A francia kormány most valóra váltja Marine Le Pen egyik legfontosabb ígéretét.

Michel Barnier francia miniszterelnök, akinek kormányát bizalmatlansági szavazással fenyegeti a nemzetgyűlés, csütörtökön engedett a Marine Le Pen által vezetett ellenzéki Nemzeti Tömörülés (RN) egyik kiemelt követelésének: úgy döntött, hogy nem növeli meg az elektromos áramra kivetett adót, ahogyan azt a 2025-ös költségvetési javaslatában eredetileg tervezte.

"Úgy döntöttem, hogy a 2025-ös költségvetési tervezetben nem emelem meg az áramra kivetett adókat", "ez lehetővé teszi a villamosenergia árának 14 százalékos csökkenését, ami így jóval meghaladja az eredetileg tervezett 9 százalékos csökkenést" - mondta a miniszterelnök a Le Figaro című napilap internetes oldalán csütörtök délután megjelent interjúban.

- emelte ki a miniszterelnök.

A baloldal készül benyújtani egy bizalmatlansági indítványt Michel Barnier kormánya ellen, s ha a kabinet a franciák vásárlóerejét csökkentő költségvetést fogad el, akkor az RN is támogatni fogja ezt a lépést. Marine Le Pen, az RN frakcióvezetője – aki hétfőn tárgyalt Michel Barnier-rel és a többi frakcióvezetővel a költségvetési tervekről – különösen kifogásolta a villamosenergia adójának tervezett emelését, amelyet elfogadhatatlannak tart.

A jelenlegi kormánynak, amelyet a hagyományos jobboldali pártok és Emmanuel Macron államfő centrista pártja támogat, nincs többsége a nemzetgyűlésben, ezért a 2025-ös költségvetést parlamenti szavazás nélkül kívánja elfogadtatni. A francia alkotmány 49.3-as cikke alapján egy tervezet akkor is a parlament által elfogadottnak tekintendő, amennyiben a miniszterek többsége hozzájárul a szavazás megkerüléséhez, és azt követően bizalmatlansági indítvánnyal 24 órán belül nem mozdítják el a kormányt. A baloldal viszont a nyilatkozatok szerint bizalmatlansági indítványt tervez benyújtani. Nem ez lenne az első baloldali bizalmatlansági indítvány Michel Barnier kormánya ellen, de az első, amelynek megszavazását az RN is kilátásba helyezte.

Franciaország komoly pénzügyi nehézségekkel küzd, és a kormány jövőre több költségcsökkentő intézkedést tervez bevezetni. E lépések heves ellenállásba ütköznek az ellenzéki pártok részéről, akik éles kritikával illették a terveket. Ráadásul a kormánykoalíción belül is különböző vélemények ütköznek a gazdasági helyzetről, ami tovább bonyolítja a helyzetet.

Antoine Armand francia gazdasági és pénzügyminiszter csütörtök reggel jelezte, hogy kész "engedményeket" tenni a költségvetési tervezettel kapcsolatban annak érdekében, hogy Franciaország elkerülje azt a gazdasági és pénzügyi "vihart", amelyet szerinte a kormány bukása vonna maga után.

Related posts