 fokkal a mai szint fölé emelkedett, körülbelül 600 millió évvel ezelőtt pedig 22 Celsius-fok körül stabilizálódott. Ezen idő alatt a légkör szén-dioxid-tartalma drámaian megnövekedett, ami kedvezett a dús növényzet fejlődésének, valamint az óriásfák és a dinoszauruszok korának megjelenésének. Olyan evolúciós folyamatok zajlottak, amelyeket a mai emberek számára nehezen elképzelhető. Ez a korszak, melyet kisebb-nagyobb lehűlések, jégkorszakok és tömeges kihalások jellemeztek, az elmúlt 600 millió év körülbelül 95 százalékát foglalja magában.
Az elméletek alapján ennek a korszaknak a végét egy kisbolygó becsapódása okozta. Ennek a drámai eseménynek jelentős hatása volt a földi éghajlati viszonyokra is.
Körülbelül 65 millió évvel ezelőtt egy hatalmas katasztrófa következett be, amely alapjaiban rengette meg a Föld ökológiai egyensúlyát. Ez a globális esemény óriási kihalási hullámot indított el, és elindította a melegvérű emlősök fejlődését, amely végül elvezetett az ember megjelenéséhez. A kataklizma hatására a Föld forgástengelye is elbillent, és az azóta is imbolygó tengely olyan, mint egy búgócsiga. A Föld keringési pályája folyamatosan változik, akárcsak a dőlésszöge és forgási sebessége. A Nap sugárzása sem állandó, ami szintén hatással van a bolygó klimatikus viszonyaira. Évmilliókon keresztül az időjárás ingadozó volt: a tél folyamán egyes területek megfagytak, míg nyáron a hőmérséklet emelkedésével minden elolvadt, így nem alakultak ki állandó jégtakarók vagy gleccserek. Ez a helyzet kétmillió évvel ezelőtt kezdett megváltozni, amikor újabb lehűlés vette kezdetét, ami egy újabb jégkorszakot hozott magával. Azóta is jégkorszakban élünk, amely körülbelül 100-110 ezer éves ciklusokban váltakozik. Ezt a jelenséget a neves szerb tudós, Milutin Milanković kutatta és írta le. Milanković elmélete szerint a Föld keringési pályájának folyamatos változása miatt a Napból érkező sugárzás erőssége és beesési szöge is eltérő. Ezen túl a Föld tengelyferdesége 23,5 fokos, ami szintén ingadozik; ha ez a dőlésszög egy fokot változik, az éghajlati övek körülbelül száz kilométerrel eltolódnak észak vagy dél felé. Jelenleg észak felé mozdulunk el, ezért tapasztalhatunk melegedést. Milanković azt is meghatározta, hogy a Föld éghajlatában ciklikus váltakozások figyelhetők meg. Az elmélete alapján 100-110 ezer évenként következik be egy jégkorszak, amit egy interglaciális, azaz egy melegebb időszak követ, amely általában 5-6 ezer évig tart. Jelenleg egy ilyen interglaciális korszakban élünk, amely már több mint 11 ezer éve tart. A kérdés csupán az, hogy mikor térünk vissza a valódi jégkorszakba? Erre a válaszra még várnunk kell.
- Ciklikusságot az egyes civilizációk felemelkedésében és bukásában is megfigyelhetünk. Ebben szintén szerepet játszik a klíma változása?
Természetesen! Íme egy egyedibb megfogalmazás: - Igen, a bronzkor idején, ami körülbelül három-öt ezer évvel ezelőtt zajlott, az éghajlati övek jelentős eltolódáson mentek keresztül. Ennek következtében a melegebb éghajlatú területek aránya szembetűnően megnőtt. Ekkoriban a hőmérséklet 4-5 fokkal volt magasabb, mint a mai viszonyok. Például a mai Norvégia területén mediterrán jellegű szőlő- és bortermelés virágzott. Emellett másutt is hatalmas civilizációs fejlődés bontakozott ki. Ez az időszak a sumer birodalom felemelkedésének ideje is, amikor megépült Ur városa, megszületett az írás, és megalkották az első zikkuratot, amely rendkívüli mérnöki tudást igényelt. A sumerek már ismerték a Pitagorasz-tételt, valamint fejlett vízlépcső- és öntözőrendszereket hoztak létre, sőt, hajóztak a tengereken is. Az akkor élő emberek a globális felmelegedés kedvező hatásainak köszönhetően bőséges élelmiszerhez jutottak, így a háborúkra sem volt szükség. A Föld valódi Édenkertként tündökölt. Ám körülbelül 3000 évvel ezelőtt véget ért ez a paradicsomi időszak, és egy lehűlési periódus következett, amely egészen az időszámításunk előtti 200-300-ig tartott. E kor idilli emlékei tükröződnek az aranykorral és Atlantisz legendáival kapcsolatos történetekben.
A lehűlést követően bekövetkező felmelegedés jelentős hatással volt a Római Birodalom felemelkedésére is. A klímaváltozás kedvezőbb körülményeket teremtett a mezőgazdasági termelés számára, ami új lehetőségeket nyújtott a népesség növekedésére és a városok fejlődésére. Az éghajlat kedvezőbbé válása lehetővé tette a mezőgazdaság terjeszkedését, így a birodalom gazdasági alapjai megerősödtek, és elősegítették a kereskedelem fellendülését is.
- A meleg éghajlat megnyitotta Róma terjeszkedése előtt az utat észak felé, és újabb jólétet hozott az akkori Európának is. Akkoriban száraz lábbal lehetett átkelni a hágókon, mivel elolvadtak a gleccserek. Hannibál is könnyedén áthaladhatott az Alpokon. Gondoljunk a római légiók egyenruhájára, amely bár a hideg ellen egyáltalán nem védett, a légiók mégis eljutottak egészen Britanniáig. Csakhogy ismét változott a Föld pályája, tengelyének a dőlésszöge, és feltehetően a Nap sugárzási intenzitása is, újabb lehűlés kezdődött, az északon élő germán törzseknek már nem volt elegendő a megtermelhető élelmiszer, így elindultak dél felé. Megkönnyítette a dolgukat, hogy addigra a római államszervezet annyira korrumpálódott, hogy éppen e "klímamenekültekre" bízta a határvédelmet. A végeredmény ismert: a bevándorlók elfoglalták és feldúlták Rómát. Nem csak Róma bukott meg, birodalmak omlottak össze világszerte.
- A magyar honfoglalás is a klímaváltozásnak köszönhető?
A VIII-IX. században a lehűlés sötét évszázadait követően egy újabb melegedő időszak vette kezdetét. Az Árpád-kori magyarok, akárcsak a sumerek, egy rendkívül fejlett csatorna- és zsiliprendszert alakítottak ki a Kárpát-medencében. Ez a rendszer nem csupán az öntözéses mezőgazdaságot segítette elő, amely a mára kiszáradó Homokhátságon is fontos szerepet játszott, hanem a zsilipek révén védelmet nyújtott az ország számára a külső fenyegetésekkel szemben. A támadások idején a környező területeket elárasztották, így a vízfalak mögé szorították vissza az ellenséget; amikor a víz visszahúzódott, termékeny földek tárultak fel. Ez a bőséges időszak nem csupán gazdasági fellendülést hozott, hanem lehetőséget teremtett egy virágzó kultúra kibontakozására és a magyar királyság megalapítására is.
A középkori lehűlés, más néven kis jégkorszak, a történelem egy olyan időszaka, amely nemcsak az időjárásra, hanem az emberek életére is jelentős hatással volt. Az iskolai tananyag gyakran említi a hideg éghajlat következményeit, de érdemes mélyebben is megvizsgálni, hogy milyen konkrét következményekkel járt ez a jelenség. Először is, a mezőgazdaságra gyakorolt hatása drámai volt: a terméshozamok jelentősen csökkentek, mivel a fagyos időjárás és a rövidebb növekedési idény megnehezítette a növények termesztését. Ez éhínségekhez vezetett, amelyek sok középkori közösséget sújtottak, és az emberek életét alapvetően megváltoztatták. Másodszor, a hűvösebb időjárás miatt a népesség migrációra kényszerült. Sok közösség elhagyta korábbi otthonát, hogy melegebb területekre költözzön, ami társadalmi feszültségeket és konfliktusokat eredményezett. A középkori lehűlés szintén hatással volt a politikai helyzetekre. Az éhínségek és a népességmozgások destabilizálták a meglévő hatalmi struktúrákat, és hozzájárultak a háborúkhoz, lázadásokhoz, valamint a különböző uralkodók és dinasztiák közötti rivalizálásokhoz. Végül, a kultúra is szenvedett a klímaváltozás következményeitől. A művészetek és a tudományos fejlődés üteme lelassult, hiszen a középkori emberek elsődleges figyelmét az életfenntartásra és a túlélésre kellett összpontosítaniuk. Összességében a középkori lehűlés nem csupán egy meteorológiai jelenség volt, hanem egy komplex hatásrendszer, amely sok aspektusát formálta a középkori életnek.
Az 1300 és 1800 közötti időszak kis jégkorszaka súlyos következményekkel járt: éhínségek tomboltak, járványok terjedtek, és a népesség drámai mértékben csökkent. Abban az időben a klímatudósok úgy vélték, hogy ezek a szenvedések az emberiség bűneinek következményei, és a boszorkányok ármánykodásainak tulajdonították a katasztrófákat. Amikor a boszorkányégetések után az időjárás enyhülni látszott, sokan úgy értelmezték, hogy ez a megoldás a hideg, az éhínség és a pestisjárványok ellen.
- Az ezt követő felmelegedés hozta el azt a jólétet, ami lehetővé tette a felfedezéseket, a gyarmatosítást és új birodalmak felemelkedését?
Abszolút! Ez a folyamatosan felforrósodó időszak, hála a jó sorsnak, még mindig a miénk.
Milyen kapcsolatban áll a légkör szén-dioxid- és metántartalma az üvegházhatással?
A tiszta levegő szén-dioxid-koncentrációja körülbelül 400 ppm, ami 0,040 térfogatszázaléknak felel meg. Az utóbbi évtizedekben ez a szám folyamatosan emelkedik. Fontos azonban, hogy ne feledkezzünk meg más üvegházhatású gázok szerepéről sem, mint például az ózon, a metán, a nitrogén-oxidok, valamint a főként ipari tevékenységekből származó halogénezett szénhidrogének és a vízgőz. A zöldátállás célja, hogy jelentős mértékben csökkentse a 0,040-es szén-dioxid szintet. Ugyanakkor ez a törekvés kockázatokat is hordoz: a terméshozamok csökkenésével járhat, és ha a szén-dioxid szintje 0,020-ra csökkenne, az már a vegetáció pusztulásához vezetne, ami súlyos élelmiszerhiányhoz és éhínséghez vezethet.
- Ám tekintélyes tudósok állnak a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése mellett, mindannyian tévednének?
A szén-dioxid csökkentésére irányuló törekvések manapság hatalmas médiafigyelmet és politikai támogatást vonzanak. Miskolczi Ferenc, aki korábban a NASA légkörfizikusa volt, 60 évnyi légkörfizikai adatot elemezve fejlesztette ki saját klímaelméletét. Szerinte az éghajlat stabilitását elsősorban a víz körforgása befolyásolja, és a halmazállapot-változások alkotják a hidrológiai ciklust. Az így kialakult termikus egyensúly stabilnak tekinthető, függetlenül attól, hogy a légkörben mennyi szén-dioxid található. Az egyensúlyi állapot változhat azonban a Föld keringési pályájának vagy a Nap sugárzási intenzitásának módosulásával, illetve a sugárzás beesési szögének megváltozásával. Amikor Miskolczi az elméletét bemutatta a NASA vezetőinek, azt a választ kapta, hogy tovább dolgozhat, de az eredményeit nem publikálhatja, mivel azok ellentmondanak a hivatalos álláspontnak. Ferenc ezt nem fogadta el, és inkább lemondott. Később az éghajlat önszabályozása című könyvében osztotta meg kutatásai eredményeit. Más tudósok, köztük Nobel-díjasok is kritikusan viszonyulnak a globális klímahisztériához. A Climate Intelligence (Clintel) nevű független alapítvány nyilatkozatai gyakran elkerülik a nyilvánosságot, és amikor mégis felmerülnek, gyakran megpróbálják hitelteleníteni őket, illetve nem kapnak lehetőséget a megszólalásra az éppen aktuális klímakonferenciákon.
Állítása szerint a klímahisztéria mögött elsősorban üzleti és politikai motivációk húzódnak meg. De hogyan és miért? Az üzleti szféra számára a klímaváltozás kérdése hatalmas piaci lehetőségeket teremtett, hiszen a fenntartható technológiákra és zöld termékekre való átállás jelentős profitot ígér. Ezen kívül a politikai döntéshozók is profitálhatnak a klímaváltozásról folytatott diskurzusból, hiszen ez lehetőséget ad számukra, hogy támogatókat nyerjenek és új törvényeket vezessenek be, amelyek kedveznek bizonyos érdekcsoportoknak. Ez a helyzet arra sarkallja őket, hogy a klímaváltozás mértékét felnagyítsák, hogy ezzel alátámasszák saját céljaikat, legyen szó a közvélemény formálásáról vagy a gazdasági érdekek védelméről. Így a klímaválság narratívája nem csupán a környezet védelméről szól, hanem egy összetett hatalmi játékról is, ahol a gazdasági és politikai érdekek sokszor felülírják a tudományos tényeket.
Vegyük szemügyre a szén-dioxid-kibocsátási kvóták kereskedelmét. Ennek a mechanizmusnak köszönhetően hatalmas összegek forognak a globális piacon. Ám talán még ennél is jelentősebb üzletág a "dekarbonizálás" jegyében végzett zöldítési projektek, különösen a nap- és szélerőművek telepítése. Ha Magyarországot napelemekkel szeretnénk teljes mértékben ellátni, akkor bizony 600 millió négyzetméternyi területet kellene velük borítani. Ezen napelemek élettartama csupán 15-20 év, ami azt jelenti, hogy hatalmas, egymillió tonnányi veszélyes hulladék keletkezne. A paksi atomerőmű például évente körülbelül 80 tonna, azaz négy húsztonnás kamionnyi erősen radioaktív hulladékot termel. Ezen felül a napelemes rendszerek egyik fő hátránya, hogy jellemzően nyáron termelnek villamos energiát. Ezért a nyáron megtermelt áram egy részét téli tárolásra is szükséges lenne felhalmozni. Számításaim szerint, ha a világ összes akkumulátorát egy helyre gyűjtenénk, annak kapacitása körülbelül elegendő lenne az Európai Unió tagállamainak másfél órás energiaigényének kielégítésére. Azonban ha legalább fél évre szeretnénk elegendő zöldenergiát tárolni, akkor annyi akkumulátort kellene előállítani, amennyinek gyártása a világ húszéves GDP-jét emésztené fel. Ráadásul néhány év elteltével ott állnánk, hogy az egész folyamatot elölről kellene kezdenünk.
Mi a helyzet a szélkerekek világával?
- Azok is komoly karriert futottak be. A németek egész turbinaerdőt építettek fel. A szélkerekek alapozásához egyenként szükség volt nagyjából 2000 tonna betonra, 100 tonna betonvasra és a 30-40 emeletnyi magas tornyok, valamint a lapátok előállításhoz szükséges acélra, különleges fémötvözetekre és kompozit műanyagokra. Azt senki nem számolta ki, ezek előállítása vajon mekkora szén-dioxid-kibocsátással járt. De ezek működnek. Igaz, szeles időben esetleg túlmelegszenek, mert nem veszi fel az áramhálózat a megtermelt áramot. A túlmelegedés miatt pedig kigyulladnak. Ha ezt túlélik, akkor húsz éven belül le kell cserélni őket, vagyis újabb veszélyeshulladék-tonnákkal kell megküzdeni. De a gyártók és üzemeltetők jól járnak, hiszen támogatják őket az adófizetők pénzével. Ám ennél is nagyobb üzlet, hogy állami támogatás jár azért is, hogy a túltermelést, vagyis az elektromos hálózat túlterhelését megelőzzék. Óriási pénzeket zsebelnek be az üzemeltető cégek azért, hogy bizonyos időszakokban ne termeljenek. Minél többet nem termelnek, annál több pénzt vághatnak zsebre.
Úgy tűnik, jól értem, hogy a nap- és szélerőművek kiépítése és fenntartása olyan befektetést igényel, amely soha nem térül meg, ellentétben a víz- vagy atomerőművekkel. Kérdéses, hogy bármely civilizáció képes lenne ezt elviselni?
- Nem bírja el a nyomást. A közösségek és a társadalmak hatalmas erőfeszítései végül a profit formájában magáncégeknél kötnek ki. Nem csupán a nyugati civilizáció erőfeszítéseiről van szó; a folyamat mögött számos olyan alapanyag áll, mint például a ritkaföldfémek, amelyek bányászata szegény ázsiai és afrikai országok munkavállalóira hárul – különösen gyerekekre és nőkre. A bányákban dolgozók átlagéletkora csupán 40 év körüli, mivel a munka rendkívül veszélyes, sokkal inkább, mint az uránbányászat. Mégis, a világ figyelme elkerüli őket. E közben a nagyvállalatok, akik profitálnak ebből az iparból, mindent megtesznek a klímahisztéria fenntartásáért, hiszen minél tovább tart ez a helyzet, annál nagyobb nyereségre tehetnek szert. Ezért igyekeznek elnémítani azokat a tudósokat, akik bírálják a helyzetet. Gondolkodniuk sem szabad másról, mint amit a hivatalos narratíva előír.
